Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2024. szeptember 12.

Milyen állapotban vannak a fürdővizeink?

Ki ellenőrzi, és mi alapján határozható meg, hogy az adott víz alkalmas-e a fürdőzésre, vagy sem? Kérdéseinkre a vizek állapotáról dr. Zorica Mamužić Kukić, a Szabadkai Közegészségügyi Intézet higiéniai osztályának vezetője válaszolt. – Tómó Margaréta riportja

Pontosan tudjuk, kik vagytok ti

A közelmúltban két olyan sajnálatos eset is történt Szerbiában, amelyek során egy helyi politikus, illetve a hatalommal vélhetően szoros kapcsolatot ápoló civil azzal a kérdéssel igyekezett súlyt adni szavainak, hogy feltette a kérdést: Tudja-e, ki vagyok én? – Fehér Rózsa vezércikke

A rejtett, sunyi támadás

A rablógazdálkodás egyik legkiválóbb terepe a háború. Juvenalis római költőtől származik – e téma kapcsán – a következő gondolat: „Láttál már olyan embert, aki megelégedett egyetlen bűncselekménnyel?” A háború szó hallatán az egymásra rohanó, az egymást öldöklő katonák képe tolul elénk, pedig az ellenséget meggyöngíteni és legyőzni sokféleképpen lehet. – Wilhelm József cikke

„Egy feles hegedűvel a hónom alatt indultam el az ismeretlen jövő felé”

Pekár Tibor Szabadkán született, Topolyán nőtt fel, életére és munkásságára azonban nagy befolyást gyakoroltak a szerb fővárosban eltöltött évek, ahonnan fél évszázada költözött vissza Észak-Bácskába. Szabadka város Pro Urbe díját szeptember elsején, a városnapi díszülésen vette át. – Tóth Imre interjúja

ARANYKOR: A főparancsnoki palacsinta – Németh János kommentárja

OKTATÁS: Ígéretek és projektek – Beretka Ferenc írása

HINTASZÉK: Az idén a szokásosnál előbb lesz a nyugdíjasok olimpiája – Takács Magda cikke

ELMÉLKEDÉSEK: Báránnyá válhat a kisfarkas? – Balla Lajos jegyzete

MAGYARORSZÁG: Véres miniszterek – Kocsányos Pálma kommentárja

KÉPHISTÓRIÁK: Az egyszerűsödés folyamatában – Szabó Palócz Attila cikke

IRODALOM: Turóczi Ildikó: Kameruni naplótöredékek

A LÉLEK EREJÉVEL: Assisi Szent Ferenc stigmatizációja

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Megállapítási per – pró és kontra – Szabó Palócz Attila írása

INFORMATIKA: Th!nk Oktatási Központ – A tudás otthona

NEM A GÓLYA HOZZA: Lusta anyák

EGÉSZSÉGÜNK: Éjjeli lábgörcs? Nem csak magnéziumhiány okozhatja!

ÉLETMÓD: Átaludni az életünket – Farkas Marija írása

HOROGRA AKADVA: Kint vagyunk a vízből! – Huzsvár József cikke

SPORT: Öregek a pályán – Németh János kommentárja

KONYHA: Zöldséges ebédek

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, sakkrovat, sudoku, logikai egypercesek, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon Freepik fotója látható