Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör 2018. március 29.

 

Tojásíró a csókai húsgyár pástétomos tubusá

„Ha én ezt kaptam a tojásfestéssel, megtanítom az embereket – felnőtteket, gyerekeket arra, hogy a múltunk mennyire fontos, és azt is megmutatom nekik, milyen csodálatos az, hogy az emberek régen néhány vonallal képesek voltak kifejezni magukat. – mondta a felsőhegyi, a Népművészet Ifjú Mestere díjas Csonti Melinda.

Húsvéti szokások

Sokfelé élt az a hiedelem, hogy a szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, s ennek különféle magyarázatát adták. A szegedi tájon azért nem vitték a barkát a szobába, mert úgy hitték, hogy akkor sok lesz a légy a nyáron.

Születésszám „katonai támogatással”

A siker érdekében még a szerb katonaság „aktív részvételét” is bekalkulálták, legalábbis Aleksandar Vulin honvédelmi miniszter minapi niši kijelentését: Mint mondta, Vučić főparancsnok „rendeletével összhangban a szerb katonaság bekapcsolódik a születések számának növeléséért folyó tevékeny harcba, és a lehetőségei révén mindent megtesz azért, hogy több gyermek szülessen”. – írja Beretka Ferenc.

Tanulmány a nyugdíjcsökkentési törvényről

A nyugdíjcsökkentést összefoglaló jogi intézkedések egymásnak ellentmondó véleményeket váltottak ki. Míg egyesek szerint a költségvetés megszilárdítása érdekében bevezetésük indokolt volt, addig szakmai körökben többnyire alkotmányszegésről beszélnek. – olvasható Takács Magda cikkében, aki arról is ír, hogy a köztársasági Nyugdíjbiztosítási Alap igazgatótanácsa az idén 27 millió dinárral több pénzt hagyott jóvá a nyugdíjasok ingyenes gyógyüdülésére.

A ruszinok és én

Amíg Újvidéken éltem, és a tartományi fordítószolgálatban dolgoztam ruszinokkal, szlovákokkal, románokkal, természetes volt, hogy ismerjük egymást. Mióta Zentán élek, rájöttem, hogy az itteniek nem sokat tudnak a tartomány más nemzetiségeiről. – a riportpályázatunkra érkezett írások egyike a ruszinokat mutatja be.

A gyorsaság szerelmese

A topolyai Tomislav szerint a raliversenyek legfontosabb része, hogy be kell fejezni a futamot, vagyis célba kell érni. Nem szabad feladni, ahogyan sok minden mást sem az életben. Igaz, ezt sokkal könnyebb kimondani, mint átélni.

Ágyúval Riskára

Hogyan győzhető meg egy kőkemény jobbos érzelmű ember, hogy vágja sutba a meggyőződését, és szavazzon annak a Gyurcsány Ferencnek az emberére, akit 2006 ősze óta mindennap ismételten elátkoz? Vagy hogyan lehet rábírni egy, a másságot fennen hirdető polgárt, hogy a tegnap még karlendítő jobbikosra voksoljon?

Vendégségben Bajsán, Bajmokon, Felsőhegyen, Tiszakálmánfalván, Topolyán, Zomborban

KÖZÉLET: Üzenge(t)tünk... – egykor a bombázás miatt, ma a magyarországi szavazás miatt

MÚLTIDÉZŐ: Amerika tűzviharban – Ötven éve történt

A HÓNAP KÖNYVE: Édes-keserű partizánvalóság – Barlog Károly ajánlója

IRODALOM: Somogyvári Lajos

ASZTALIZENE: A szabadban – Radics Viktória írása

TÁRCA: Figyeljünk már oda!– Nagy Nándor jegyzete

ÖTLETSAROK: Fantasztikus házikók kartonból

FESZTIVITRÁZS: Számít, hol ülünk egy esküvőn?

KÉPHISTÓRIÁK: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” – Szabó Palócz Attila írása

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Senki sem látott a hihetetlen dolgok mélységeibe (9.)

AZ ORVOS VÁLASZOL: Hüvelykúp, krém vagy lézeres kezelés

NEM A GÓLYA HOZZA: Anahitas – a nők és kismamák gondozója

HOROGRA AKADVA: Még a tokunk is elázott – Huzsvár József cikke

SPORT: A politika a sportpályákon – Németh János írása

KONYHA: Mi készüljön a húsvéti maradékból?

Ezen kívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku (gyerekeknek is!), gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

A március 29-ei szám borítóján Révész Róbert fényképe látható.

A Családi Kör valamennyi olvasójának és családjaiknak kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!