Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2020. június 4.

Korhecz: A másként gondolkodók tisztelete

2010. június 6-a fontos dátumként került be a vajdasági magyarság életébe: akkor rendeztek ugyanis először nemzeti tanácsi választásokat Szerbiában, ami egyben azt is jelenti, hogy az idén tízéves a közvetlen úton megválasztott Magyar Nemzeti Tanács. Habár a választásokon öt lista indult, így sem volt teljes a paletta, ugyanis két párt bojkottálta az MNT-választásokat.

„A valódi változás az, hogy egy csomó párt önként kimarad a törvényhozásból”

A 2020-as parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokat 2020. április 26-án tervezték megtartani Szerbiában, azonban március 16-án a koronavírus-világjárványra való tekintettel elhalasztották. Aleksandar Vučić köztársasági elnök a rendkívüli állapot feloldása előtt három nappal jelentette be, hogy mégis megtartják a választásokat, mégpedig június 21-én. Tóth Szilárd János politológussal Vígi Zsoldos Zsaklina beszélgetett

A csalás, amelyért senki sem felel

Milyen módon lehetne Szerbiában leleplezni azokat a csalókat, akik hamis kilométeróra-állással adják el a használt autókat, és mi a teendő akkor, ha valaki kiszúrja a nemrég értékesített autóját a hirdetésekben, azonban a jármű kilométeróráját az eladó visszatekerte, és az nem a valós állást mutatja?

A járvány végén

Nem örülök neki, hogy ilyen körülmények között kellett szembenéznünk a digitális oktatás szükségszerűségével, de a tanulság kézenfekvő. Ahelyett, hogy hosszú éveken át – maradi meggyőződések nevében – kampány folyt ellene, tervszerűen kellett volna készülni rá, és iskolarendszerünknek alkalmazkodni a digitális kultúra követelményrendszeréhez – Bence Erika írása

A százéves fájdalom

Május 23-án volt százéves a magyar történelem egyik legszomorúbb évfordulója. Ne kutass az emlékezetedben, nem nagyon hallhattál róla, ám ettől még tény: éppen 100 esztendeje, hogy hivatalosan is közölték a magyarokkal: június 4-én kötelesek megjelenni a trianoni békediktátum aláírására - Vujity Tvrtko írása

Személyes (szubjektív) trianoni traumám

Engem mindig is az egyszerű emberek által átéltek érdekeltek, hiszen – ha nem is személyesen – a felmenőim igencsak érintettek voltak. Anyai nagyapám, akinek szobafestő műhelyét, feleségét és leányát kellett otthon hagynia, mivel behívót kapott, sokakkal ellentétben hazatért a doberdói harctérről, igaz, egy új országba – Balla Lajos írása

A világon a legjobban…

Mindennek tudatában igazán nem nevezhető meglepőnek, hogy az ország egyik vezető politikusa, történetesen az állam feje, a köztársasági elnök személyesen egy bájos kislányt szerepeltet az egyik politikai reklámfilmjében a választási kampányban. Üldögél Aleksandar Vučić bácsi a kissé karácsonyi hangulatú hatalmas terepasztal mellett, legózgat a kedves kislánnyal, építgeti neki az óvodákat és iskolákat, hogy „legyen hol tanulni a gyerekeknek”, mert „az fontos”.

Kampány

Amióta többpárti választásokat tartanak Szerbiában (azaz harminc éve), azóta ez a mostani lesz az egyik legfurcsább, ha ugyan nem a legfurcsább választás. Ugyanez vonatkozik az ezt megelőző kampányra is – Kókai Péter vezércikke

Vitković: Nem tartom kuruzslásnak azt, amit a Pink Televízió tulajdonosa tett

A Családi Kör szerkesztősége megkereste Vitković Aleksandart, a REM nemzeti kisebbségi tagját, aki elmondta, hogy habár a Pink Televízió műsoraival nem igazán tud azonosulni, és azokban sok kivetnivalót talál, szerinte az ózonterápiás készülék népszerűsítésével a csatorna tulajdonosa nem követett el kuruzslást, és nem sértette meg a hatályos törvényeket.

A fáradságos munka édes gyümölcse a földi eper

Bőségesen termett a földi eper a nagykikindai Détári Krisztián birtokán, a szüret május tizedikén indult. A csapadék hiánya és az észak-bánáti földműveseket sújtó szárazság az ő esetében az epertermést nem befolyásolta, hiszen ültetvényét talajtakaró fólia védi, a nedvességet pedig öntözőrendszer biztosítja – Milorad Mitrović riportja

Oszd meg…

A dicstelen pálmát ezúttal Szerbia vitte el nem kevesebb mint 93 százalékkal. Tehát száz emberből csupán hárman vélik úgy, hogy a Balkán e részén nincs megosztottság. Hasonló a lakosság véleménye Argentínában, Chilében és Peruban is. Igaz, Latin-Amerikában, Szerbiától eltérően, nem hangoztatják a nagy összetartást. – Both Mihály jegyzete

VENDÉGSÉGBEN: Zomborban, Nagybecskereken és Bácskossuthfalván

A Családi Kör Kert rovatának pályázatára beérkezett fotók

OKTATÁS: A miheztartás szorításában – Beretka Ferenc jegyzete

HINTASZÉK: Folyószámla nélkül csak a postán vehető fel az állami támogatás – Takács Magda írása

JEGYZET: Nacionalista táplálkozás – Nagy Nándor jegyzete

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Az alapszabályok kikristályosodása

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

KÉPHISTÓRIÁK: „Vesszen a béke!”

HOROGRA AKADVA: Kishal-simogató – Huzsvár József cikke

SPORT: Don Koroman – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Kétéves kor alatt veszélyes lehet a maszkviselés

AZ ORVOS VÁLASZOL: Immunitás a koronavírus ellen

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Így segíti a D-vitamin a vírusok elleni védelmet

KERT: A kert vásznon

KONYHA: Zöld társaságban

ÖTLETSAROK: Horgolt babatakaró margarétás mintákkal

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható.