Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2021. október 14.

„Ha élnek, szőke gyerekeket kell keresnem”

A gyanú viszont, hogy gyermekét a születését követően ellopták, több vajdasági magyar édesanyában is él, többek között Deli Arankában, akinek meggyőződése, hogy 1996-ban született ikerlányai, Klaudia és Alexandra ma is élnek. Minden erre utal ugyanis, mondja, így visszagondolva összeállnak a képkockák. – Tómó Margaréta interjúja

Kinek higgyenek a nyugdíjasok?

Azok a nyugdíjasok, akikről elismerték, hogy „a legnagyobb áldozatot hozták az ország gazdasági és pénzügyi stabilizálása érdekében”, arra kérik az államot, hogy kamattal együtt fizesse ki nekik, amit közel négy évig elvett tőlük. Szakszervezeteik és számos ügyvédi iroda támogatásával több tízezren keresetet nyújtottak be a bíróságokhoz. – Takács Magda jegyzete

Csicsericsemegék

Kellemes, enyhén diós íz, sokféle felhasználási lehetőség, tápanyaggazdagság és rengeteg pozitív élettani hatás – ezt tudja a méltatlanul háttérbe szorított növény, a csicseriborsó. Az egyik legősibb kultúrnövényt napjainkban inkább a reformtáplálkozásban használják. Mivel az egyik legbőségesebb növényi fehérjeforrás, a vegánok és vegetáriánusok körében nagyon népszerű. – Fehér Rózsa riportja

A hóbortos apácából lett misztikus

Október 15-én ünnepeljük Avilai (Nagy) Szent Teréz ünnepét, aki a szabadkai székesegyház védőszentje. Nemcsak a szerzetesi élet reformátoraként ismerjük, hanem az egyház egyik kiemelkedő misztikusaként tartjuk számon. A misztikát pedig rendszerint úgy fogalmazzuk meg, hogy az Isten közvetlen intuíciója vagy megtapasztalása. – Harmath Károly atya írása

Vajdasági magyar mélyszegénység

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy senkinek sincs kedve a munkához, hanem azt, sokan nem akarják vagy nem merik kihasználni a tudásukat. Félnek többet vagy jobban dolgozni, esetleg jobb munkát keresni, pedig a tudásuk megvan hozzá. Ami külön gond volt (és még mindig az), a nyelvtudás, akár a szerb, de más nyelv is. – Kovács Attila írása

Bátorság vagy botorság?

Bátor vagy. Ezt mondta a szomszédom. Szerinte azért vagyok bátor, mert beoltattam magamat. Neki ez minden bizonnyal kockázatos vagy felesleges óvintézkedés, ezért inkább köszöni, de nem él vele. Februárban Szerbia még Európa második helyén állt a beoltottak arányát tekintve, és még a szomszédos államokba is juttatott a tekintélyes vakcinakészletéből. – Fehér Rózsa vezércikke

A fellobogózott papírtigris

Erre mifelénk, például Zenta község területén a kétnyelvű útjelző és helységnévtáblák hiánya miatt reagáltak a szavazópolgárok. Jómagam még szeptember 28-án is saját szememmel láttam, hogy – Magyarkanizsa felől érkezve – a vasúti aluljáró előtt két irányt is mutat a sárga tábla: Бач. Топола illetve Сента felé fordulhatok. Ha egyenesen mennék tovább, akkor Горњи Брег lehetne az úti célom. – Németh János véleménycikke

A bűvös lakcímkártya

Itt, kérem, valami félreértés van. A magyarországi ellenzéki előválasztás betört a közbeszédbe, sokan értőn, még többen furcsállva, némileg tán értetlenül is nézik és magyarázzák, hogy éppen mi folyik az anyaországi politikai színtéren.

Támadás az emberi test ellen

Egészségesen él? Hol kezdődik, és hol ér véget az egészségünkért érzett aggodalom? Ki dönti el, hogy egy étrend, egy életvezetési mód mitől egészséges? A séta elegendő sport? A kertészkedés testmozgás? A napi ezerféle tanács szinte lebénítja az embert. Például: a jeges, hideg vízzel való tussolás megfiatalít! A csokoládé boldoggá tesz! – Wilhelm József cikke

„A bázis”

A NATO-bombázás ideje alatt a Telepi háza volt a fő bázisom. A kolléga az Újvidéki Rádióból, Balázs Pál, Pubi – ahogyan a családja becézte – vejével, Petar Petrovićtyal együtt fogadott be, akinek mellesleg az esküvői komája voltam, amikor Pali lányával, Évával házasodott. Mivel Éva a gyerekekkel és anyjával felment bátyjához, Attilához Budapestre – ahová ez az igen tehetséges író pár évvel azelőtt elmenekült, és ott azonnal az Év Könyve-díjban részesült Magyarországon –, Pubi minket, mint felszabadítókat fogadott, mivel azonnal lett társasága és indok is az iszogatásra. – Grajlah Emma fordítása

Hibátlan

Rutin és bejáródottság – talán ezzel a két szóval lehetne legpontosabban jellemezni a Családi Kör és a Generáció civil szervezet által szervezett rejtvényfejtő versenyt, amelyet ezúttal a magyarkanizsai önkormányzat támogatásával a helyi Jovan Jovanović Zmaj iskolában tartottunk meg október második hétvégéjén.

OKTATÁS: Gyermekhét múltán – Beretka Ferenc oktatással kapcsolatos jegyzete

JEGYZET: Ki kinek parancsol? – Both Mihály írása

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: A Zenta cirkálóval kezdődött (2.)

KÖZÉLET: Miért is kellett az új barátsági szerződés? – Balla Lajos írása

JEGYZET: A legjobb tévéműsor – Nagy Nándor írása

ANDRUSKÓ KÁROLY LINÓLEUMMETSZETEI: Szabadságvágy és fegyelem – Szabó Palócz Attila írása

KÉPHISTÓRIÁK: Gyorsjegyzet Bányai Tamás emlékére; Kényeskedő négyzetrácsok útvesztőiben

IRODALOM: Kiss Tamás versei és rajzai

VISSZAOLVASÓ: A költészet kitágított határai – a Ladik Katalinnal készült interjúból szemezgettünk

HOROGRA AKADVA: A hitetlenség ára – Huzsvár József jegyzete

SPORT: Migránsok a sportban – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Túl okos, furcsa vagy beteg a gyerek?

AZ ORVOS VÁLASZOL: Árpa a szemen

ÉLETMÓD: Az öblítő a háztartások angyalarcú gyilkosa

KERT: Gyümölcsöző – Randovics Lejla írása

ÖTLETSAROK: Motivációs könyvjelzők

KONYHA: Karfiol ebédre, vacsorára

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sakkrovat, fejtörő, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható