Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2021. július 29.

Spóroljon meg több ezer dinárt!

Kedves Olvasó! Sok munkát és energiát fektettünk abba, hogy elkészüljön – nos, nem, nem az e heti, hanem a jövő heti, augusztus 5-én megjelenő számunk. Sokat ötleteltünk, hogy is lenne a legjobb. Sok megbeszélést tartottunk, sok céget, vállalkozót és szolgáltatót felkerestünk. Persze, önöket elsősorban nem az érdekli, hogy mi mennyit dolgoztunk, hanem az, hogy önök végül mit kapnak – teljes joggal. Úgy gondoltuk, ezekben a bizonytalan időkben talán az lenne a legjobb, ha valami olyan újítást vezetnénk be, amellyel elsősorban önökön, az olvasóinkon segítünk. Ha valami olyat nyújtanánk – persze, az eddigi tartalmak megtartása és folytatása mellett – amellyel, ha egy kicsit is, de hozzájárulunk a mindennapi gondok leküzdéséhez, az anyagi nehézségek enyhítéséhez, a könnyebb túléléshez. Amellyel, ha szabad így fogalmazni, rámosolygunk az ön pénztárcájára – Kókai Péter vezércikke.

„Senkit sem másolok, de tanulok a pozitív emberektől”

Nem személyválogató. A gyengébb és jobb képességű tanulóknak, a jó és rossz magaviseletű nebulóknak, a szegényebb sorsú és a jómódú diákoknak is egyforma esélyt biztosít a kibontakozáshoz, akik folyamatosan érnek el szép eredményeket a különböző tantárgyakból megrendezett versenyeken – Tóth Imre interjúja.

Ámokfutás

Szubjektív benyomás, de mintha az idén jóval többen eljöttek volna a Dombos Festre, mint az előző években, mintha sokkal többen lettek volna kíváncsiak a Tanyaszínház előadására, mint két vagy három évvel ezelőtt, a vajdasági magyar gyermek- és diáktáborokban pedig órák alatt beteltek a szabad helyek. Ha helyes a megfigyelésem, akkor ez valószínűleg azt is jelentheti, hogy hiányoztunk egymásnak, a tavaly nyári „böjt” után alig vártuk az alkalmat, hogy újra találkozzunk és megéljük azt a közösséget, amelyet leginkább vajdasági magyarságként lehet meghatározni – Pressburger Csaba jegyzete.

Úton a vidámpark

Egy év kihagyás után újra Vajdaság útjait rója a Tanyaszínház társulata. Az idei turnéjuk során Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabját viszik el húsz vajdasági településre. Az előadást Lénárd Róbert rendezte, a zeneszerző ifj. Kucsera Géza, a koreográfus Crnkovity Gabriella volt, a kosztümökért pedig Puskás Zoltán felelt. A rendezővel és az új igazgatóval Vígi Zsoldos Zsaklina beszélgetett.

Húsz év barátság a szovjet elnökkel

Zolcer János újságíró, filmes producer, író olyan közel kerülhetett a nagy világi vezetőkhöz, mint talán egyetlen kollégája sem. Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió utolsó elnökével húsz év barátság köti össze, s a világot is körbeutazták. Mindez bekerült a Gorbacsov titkai című könyvbe, amely tavaly szeptemberben jelent meg, és mára már a harmadik kiadását készíti elő a szerző – Tómó Margaréta interjúja.

Műszaki vizsga, te drága!

Kellemetlen meglepetésben, de inkább valódi sokkhatásban volt azon embereknek része, akiknek július 5. után járt le az autójuk regisztrációja, ugyanis a műszaki vizsga díja 70–80 százalékkal nőtt, vagyis az eddigi 3500–4000 dinár helyett 6000 és 7500 dinár közötti összeget kell kifizetni. A jelentős áremelésnek köszönhetően Szerbia a régióban az első helyre ugrott.

Törvényes, de erkölcstelen

Annak ellenére, hogy már hosszú év(tized)ek óta elsősorban a közvállalatoknak olyan számlákat fizetünk, amelyek tartalmának egy részéről fogalmunk sincs, hogy mit jelentenek, csak a közelmúltban vállalkozott egy Nova Varoš-i polgár arra, hogy bíróságon tisztázza a villanygazdaság egy régi húzásának jogosságát – Both Mihály jegyzete.

Egy kicsit olyan, mint a járvány előtt, egy kicsit olyan, mint még soha

A járvány miatt a 2020-as év a veszteség jelképe lett. Elveszítettük a megszokott életritmusunkat, a biztonságérzetünket. Sokan közülünk a szeretteiket veszítették el örökre, a szerencsésebbek „csak” a munkahelyüket, ezáltal a bevételi forrásukat gyászolták. Ezeket a veszteségeket szem előtt tartva persze háttérbe szorul a kikapcsolódás, szórakozás lehetőségének a hiánya – Kókai Csilla riportja.

KÖZÉLET: Két öklendezés között

HINTASZÉK: A statisztika a számok játéka? – Takács Magda írása

OKTATÁS: Az ómega még messze van – Beretka Ferenc jegyzete

KÖZÉLET: Emlékekről, múltról, jelenről...– Balla Lajos jegyzete

SZÉLJEGYZETEK MINDENNAPJAINKRÓL: Az értékteremtés egyedüli útja – Káich Katalin írása

JEGYZET: Az átkozott jogosítvány! – Nagy Nándor írása

A LÉLEK EREJÉVEL: „Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben” – Dr. Harmath Károly atya írása

TÖRTÉNELMI MOZAIK: Az emberekkel való manipulálás technikái – Wilhelm József írása

MÚLTIDÉZŐ: Zavaros idők örvényében -- Dr. Orcsik Károly atya írása

ANDRUSKÓ KÁROLY LINÓLEUMMETSZETEI: A héjanász költője

KÉPHISTÓRIÁK: A makettvízen tükröződő életek

IRODALOM: Köves István versei

KÉPHISTÓRIÁK: Belövi a csoportba – Szabó Palócz Attila írása

HOROGRA AKADVA: Felment az adrenalinom – Huzsvár József jegyzete

NEM A GÓLYA HOZZA: A szoptatás védelme közös felelősségünk!

AZ ORVOS VÁLASZOL: Felfedezték a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek nagyon jó mellékhatását

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Kefir a konyhából

SPORT: A tokiói érmek – Németh János jegyzete

KERT: Emelt koronával – Randovics Lejla írása

ÖTLETSAROK: Vigyünk színeket az életünkbe!

KONYHA: Halas ételek

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, sakkrovat, fejtörő, műveltségi teszt, sajtótörténeti feljegyzések, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek, tévéműsor és rövid távú időjárás-előrejelzés várja az olvasókat.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható.