Hírek

Szenttamas.rs

Felújítják a Művelődési ház teraszát

 

A szenttamási Művelődési Ház udvari részének, az úgynevezett terasznak a felújítása október 21-én kezdődött, a munkálatok várhatóan az év végéig befejeződnek. Az épületet, amely 1902-ben épült már többször is tatarozták, a melléképület és a terasz felújítására azonban ezidáig nem került sor: –A tavalyi év folyamán sikeresen pályáztunk a Tartományi Kulturális és Tájékoztatási Titkárságnál, és kétszázezer dinárt kaptunk a terasz felújítására. Ehhez még hozzáadtuk az intézmény pénzügyi tervében az épület karbantartására szánt saját eszközeinket, ami ugyancsak kétszázezer dinárt tesz ki, így az idén októberben elkezdődtek a munkálatok – nyilatkozta hírportálunknak a Művelődési Ház igazgatónője, Elizabeta Mavrenski. Mint mondta, anélkül, hogy az épület külalakját megváltoztatnák, az udvari részben lévő négy helyiséget teljesen felújítják. Ebből hármat már gondolatban be is rendeztek. Egyikben Lenka Dunđerski emlékszobát alakítanak ki, a másikban egy tantermet rendeznek be a verbászi zeneiskola szenttamási tagozata számára, a harmadikban pedig az előadásokon és fellépéseken használt kellékeket tárolják majd: – Nagyon szeretnénk, ha jövőre sikerülne a Művelődési Ház udvarában egy nyári színpadot is kialakítani – tette hozzá az igazgatónő.

Kulturotthon felújítása

P. L.