Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2020. március 5.

A nyugdíj melletti munkával szerzett szolgálati idő elismeréséről

Olvasónk 2017 októberében ment öregségi nyugdíjba. Utána még hét és fél hónapig dolgozott saját cégében, és 25 ezer dinár bére után befizette az adókat és a járulékokat – az egészségbiztosítási kivételével, mert azt nem kellett. Az ideiglenes nyugdíjvégzés után január közepén megérkezett a végleges, sőt néhány nappal ezelőtt a felszólítás, hogy fizessen vissza körülbelül 8 ezer dinárt. – Takács Magda írása a nyugdíjasokat érintő kérdésekről

Zöldenergiával az egészségesebb jövőért

Szélerőműparkot létesít Csantavéren egy belgrádi cég. A tervek szerint száz szélgenerátort építenek fel, illetve egy telephelyet, ahová a generátorokból az elektromos energia befut, és ahonnan azt egy transzformátor-állomáson keresztül becsatlakoztatják a magasfeszültségű elektromos hálózatba. Az oromi és topolyai szélmalom is bizonyítja, hogy Észak-Bácskában jó a szél. – Tóth Imre riportja

Járványszünet után vagy előtt?

Felpörgetett ütemben zajlanak nálunk a közéleti események. Bár semmilyen összehasonlításban nem számítunk a buzgalom és cselekvés mintapéldáinak, Szerbiában a legmagasabb szintekről hirdetik, mi több, személyes példával is elöl próbálnak járni abban, hogy a nap 24 órájában akár 25-öt is teljesíteni lehet. Nem kell hozzá más, csak egy órával korábban felkelni. – Beretka Ferenc írása

Az emberevőktől az államfőkig

Múlt pénteken izgalmas irodalmi élményben volt része azoknak, akik ellátogattak a szabadkai Székely Tibor Eszperantó Egyesület estjére, amelyen Székely Tibor felfedező, eszperantista, író és világutazó világérzetéről hallhattunk érdekes előadásokat. A szabadkai író élete során 74 országban járt, és kalandjairól könyveket írt. – Vígi Zsoldos Zsaklina tudósítása

A hely, ahol lefektették a modern fizika alapjait

Svájc fővárosában, Bernben nem nehéz megtalálni az épületet, amelyben Albert Einstein és Mileva Marić egykori lakhelye volt, a lakás, amelyben létrehozták a családi fészküket. Az épület az Altstadtban, a Kramgasse 49. szám alatt található, ahol sokan megállnak. Bern óvárosa egyébként világörökségi védelmet élvező történelmi városrész. – Milorad Mitrović beszámolója

Szuperanyu és a padéi újonc

Nem sok olyan verseny van a világon, amelyen a legfiatalabb és a legidősebb résztvevő közötti korkülönbség hetvenöt év. A Generáció civil szervezet és a hetilapunk által Magyarkanizsán megrendezett 5. Nemzetközi keresztrejtvény- és sudokufejtő verseny is ilyen, ugyanis a legfiatalabb induló 2006-ban született, a legidősebb pedig január 12-én ünnepelte 89. születésnapját.

„Nagyon szeretjük a magyar nótát!”

Az Ittabéi Téli Találkozó nevű rendezvénysorozat keretében szombaton este a helyi nyugdíjas-egyesület szervezésében a bánáti falu művelődési házában mutatkozott be az Újvidéki Rádió Éjszakai Mulató című műsora és a Családi Kör szerkesztősége. A talpalávalót Kurunci György és a Kikindai Haverok zenekar húzta.

Hangulatjelentés

Ja, igen, és a rendezvény alapvetően versenyjellegű volt, tehát a potenciális generációs, világnézeti, politikai nézetkülönbségek mellett akár felszínre kerülhetett volna a rivalizációs feszültség is – de egész idő alatt egyetlen panasz, reklamáció, hangos szó sem hangzott el. Épp ellenkezőleg: mindenki poénkodott, nevetgélt, mosolygott, jól érezte magát. Azt hiszem, ezt hívják szép szóval közösségi létélménynek. – Kókai Péter vezércikke

Kinyilatkoztatások kora

Ha egy társadalom semmit sem tesz a leszakadó (a lecsúszottak, a szociálisan és mentálisan az élhető élet peremére szorult) rétegek rehabilitálásáért, ha nem tudja bezárni vagy eltüntetni őket, vagy tudomást sem akar venni róluk, akkor egy idő után minden ember számára elviselhetetlen lesz az élet. – Bence Erika írása a Camera Obscurában

ASZTALIZENE: Szűkebb családunk – Radics Viktória tárcája

KÖZÉLET: Bérceshoni állatmese – Balla Lajos jegyzete

JEGYZET: Az Egyesült Királyság felszabadulása – Nagy Nándor írása

VILÁG: Biztató lövöldözés

Vendégségben Bajsán, Magyarkanizsán, Topolyán, Doroszlón, Oromhegyesen

A vajdasági magyar színházak márciusi játékrendje

IRODALOM – Kalász István versei

KÉPHISTÓRIÁK: Egy villanásnyi élet felfedése

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

HOROGRA AKADVA: Kezdődik! – Huzsvár József cikke

SPORT: Rangadók – Németh János írása

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: A cukros, zsíros étel rontja a memóriát

NEM A GÓLYA HOZZA: Programok gyermekeknek és kismamáknak

AZ ORVOS VÁLASZOL: Az olívaolaj lehet a hosszú élet titka

KERT: Két óra kertészkedés elűzi az orvost

ÖTLETSAROK: Mondjuk el virágnyelven!

KONYHA: Hús nélküli ételek

Ezen kívül kis és óriás keresztrejtvény, sakkrovat, fejtörő, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Verona Vujinović fotója látható.