Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2019. július 25.

A törvényes nyugdíj visszaállítása nem emelés!

„Ön azt mondta, az elmúlt két évben a kormány átlagosan 12,5 százalékkal emelte a nyugdíjakat, a legalacsonyabb ellátmány 13 százalékkal nőtt. Az elmúlt két évben nem volt nyugdíjemelés, kivéve a 25 ezer dinárnál kisebbekre vonatkozó 5 százalékos kiigazítást, ami nem felel meg a nyugdíj- és rokkantsági biztosításról szóló rendszerjognak.” – Takács Magda írása a nyugdíjasokat leginkább érintő kérdésekről

Szegények mindig lesznek veletek

Hajlamosak vagyunk arra, ha észre is vesszük a nélkülözőket, azonnal az okot keressük. A napokban értesültem, hogy az egyik családban több gyermek éhezik a szó legszorosabb értelmében. Nem volt mit enniük. Szóltam az egyik ismerősömnek, vigyen valami ennivalót, amíg nem találunk valamilyen megoldást. Vitt, vagy nem, most lényegtelen, hanem a hozzáállásával lett a gond. – Fiser János gondolatébresztő jegyzete

Amikor megkétszereződik a falu lakossága

Kishegyes kettős jubileumot ünnepel, ugyanis a falu elöljárói pontosan ötven évvel ezelőtt vették fel a kapcsolatot Békésszentandrással. Az idei rendezvénysorozat már márciusban elkezdődött, és egészen augusztusig tart. A programok szervezésében és lebonyolításában nagy szerepet vállalnak a különböző civil szervezetek. – Tóth Imre interjúja

Válaszút előtt a fiatalok

Az iskolai munkának az oktatás mellett a nevelés is része. Annak pedig mindenkor sarokpontja volt a hazafiasságra nevelés. Tehát az iskolára is hárították annak felelősségét, hogy a felnövekvő nemzedékeket jókora ideológiai befolyásolással ráhangolják a hon iránti kötődésre, valamint az azért való mindenkori kiállásra, akár az ember élete árán is. – Beretka Ferenc írása

Hertelendyfalva a hagyományok tükrében

A bukovinai székelyek tánckincse három stílusrétegre osztható: régi székely és újabb magyar táncok, a bukoviani környezetben átvett romános táncok és átvett németes táncok. Régi székely táncaik közül a silladri a férfitáncot, páros táncot és körtáncot foglalja magába; hangszeres, ritkábban szöveges alakban is előforduló kanásztáncdallamok kísérik. – Király Tímea cikke

Egyre több a figyelemzavaros gyermek

A szülő bármi olyan dolgot észlel, ami számára nem a gyermek korának megfelelő, bátran forduljon hozzánk. Már születéstől kezdve tudunk tanácsot adni gyermekgyógyász szaktanácsával. A központunkban komoly tapasztalattal rendelkező szakemberek dolgoznak, akiknek akár 20-30 éves szakmai tapasztalatuk is van. – Vígi Zsoldos Zsaklina interjúja

Ha nem látszik a motor- vagy az alvázszám…

Ami a karosszériát illeti, ha nem egyezik az alvázszám, teljesen logikusnak tűnik, hogy egy újabb ellenőrzésen essen át az autó, viszont továbbra sem tudni, Szerbia miért nem hajlandó csatlakozni azokhoz az európai országokhoz, amelyekben a motor cserélhető alkatrésznek számít. Továbbra is érthetetlennek tűnik ez a döntés…

Megvezettetés

Úgy tűnik, a jelenlegi államvezetésnek a nők jogaiért való küzdelemnél a párttársak megjutalmazása, népszerűsítése fontosabb, jóval előrébb található a prioritási ranglistán. De talán nem is kellene ezzel foglalkozni, elintézhetnénk egy kézlegyintéssel, és annyival, hogy az ő dolguk, tegyék, ahogy jónak látják, ha a hatalom képes ilyen olcsó trükkökkel megvezetni a népet, akkor ott az emberek is hibásak. – Tőke János vezércikke

KÖZÉLET: Fölényes-e, emellett győzelem-e? – Balla Lajos írása a szabadkai helyi közösségi választásokról

ÚTKÖZBEN: Szabadkai séták (2.)

Vendégségben Doroszlón, Muzslyán, Bajsa, Zentán

EURÓPAI UNIÓ: Együtt örülni, együtt ünnepelni

JEGYZET: A tárgyalási módszerek változása a világpolitikában – Wilhelm József cikke

TÁRCA: Több mint kétszáz év a Forumban! – Nagy Nándor jegyzete

KÉPHISTÓRIÁK: …tulajdonképpen…

SAJTÓTÖRTÉNET: „A videó nem áll rendelkezésre”

(NEM)CSAK GYŰJTŐKNEK: Bélyegfajták

A HÓNAP KÖNYVE: Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az Ének – Barlog Károly recenziója

IRODALOM – Király Tímea: Célia

ÖTLETSAROK: Zöldségfélék aszalása

KERT: Teljes virágjában

AZ ORVOS VÁLASZOL: Az energiaitalok veszélyeire figyelmeztetnek

NEM A GÓLYA HOZZA: Az úszás előnyei és hátrányai

HOROGRA AKADVA: Rekordfogás a kuttyogtatón – Huzsvár József cikke

SPORT: Szabó, aki ötödik a világon – Németh János írása

KONYHA: Zöldbab – kicsit másképpen

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku, sakkrovat, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható.