Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2021. április 22.

Túl jól élünk?

„Mese, mese mátka, pillangós határba, Élt egyszer egy király, Nekeresd országba…” Így kezdődik az a verses mese, A didergő király című, amit nagyon sok alkalommal el kell olvasnom a gyerekeimnek. A mesés kezdet pedig nem az egész mese mondanivalója kapcsán jutott eszembe a napokban, csupán amiatt, mert a kormányfő kijelentése után arra gondoltam, ők valahol, egy ilyen meseországban élnek, s a valósághoz semmi közük sincs – Tómó Margaréta vezércikke.

Veszélyes vizeken

Meglehetősen komoly hullámverést váltott ki a szelevényi csárda lerombolásának szomorú ügye a széttöredezett vajdasági magyar nyilvánosságban, főleg, miután a téma szóba került a legutóbbi szabadkai VKT-ülésen, ahol Pásztor Bálint VMSZ-es VKT- és Sövény Ferenc MM-elnök csörtéjének lehettünk tanúi – Vataščin Péter jegyzete.

Nincs pénzük tüzelőre, gyógyszerekre

Több mint egy hete osztják a szerbiai nyugdíjasoknak a vitamincsomagokat, amelyek az államnak adóval együtt 9,4 millió euróba kerülnek, és sürgősségi eljárás keretében szerezték be azokat: A harmadik gazdasági segélycsomagból pedig minden nyugdíjas 110 eurónyi összeget kap. Annak jártunk utána, elég-e ez a támogatás a szerbiai nyugdíjasoknak – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja.

Próbavizsga és újranyitás

A héten felgyorsultak az események az oktatásügy berkeiben olyannyira, hogy a jegyzetíró kapkodja a fejét, mivel is foglalkozzon előbb, és mit halaszthat, mondjuk, egy héttel későbbre. Szerbiában április 19-én, hétfőn a fölsősök és a középiskolások számára is újraindult a tantermi (az anyaországban úgy nevezik, jelenléti) oktatás – Beretka Ferenc jegyzete.

A Tisza-parti ökológiai folyosó veszélyeztetettsége

Az ökológiai folyosó összeköti a védett és az ökológiailag jelentős területeket, amivel lehetővé teszi az állatok és növények szabad mozgását és terjedését. Maga a folyó az Tisza-parti, nemzetközi jelentőségű ökológiai folyosó húsz százalékát képezi, a többit ártéri erdők és gátak alkotják, valamint a hullámterület régi részei, amelyek nélkül nem működik az ökológiai folyosó – Mina Delić írása.

„Nem bírjuk már sokáig”

Egy év alatt sokat változott a helyzet. Az egészségügyi rendszer túlterhelt, a kórházak megteltek, a napi új fertőzöttek száma ezres nagyságrendű. És mit tesznek az emberek? Kólóznak Belgrád központjában. Persze maszk és távolságtartás nélkül, csak azért is. Az egészségügyi dolgozók iránt már nem igazán érdeklődik senki – Mirana Dmitrović írása.

Hányan is vagyunk magyarok Vajdaságban?

A szerbiai népszámlálás lebonyolítását 2022 októberére halasztották el a járvány okozta helyzetre hivatkozva. Így a húsz évvel ezelőtti, 2002-es népszámláláshoz hasonlóan ez az összeírás is egy évet fog késni. A hétköznapok szempontjából nem annyira lényeges a tízévenkénti periódus, azonban az adatelemzést és a régebbi összeírások adataival való összehasonlítást bonyolítja a késés. Az Identitás Kisebbségkutató Műhely a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásának köszönhetően a tavalyi évben egy átfogó demográfiai kutatást végzett a vajdasági magyarság helyzetéről, amely mintegy előrevetíti a vajdasági magyarok 2022-es népszámláláskor várható létszámát.

Kivisszük a jót, behozzuk a…

Az utóbbi öt évben, különösen azokban az esztendőkben, amikor a rossz időjárás miatt drasztikusan csökkent a méhek tevékenysége, egyre több szó esik a hazai mézről, valamint az állam méhészekhez való viszonyulásáról. A hivatalos adatok szerint ugyanis hazánkban 15 000 bejegyzett méhész és hozzávetőleg 1,3 millió kaptár van – Both Mihály jegyzete.

HINTASZÉK: Tudnivalók a rokkantsági nyugdíjról – Takács Magda írása

KÖZÉLET: Kutyaszorítóban a kuruzslók és a „világ rendje” között – Balla Lajos jegyzete

JEGYZET: Lám, a reklám, lám! – Nagy Nándor jegyzete

BALKÁN: Trükközés a határokkal

A PEREMI FŐPÁSZTOR VALLOMÁSAI: Papok és papnövendékek politikai meghurcolása Zágrábban – Szerdahelyi Csongor beszélgetése Huzsvár László (1931–2016) nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspökkel 2012-ben

A LÉLEK EREJÉVEL: Szent József: a hivatás álma – Dr. Harmath Károly atya írása

TÖRTÉNELMI MOZAIK: Mi állt a Bácsott, 1500-ban megtartott nemzetközi találkozó hátterében? – Wilhelm József írása

IRODALOM – Juhász Zsuzsanna: Anyaság

INTERJÚ: A közvetlenségük mentsvár lehet – Pósa Tamara írása

RIPORT: A magyar prímás és a francia hercegné – Milorad Mitrović írása

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN – Benes László: Kananeusok

KÉPHISTÓRIÁK: Egy történet az orákulumról – Szabó Palócz Attila írása

RIPORT: A bácskossuthfalvi csokis álom – Nagy Valentina írása

HOROGRA AKADVA: Bolyongásaim töltőországban – Huzsvár József jegyzete

NEM A GÓLYA HOZZA: Emlők önvizsgálata: Húszéves kortól havonta!

AZ ORVOS VÁLASZOL: Allergia vagy Covid–19?

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Hatvanöt év felett is fontos a rendszeres mozgás

SPORT: Fociforradalom – Németh János jegyzete

KERT: Ötven nappal hosszabb a nyár, mint a hetvenes években

ÖTLETSAROK: Vonalak és kockák a kertben

KONYHA: Rigójancsi sokféleképp

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, sakkrovat, fejtörő, műveltségi teszt, sajtótörténeti feljegyzések, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor és izgalmas társasjáték.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható.