Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2022. március 3.

Kuponos melléklet a legnépszerűbb vajdasági magyar hetilap legújabb számában!

„Egyaránt szúrjuk az ellenzék és a hatalom szemét”

A Moramo koalíció a következőket kínálja a polgároknak: hogyan lehet többet keresni, hogyan tudnak jobban részt venni a döntéshozatalban a közvetlen demokráciát alkalmazva, hogyan tudunk a legalacsonyabb áron minőséges szociális és egészségügyi szolgáltatásokat nyújtani úgy, hogy ezekből senkit se felejtsünk ki, hogyan lehet színvonalasabbá tenni az oktatást. – Tóth Imre interjúja Nebojša Zelenovićtyal

Búcsút mondhatunk-e a távoktatásnak?

A „gyertyaszentelői szünidő” után a lassan már feledésbe merülő munkarend szerint, teljes egészében jelenléti oktatással folytatódott a tanév a szerbiai iskolákban. A járványügyi főszakértő, Predrag Kon nem is késlekedett bejelenteni, hogy a hosszabbra nyújtott ünnepet követően Belgrádban huszonötödére csökkent a járványban megbetegedett általános és középiskolás diákok száma. – Beretka Ferenc oktatással kapcsolatos jegyzete

A hiánypótló kötet hiányosságai

Nagy örömmel vettem kézbe a Berényi Emőke és Herédi Károly szerkesztette Vajdasági ládafia című kiadványt, hiszen olyan hiánypótló kötetről van szó, amely a többi között a vajdasági magyarok önazonosság-tudatának mibenlétét igyekszik megválaszolni az egyetemes magyar, illetve a múlt, jelen és a jövő függvényében. – Káich Katalin írása

A gonoszság mérhetetlen éhsége

A gonosz a jó ellentéte, ami a tudomány és a vallástörténet egyik központi témája. A történelemben ritkán emlegetik, mint az események mozgatórugóját, pedig a gonoszság egy igencsak erős motiváló erő volt a múltban, és jelenleg is az. Nemcsak a múlt század hírhedt diktátorait illetjük az elvetemült jelzővel, hanem korábbi idők alantas uralkodóit. – Wilhelm József cikke

A polgári házak és az utókor

Szabadkán az első világháború kitörése után szinte megállt az idő építészeti szempontból, a polgárosodás és a gazdasági fejlődés szempontjából mindenképpen. A nagy háború, melynek kitörését oly lelkesen üdvözölte 1914 júliusában Magyarország nagyvárosaiban, így Szabadkán is a felajzott, elvakult tömeg, gyászba és nyomorba borította Magyarországot, vele együtt pedig Szabadkát is. – Korhecz Tamás írása

A hír elhallgatása

Az, hogy tulajdonképpen elhallgatunk egy olyan hírt, amelyre minden normális, demokratikus körülmények között működő államban és közösségben egyébként büszkék lennének, már önmagában elég ahhoz, hogy tudjuk, a vajdasági magyar tájékoztatás terén aligha beszélhetünk általánosságban szabadságról és függetlenségről. Magam sem lepődtem meg ezen, de még mindig borzasztóan elszomorít, hogy ide züllesztették a tájékoztatási eszközeinket. – Tómó Margaréta vezércikke

Háború és háború

Eleinte pontosan lejegyzem, hogy hány óra hány perckor „érkezik fölénk” a repülőgépraj: legrosszabb a feszült várakozás, amit úgy jegyzek be, hogy „dobnak, vagy nem dobnak” – ha igen, azt is megszámolom és leírom, hogy hány becsapódást hallottam, az időpontot, megsaccolom a távolságot, s találgatok, hova „dobtak”. – Bence Erika írása a Camera Obscurában

Vérbe áztatott megalomán birodalmi küldetéstudat

Éppen egy hete tart a háború. Amikor a múlt héten azt írtuk, hogy Vlagyimir Putyin Ukrajnával kapcsolatos lépései miatt hatalmasat változott a világ, magunk sem hittük igazán, hogy mire a lap az olvasókhoz kerül, már igazi, véresen komoly harcok lesznek folyamatban: Oroszország agressziót követett el Ukrajnával szemben, megtámadott egy szomszédos államot, bombái, rakétái előbb repterek, majd lakótelepek felé irányultak, a harckocsik, tankok bevonultak egy másik országba. – Kocsányos Pálma írása

Virágcsokor helyett Facebook-bejegyzés…

A nemzetközi nőnap azt a küzdelmet eleveníti fel, amelyet a nők évszázadokon át vívtak, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek. Ezek a jogok javarészt érvényben is vannak, viszont mint nők továbbra sem egyenlőek a férfiakkal. Igaz, hogy dolgozhatnak például, viszont a bérezésük alacsonyabb, és vannak olyan munkakörök is, ahol előbb alkalmaznak férfit, mint nőt. – Nagy Valentina riportja

HINTASZÉK: A nyugdíjjal kapcsolatos tudnivalók – Takács Magda írása

VAJDASÁGI KALAUZ: Az aracsi pusztatemplom

JEGYZET: Van az a pénz – Both Mihály jegyzete

KÖZÉLET: Választási jelmondat vagy népi bölcsesség? – Balla Lajos jegyzete

Versünnepre fel! és Hogyan mond(j)unk verset? – Fehér Rózsa írásai

JEGYZET: Hányat kell még aludni? – Nagy Nándor írása

A LÉLEK EREJÉVEL: Aki háborút kezd, megfeledkezik az emberségről – Harmath Károly OFM írása

IRODALOM – Debreczeny György versei

KÉPHISTÓRIÁK: A megkésett csoda; A videó nem áll rendelkezésre

HOROGRA AKADVA: Majdnem újrajátszás – Huzsvár József jegyzete

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: A királyhűség és a forradalom

ANDRUSKÓ KÁROLY LINÓLEUMMETSZETEI: A küzdelem minősége – Szabó Palócz Attila írása

Sport és háború – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Májustól vehető csak fel a HPV elleni védőoltás Szerbiában

EGÉSZSÉGÜNK: „A figyelem a legfontosabb, amit adhatunk”

ÖTLETSAROK: Horgolt ékszerek

ÉLETMÓD: Az őszülés nem az öregedés jele

KONYHA: Híres nők ihlette sütemények

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, flower-sudoku, sakkrovat, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.