Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör (2018. január 4.)

Vajdasági Magyar Legjava

Ilyenkor, az év végén/év elején a visszatekintésnek van az ideje. Aki már január elsején tudja, hogy szilveszter környékén majd sommázni kívánja az elmúló esztendőt, az az év minden napján szépen, akkurátus módon följegyzi, amire majd emlékezni akar. Nos, én 2017. január 1-jén még nem gondoltam, hogy egy évvel később ilyesmire fogok (megjegyzem: önként) vállalkozni, így aztán nem is jegyeztem föl semmit ilyen célzattal, úgyhogy kénytelen leszek a szelektív emlékezetemre és ilyen-olyan „céduláimra” hagyatkozni. – Pressburger Csaba összeállítása

A nyugdíjasok csak a magukét követelik!

A Költségvetési Tanács figyelmeztet: jelentős fiskális kockázatot jelenthet az állami szervek részére a hazai és nemzetközi bíróságok által megítélt bírságok kifizetése és a kártalanítás. 2009 és 2015 között bírósági végzések okán a büdzséből 47 milliárd dinárt költöttek erre a célra. – Takács Magda írása arról, hogy a szerbiai igazságszolgáltatási szervek elutasító döntéseit követően a nyugdíjasok Strasbourgba mennek.

Mit vár 2018-tól?

„A Facebook olyan regény, amely a valóságot használja alapanyagként, de amelynek fantáziára épülő univerzuma valóságot is teremt” – mondja Samu János Vilmos. Rajta kívül Görög Noémi és Máriás Endre is elmondja az idei terveket.

Ismerd meg a szomszédod!

A Családi Kör szerkesztősége riportpályázatot hirdet, melynek témája a Vajdaságban élő népek, népcsoportok, nemzeti közösségek életének, kultúrájának és hagyományainak megismerése. A pályázat pénzdíjas, az I. díj 15.000, a II. 10.000, a III. díj pedig 5.000 dinár.

Bűnnek nevezni a háborút.

„A szuverenitás abszurdum, mindannyian egy bolygón élünk, egyedül senki sem boldogulhat” – interjú Ben Ferencz-cel, az utolsó amerikai ügyésszel, aki a nürnbergi perek egyikét vezette, 97 évesen is joggal-tollal harcol az emberi jogokért.

A migránsok és a menekültek: békét kereső nők és férfiak.

„Azok, akik a félelmet szítják a migránsokkal szemben, esetleg politikai okokból, ahelyett, hogy a békét építenék, az erőszak, a faji megkülönböztetés és az idegengyűlölet magvait hintik el.”

„Remélem, hogy a zenémen nem érződik a közhangulat”.

Lajkó Félix: Az előadók ma már nem lemezben, hanem egy-egy dalban gondolkodnak. Régebben is volt egy húzódal, most viszont nincs szükség a sallangra, amellyel az egyórás lemezt kitöltik, elég arra az egy nótára összpontosítani.

Üzenet a hősöknek.

Könnyen – és nem azért, mert hatalmas a képzelőerőm – el tudom képzelni, hogy olvasóink között szép számmal lesznek olyanok, akik a cím elolvasása után lapoznak egyet, gondolván, „ez nem nekem szól, nem vagyok én hős.” Pedig ez az üzenet azoknak is szól, akik úgy vélekednek, másnak íródtak e sorok. – Tőke János vezércikke.

Sporttörténeti, sportegyesületi jubileumok Vajdaságban (2.)

KÖZÉLET: Év eleji kilátástalanság szülte gondolatok – Balla Lajos nyolc kijelentést gyűjtött össze, s írása végén felteszi a kérdést: Milyen is lesz a délvidéki/vajdasági magyar nemzeti közösség boldog és sikerekben gazdag új esztendeje?

OKTATÁS: Egy furcsa ügy furcsa tanulságai – Beretka Ferenc jegyzete.

TÁRCA: Arab nők a volánnál – Nagy Nándor jegyzete.

GYÖKEREK ÉS SZÁRNYAK: Valami véget ér… – Gara Kata írása.

IRODALOM: Ferber Katalin KÉPHISTÓRIÁK: 100 kép Újvidék történetéből.

VENDÉGSÉGBEN: Felsőhegyen, Bajsán, Szabadkán, Királyhalmán.

AZ ORVOS VÁLASZOL: Hasfelpuffadás, mandulaproblémák, reggeli fájdalom, rossz hormonműködés, klimax, étvágytalanság.

SAJTÓTÖRTÉNET: Volt egyszer egy Buksi.

FESZTIVITRÁZS: Egy év képekben.

LEVELEK A KONYHÁBÓL: Csak édeset ne!

HOROGRA AKADVA: Halkoholista – Huzsvár József cikke.

SPORT: Sportban gazdag új esztendő – Németh János írása.

Ezen kívül: óriás keresztrejtvény, ötletsarok, sudoku, gyerekszoba, 2018-as horoszkóp, apróhirdetések, viccek és tv-műsor.

A Családi Kör 2018. január 4-én megjelenő számának borítóján Torok Melinda Fényrészecskék című alkotása látható.