Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2022. június 30.

Hőségriadóval indul a hónap

Hosszú távú időjárás-előrejelzés a 2022. július–szeptember időszakra

Felértékelődik a talajelemzés jelentősége

Évmilliók alatt nem romlott annyit a talaj minősége, mint az elmúlt hetven évben. Agrársivataggá alakulhat Vajdaság is, ha nem lépünk időben – állítja Damir Varga, a Szabadkai Mezőgazdasági Szakszolgálat igazgatója, aki szerint a mezőgazdaságban is hosszú távon kellene gondolkodni, hiszen örökül hagyjuk a földet a jövő generációinak. – Tómó Margaréta interjúja

Méhek a kéményben

A házi méhek májusban és június elején rajzanak. Ez a méhek ösztönös és ősi szaporodási rítusa, új anyát nevelnek ki, a régi anya pedig a hozzá hű méhek tömegével elköltözik. Ez nem kis riadalmat vált ki az emberek között, hiszen senki nem tudja, hogy mire számítson, amikor több ezer méh jelenik meg az udvara fölött. A méhraj a kéményünkbe is beköltözhet. – Fehér Rózsa riportja

„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!”

Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodájának koordinátora, Ivanović Laura szerint úgy lehet a fiatalokhoz szólni, ha nem erőltetünk rájuk programokat, hanem hagyjuk, hogy ők vegyenek részt a szervezésben. – Seregély Orsolya interjúja

Tanévzáró tüskék

A tanév vége eseménydús időszak, hovatovább az utóbbi bő évtizedben immár hivatalosan is fokozott kockázatú eseménynek számít, és nemcsak az érintett intézmények, de a rendvédelmi szervek is kiemelt figyelemmel kezelik. Ettől függetlenül folyton újabb meglepetésekkel szolgál, és egyre több új „rizikófaktor” bukkan fel. – Beretka Ferenc jegyzete

Régen minden jobb volt?

Nagyon sok helyen olvasom az utóbbi időben: válság van. Nemcsak gazdaságilag, hanem társadalomként, vagyis mindent egybevéve nem jó irányban haladunk. Azért a mikroközösségünkben szétnézve találhatunk egy-egy pozitív példát: a szülők már tudatosan élnek, szétválogatják a hulladékot, abból minél kevesebbet termelnek, egészségesebben táplálkoznak, igyekeznek minőségi időt tölteni a gyermekeikkel, és sorolhatnám. – Tómó Margaréta vezércikke

Milliárdok a semmiért

Amióta Szerbiában létezik a sport, egyetlen alkalommal sem történt meg, hogy magas állami szinten őszintén bevallották volna, hogy mennyibe kerül az adófizető polgároknak a (fővárosi) labdarúgás és a kosárlabda. Erre a „vallomásra” került sor a napokban a pénzügyminiszter részéről, aki nem felejtette el hangsúlyozni, hogy a „gyónásra” a legmagasabb szinten adtak neki engedélyt. Később a Főnök is megismételte alárendeltjének nyilatkozatát. Bár ne tette volna! – Both Mihály jegyzete

Húszéves a királyhalmi moderntánc-csoport

Fennállásának huszadik évfordulója alkalmából tartott szombaton fergeteges évzáró műsort a Szabadkai Gyermekszínházban a királyhalmi moderntánc-csoport, a Rhythmical Dance Club. A klubban jelenleg négy különböző korosztályú csoport működik, ebből kettő Királyhalmon, kettő pedig Palicson. – Tóth Imre riportja

Szép volt, jó volt…

Sorrendben tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Ci-Fi Civil Központ Zentán a Mosolytenger Gyermekfesztivált, amelynek helyszínére, a Népkertbe mintegy 5000 ember látogatott el.A Családi Kör és a Babamama.rs közös sátránál az idén is több száz gyerek fordult meg. A fesztivál idei rendezvénye az egyik legjobb hangulatú volt. – Révész Róbert képriportja

INTERJÚ: Tisza Grund néven nyitott meg a gyógyfürdő egykori nyaralója – Pósa Tamara interjúja

KÖZÉLET: Öt éve vártam erre! – Balla Lajos jegyzete

HINTASZÉK: Folynak a tárgyalások az IMF-fel – Takács Magda írása a nyugdíjasokat érintő kérdésekről

JEGYZET: Fizetés érdem szerint? – Nagy Nándor írása

A LÉLEK EREJÉVEL: „A család az első hely, ahol megtanulunk szeretni” – Harmath Károly OFM írása

A RABLÓGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE: Honnan ered a bennünk élő telhetetlenség? – Wilhelm József jegyzete

KÖZÉLET: Nenad Čanak kalandjai a laposföldiek között – Kocsányos Pálma jegyzete

ASZTALIZENE: Uborkaszezon – Radics Viktória tárcája

IRODALOM: Soltész Dávid versei

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Lobogó színek és szokatlan megoldások – Szabó Palócz Attila írása

KÉPHISTÓRIÁK: Dagály és fuszekli; Miért nincs emléktáblája Ferenczi Ibinek a zentai szülőházán?

ANDRUSKÓ KÁROLY LINÓLEUMMETSZETEI: Hegyalja évszázadai – Szabó Palócz Attila írása

Vendégségben Zomborban és Budiszaván

HOROGRA AKADVA: „Határeset” – Huzsvár József cikke

SPORT: Balkáni üzletemberek – Németh János kommentárja

EGÉSZSÉGÜNK: Térdfájás: mit tehetünk ellene?

NEM A GÓLYA HOZZA: Koraterhességi anémia – figyelemzavart is okozhat

ÁLLATI DOLGOK: Nyuszilutri – Krizsán Szilvia írása

ÖTLETSAROK: Ötletek kagylóból

KERT: Ne zárjuk be a kert kapuit!

KONYHA: Sárgabarackos édességek

Ezen kívül kis és óriásrejtvény, logikai egypercesek, sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható