Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2022. január 6.

Választások éve

Az előttünk álló évben több alkalommal kell véleményt nyilvánítanunk: január 16-án népszavazást tartanak Szerbiában, április 3-án köztársasági elnöki és parlamenti választások lesznek, tavasszal Magyarországon is országgyűlési választásokat tartanak, 2022 őszén pedig nemzeti tanácsi választások elé nézünk. – Tómó Margaréta kérdezte Csonka Áront, Sinkovics Norbertet és Sövény Ferencet

Tűrünk, nem tiltunk

Ma már bizarrnak tűnik, de húsz évvel ezelőtt néhol még tantestületi álláspont volt, hogy a hetedikeseknek a nyári szünidő alatt tilos tánciskolába járni! Erre ugyanis csak a végzősöknek „volt joguk”. De komoly dilemmákat okoz még ma is a mobiltelefonok használatának kérdése. – Beretka Ferenc írása

Szerbia a szegénységgel vagy a szegényekkel küzd?

Vannak, akik azt sem tudják, hogy joguk van segítséget kérni, ha nem tudják beadni a kérelmet, vagy olyan adminisztratív akadályokba ütköznek, amelyek úgy néznek ki, mintha az állam elriasztaná őket a szociális jogok gyakorlásától. – Takács Magda jegyzete a Hintaszék rovatban

Aki zsigerből elutasítja a fekete/fehér kínálta kettőséget

Szögi Csaba gimnazistaként írói szárnyait bontogatta a Képes Ifjúságnál, később munkatársa, majd főszerkesztője lett a lapnak, végül a Magyar Szónál kötött ki. Csaknem húsz évet töltött el a média világában, többször is vesszőt tett oda, ahová szíve szerint már pontot kellett volna tennie. – Gyurkovics Virág írása

„A pokol itt van és nem odaát!”

Ismételten meg kell állapítanom, hogy a művészet, a többi között a színház is meg a film, képes mind a mai napig úgy megszólítani az emberi lelkiismeretet, hogy az a felhalmozódott, emberi cselekedetek generálta istentelenségek tükrében tudja megrendítő módon szembesíteni az embert/ az emberiséget tettei következményeivel. – Káich Katalin írása

Számvetés és fogadalmak

Annak ellenére, hogy természetesen ez a hétvége is ugyanolyan, mint az összes többi, nem változik nagyot a világ attól, hogy szombattól már 2022-öt írunk, azért a többségünk mégis végiggondolja, mit írhat fel ebben az évben a „megérte” listára, és mi az, amit jobb, ha elfelejt. Jómagam szeretek számot vetni az évvel, áttekinteni, hogy az elég tartalmasra sikeredett-e, hány fogadalmat nem tartottam be, és mi újat tanultam meg az elmúlt év alatt. Így jártam el ezúttal is, és természetesen újabb fogadalmakat is tettem. – Tómó Margaréta vezércikke

A legjobb könyvek

Az év utolsó napján, a nap utolsó fertályában rovom ezeket a sorokat: a lap jövő heti számába, a Camerába obscura rovatba. Nemcsak azért, mert – a jócskán megkopott jelmondat szerint – az év legvidámabb éjszakájának nézünk elébe – jómagam igen szűk (baráti/családi) körben –, de azért sem szeretném most az elmúlt év (politikai, szociális, gazdasági, egészségügyi, oktatási és kulturális) eseményeit, jelenségeit mérlegre tenni, mert mindenféle számítgatás és értékelés nélkül is tudom, hogy óhatatlanul a rossz értékkategóriája, s nem a jó felé billenne ki a mutatója. És nem is csak ezért. – Bence Erika jegyzete

„A mechanikus órának lelke van!”

Néhány évtizeddel ezelőttig az emberek még sokkal nagyobb becsben tartották az órákat, amelyekért nem sajnáltak akár egyhavi fizetést is odaadni. Ma inkább megveszik az olcsó kvarcórát, és ha az tönkremegy, eldobják, vesznek helyette másikat. – Tóth Imre interjúja

A technika fejlődése: áldás vagy átok?

Amióta létezünk, azóta folyamatosan nyomokat hagyunk. Megváltoztattuk a természetet és a társadalmat egyaránt. Az újkor kezdete óta, nagyjából 500 éve egyre nagyobb mértékben hatunk a Föld nevű bolygóra, és ezeknek a (gyakran káros) változásoknak a mértékét tudományosan is követni tudjuk. A történészek, szociológusok, filozófusok igen jelentős hányada elbagatellizálja vagy meg sem említi a technikai fejlődésünk környezetromboló tényét. – Wilhelm József írása

(El)varázslás gyertyákkal

Közel két éve, hogy Malčić Beáta elhozta a Gyertyavarázst Zentára – üzletében a korábban kereskedőként dolgozó családanya saját készítésű egyedi gyertyákat árul. – Farkas Mónika riportja

KÖZÉLET: Így buliznak hős rendőreink

A LÉLEK EREJÉVEL: Isten nevében kérem, változtassátok meg a halál rendszerét – Harmath Károly OFM írása

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Holeczek „fregátakapitány” tragédiája

KÖZÉLET: Most már csak a boldogabb új esztendő hiányzik! – Balla Lajos írása

JEGYZET: Játék a tűzzel – Both Mihály írása

JEGYZET: Boldog új év? – Nagy Nándor kommentárja

ANDRUSKÓ KÁROLY LINÓLEUMMETSZETEI: A szüretben szikrázó fürge lánybokák – Szabó Palócz Attila írása

KÉPHISTÓRIÁK: A film, amelyből még Jean-Claude Van Damme-ot is kihagyták; Tablókép hidakkal

IRODALOM: Márton László – Majdnem kalauz (3.)

HOROGRA AKADVA: Átkelés saját felelősségre! – Huzsvár József jegyzete

SPORT: Egy zombori úr – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: A legfontosabb vizsgálatok a várandósság alatt

AZ ORVOS VÁLASZOL: Egyszerre több vírus támadja meg a gyerekeket

ÉLETMÓD: Fermentált finomságok

ÖTLETSAROK: Teljen jobb kedvűen a január!

KONYHA: Sütőben sült ebédek

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, sakkrovat, sudoku, logikai egypercesek, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon Szappanos Veronika fotója látható.