Lapszemle

Szenttamas.rs

 

A Családi Kör lapszemléje

Három és fél évvel a tagjelölti státus elnyerését követően Brüsszel megnyitotta Szerbiával a csatlakozási tárgyalásokat, amivel az uniós tagjelöltté válás utolsó, de egyben talán legösszetettebb fázisa vette kezdetét – egy kis visszatekintő Bajtai Kornéllal.

Pásztor István a VMSZ elnöke a Politika napilapnak kijelentette, hogy ő autokratának tartja magát, amennyiben az autokratikus viselkedés alatt a rend és a szabályok betartását értik. Hogy ki mit ért alatta, azt Bence Erika elemzi.

Év végi kergetősdi. Nyilvánosságra hozták a közszférában dolgozók maximális létszámát. Beretka Ferenc, a lap pedagógos munkatársa foglalkozik a témával.

A megoldást Belgrádtól várják. A Tartományi Nyugdíjas Szövetség évi értekezletéről Takács Magda tudósít.

Fél év Angliában... Aki mer, az nyer – igazolja Vasas Gizella beszámolója is.

Bácsföldvártól a boldogságig. Kellerék hazára, otthonra találtak Kanadában. Móricz Lajos beszélgetett velük.

Venezuelában megbukhat egy baloldali kísérlet, ugyanis győzött az ellenzék. A lap külpolitikusa, Bálint István cikkezik erről.

Bálint József pedig a csonka családokról ír, arról, hogy Magyarországon csak az utóbbi ötven évben szinte tömegesen válnak az emberek.

A héten olvashatunk még kishegyesi, felsőhegyi, bajsdai, péterrévei, zentagunarasi, nemesmiliticsi, bajmoki, temerini eseményekről is.

Végezetül mondjuk el, hogy a jövő héten jelenik meg a Családi Kör színes falinaptára.