Lapszemle

Szenttamas.rs

 

A Családi Kör lapszemléje

Pokoli nyár vár ránk, nehéz döntések előtt állunk, nyilatkozta Vučić kormányfő amerikai látogatása után. Végel László e heti naplójegyzetének egyik témája ez.

 A leghatározottabban támogatjuk a Magyar Szó munkatársait, akik kiálltak újságírótársuk mellett. Azokat is, akik a nyílt levelet aláírva, és azokat is, akik hallgatólagosan tették meg ezt – ez olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet mintegy 20, a társadalmi és politikai élet szereplője írt alá.

 Ezekben a napokban, ahogy közeleg a srebrenicai népirtás huszadik évfordulója, ismételten a lezáratlan háborús múlt kísérti a balkáni, ezzel együtt a szerbiai közéletet is. Bajtai Kornél cikkezik erről.

 Ellentétes oldalon. Szünidőben a „frontok” is csöndesek – írja Beretka Ferenc, a lap pedagógus munkatársa.

 Alapszabályával összhangban a Tartományi Nyugdíjasszövetség az idén is folyamatosan figyelemmel kíséri a nyugdíjasok anyagi meg szociális helyzetének alakulását – Takács Magda foglalkozik a témával.

 Kiskertek a panelházak közelében. A magyarországi városokban egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a kiskertek művelése iránt – a lap szegedi munkatársától olvashatjuk a cikket.

 Bácskossuthfalváról pedig egy olyan kézműves asszonyt ismerhetünk meg, akinek munkái bejárták a világot.

 És mindezek mellett képes beszámolókat találunk még bajsai és tóbai ballagásokról, szabadkai, magyarcsernyei, bácsföldvári, zentai, gunarasi osztálytalálkozókról, nemesmiliticsi, bácskossuthfalvi, pacséri, magyarcsermyei elsőáldozásról, illetve bérmálkozásról, valamint moholi, topolyai, budiszavai kézimunkázók megmozdulásairól is.

 Végezetül mondjuk el, hogy a jövő héten háromhavi időjárás-előrejelzés is közöl a lap.