Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2022. május 12.

A legtöbb szerbiai nyugdíjas egzisztenciálisan veszélyeztetett

A nyugdíjas-egyesületek egyre hangosabban követelik, hogy a járandóságuk kövesse a fizetéseket és az inflációt. A januári 5,5 százalékos kiigazítást további hét–kilenc százaléknak kell(ene) követnie, mivel a pénzhígulás és a bérek időközben tovább ugrottak. – Takács Magda írása

„Egy valószínűtlen világban élünk”

Ott volt a Magyar Mozgalom megalakulásánál, mindig nyíltan és bátran vállalta a véleményét. Kemény a hatalommal, de az ellenzékkel szemben is. Lepeš Josip nyugalmazott egyetemi tanár a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar volt dékánja. Azt mondja, a hatalom csak a saját megélhetésével foglalkozik hosszú távon. – Tómó Margaréta interjúja

Bombariadók ideje

A sajátos körülmények sajátos viselkedést generálnak az egyes embernél és a különféle formális vagy nem formális közösségeknél egyaránt, a nagyobb társadalmi struktúrákban még inkább. Amióta háborúba fordult a már jó ideje tartó orosz–ukrán válság, azóta gyarapodnak az ezzel összefüggő sajátos körülmények. – Beretka Ferenc jegyzete

Belülről

A szerbiai ellenzék első soraiban ezeken a választásokon is azok szerepeltek, akik részesei voltak annak a végrehajtó hatalomnak, amelyik eljátszotta a választópolgárok október 5-én megszerzett bizalmát a demokratikus hatalom iránt. Tévesnek tartom azt a négy évvel ezelőtti döntést, hogy az ellenzék kivonult a képviselő-testületekből, és a két évvel ezelőtti bojkottot is, amelyet nyilvánosan is elítéltem. – Kókai Péter vezércikke

Az államfő harcai

Gyakran hallani Szerbia elnökétől a „történelmi” jelzőt, azt, hogy a történelemben először esik meg valami az országban. Így például egy külföldi befektetők által épített csokoládégyár avatásakor azt találta mondani, hogy „Szerbiában először gyártanak csokoládét”, holott Ruffék gyára (egykor), majd a kommunisták által nacionalizált üzemük, a szabadkai Pionir évtizedekkel korábban már erről vált híressé és ismertté is. Most, az államfő május 6-ai televíziós szereplését nevezte a sajtó egy része történelminek. Mintha visszanyalt volna a fagyi... – Németh János írása az Aranykorban

„Párja nincs…”

„Párja nincs…” címmel szerveztek nemzetközi gyermek-néptánctalálkozót az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. A harmadik alkalommal megtartott rendezvényen csongrádi, törökbecsei, szabadkai, magyarcsernyei, zentai és óbecsei néptáncosok mutatták be felkészültségüket. – Ricz Róbert képriportja

„A gyerekeknek játszaniuk kell”

Heti öt edzés, hétvégén mérkőzés. A játék sok lemondással jár, mégis rengeteg minden megtanulható belőle. Bajmokon a női kézilabda a falu sportja, sok családban a felmenők, testvérpárok voltak, és ma is a csapat tagjai. Hegyi Erika, aki 2002 óta edzi a lányokat, az elmúlt húsz évben felküzdötte a csapatot az első ligába. – Tómó Margaréta riportja

A nap, amikor nem történt semmi

A nagy izgalommal várt győzelem napi Putyin-beszéd elhangzott, és első pillantásra úgy tűnt, végül is semmi sem történt, a folyók nem térnek ki medrükből, az orosz államfő nem hirdet békét, és nem üzen háborút sem Ukrajnának. Mindenki megnyugodhat.

„Meg kell találni a közös hangot a fiatalokkal” – Seregély Orsolya riportja

RABLÓGAZDÁLKODÁS: A gazdaságosság – Wilhelm József írása

A LÉLEK EREJÉVEL: Az emberi család építésére kaptunk meghívást – Harmath Károly OFM írása

JEGYZET: A kecske és a káposzta – Both Mihály írása

KÖZÉLET: Jubileumi visszaemlékezések – Balla Lajos írása

IRODALOM: Vörös István versei

JEGYZET: Idő és pénz – Nagy Nándor írása

ANDRUSKÓ KÁROLY LINÓLEUMMETSZETEI: A fizikai munka művészi témává emelése – Szabó Palócz Attila írása

KÉPHISTÓRIÁK: Egy családfa mint afféle véletlenszerűség

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: A hídemelés nagymesterei; „…egy sem volt oly igazán meghalva, mint ő”

HOROGRA AKADVA: Vízparti majálisok – Huzsvár József jegyzete

SPORT: A lét és a tét – Németh János írása

ÉLETMÓD: Öt isteni növényi (tej)ital házilag

ÖTLETSAROK: Faágak új élete

NEM A GÓLYA HOZZA: Babát vár? Ezt kell tudnia a szülési szabadságról

EGÉSZÉGÜNK: Leszámolás hat, látással kapcsolatos mítosszal

KERT: Hogy élvezhető maradjon a paradicsomtermés

KONYHA: Karalábé főzve, töltve, sütve

Ezen kívül kis és óriásrejtvény, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, sakkrovat, sudoku, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon Tót Kása Piroska alkotása látható.