Hírek

Szenttamas.rs

 

Lángol a Krivaja partja Szenttamáson

Tűz ütött ki ma 17 óra tájban a katolikus temető mellett vezető járda és a Krivaja folyó közötti szakaszon, a Ribari utca felső szakaszán lévő parton.

A helyszínen járva annyit sikerült megtudni, hogy az említett időpontban két kiskorú petárdákat dobált a járdáról a folyó irányába, a szikrától pedig lángra kapott először a parton lévő száraz fű, majd az itt lévő száraz kóré és bokrok is.

Pillanatok alatt hatalmas füst és tűz keletkezett. A közelben lakók riasztották a tűzoltókat, akik a helyszínre érve azonnal megkezdték az oltást. A munkát nehezíti a szél és a hatalmas hőség, a tűz pedig gyorsan terjed a Szív és az egykori vízimalom irányába.

A lángokat közel egy óra oltás után sem sikerült teljes egészében megfékezni.

A szomorú eset ezekben a napokban a mindannyiunk számára kellemetlen hőségben komoly figyelmeztetés, hogy néhány szikra pillanatok alatt hatalmas kárt okozhat, beláthatatlan következményekkel.

Külön felhívjuk a szülők figyelmét, hogy magyarázzák meg a gyerekeknek: A tűzzel nem szabad játszani!

 


 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs