Hírek

Szenttamas.rs

 

Megkóstolni azt, amit Gion Nándor megkóstolt

Gion Nándor számtalan írói megnyilatkozásában, az interjúkban, naplóiban, s még inkább szépirodalmi alkotásaiban vall a szülőföld meghatározó és kimeríthetetlennek bizonyuló élménykincséről. Többször is hangsúlyozta, hogy számára a szülőföldet a gyermekkort jelentette, amely nem volt túl csúnya, de kimondottan szép sem, viszont izgalmas. Talán ezt az izgalmat vélte felfedezni a budapesti Nyelvtudományi Intézet segédmunkatársa, Horváth Csilla is, akit egy Gion könyv olyannyira „megfertőzött”, hogy rövid időn belül végigolvasott szinte mindent, ami csak meejelent a szenttamási születésű írótól.

Csilla a Szegedi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájában tanul, a budapesti Nyelvtudományi Intézetben dolgozik mint tudományos segédmunkatárs, és folyamatosan ingázik Szeged és Budapest között. Mint mondta, az ország másik feléből, Sopronból költözött Szegedre 2004-ben. A szenttamási Gion Nándor Emlékházat egy újvidéki tanácskozás után kereste fel, amivel egy régóta dédelgetett álma vált valóra.

Sopronban úgy éltem 20 évig, hogy 10 kilométerre volt egy határ, a határ túloldalán pedig volt egy ország, ahol más nyelvet beszéltek, más kultúrában éltek, amit meg lehetett volna idővel ismerni, de úgy jöttem el a városból, hogy néhány gyerekdalon kívül semmit sem tudtam németül. Hasonló dolog történt Szegeden is, ahol majdnem 10 év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, két határhoz is közel vagyok, és még nem voltam a túloldalon, nem láttam, ott hogyan élnek az emberek. Barátaim viszont, akik kocsival sűrűn átjártak a határokon, csupa jó dolgokat meséltek. Kedvet kaptam, és döntöttem, hogy egyszer csak át kell menni nekem is. Elkezdtem kutatni, utánajárni olyan dolgoknak, a határon túli kultúrának, amelyekről addig nem tudtam, vagy csak keveset. Barátaim nagyon dicsérték pl. az Újvidéki Színházat, így elkezdtem bújni az intézmány honlapját. Sok régi előadást, fotót kutattam fel, ami nagyon érdekesnek tűnt. Így bukkantam rá a 2006-ban bemutatott Gion Nándor műve alapján színpadra vitt Koldustetű című előadásra, amiről további részleteket böngészve jöttem rá, hogy A kárókatonák még nem jöttek vissza című népszerű ifjúsági regénye alapján készült. Gion Nándorról addig még soha nem hallottam, ugyanis az iskolában sem kortárs, sem határon túli irodalmat nem tanultam. Azonnal utánajártam, hogy lehet megvenni a „kárókatonás” könyvet, az egyik pesti akntikváriumban meg is találtam, hazavittem, és egy este elolvastam. Az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem az volt, hogy én ilyen magyarul író embert még nem láttam. Addig is sokat olvastam, hiszen a szakmámból adódóan igen választékosan kell beszélnem, de úgy tűnt, mintha egy egészen másik magyar nyelvet fedeztem volna fel. Ilyen tömény szépséget leírva könyvben még nem láttam. Gondoltam, aki írt egy könyvet, az hátha írt többet is. Amikor elkezdtem kutatni, rájöttem, hogy Gionnak bizony sok kiadott könyve van, viszont nagyon nehéz őket beszerezni. Felíratkoztam különböző levelezőlistákra, személyesen mentem, utaztam egy-egy könyvéért, és amit csak be lehetett szerezni, azt összeszedtem, megvettem. Az elsők között voltak a Szenttamással kapcsolatos könyvei, a Rózsaméz, a Virágos Katona, az Ez a nap a miénk. A negyedik részt sehol sem találom, csak az első három van meg. Közben a polcomom ezek mellett már ott vannak a Kárókatonák, a Postarablók és a monográfiák is, amit nem ő írt, hanem róla írtak. Van egy egészen másik gionos világ is, a Börtönről álmodom mostanában, a Testvérem, Joáb, az Izsakhár, ezeket is nehezebb beszerezni. Ami könyveiben különösen megfogott, az a múlt század 20-as évei, különösen szépen megírta Szenttamást. Van neki egy nagyon finom, háromszor becsomagolt csipkeízű humora, amelyekkel olyan történelmi és társadalmi állapotokra utal, melyek a vidék történelmét illetően nem feltétlenül ismertek. Ugyanakkor azokat az írásokat is szeretem, amelyek a 70-es, 80-as évek Újvidékéről szólnak, bár azokat – mint kívülállónak − kissé nehezebb megérteni. Úgy élem meg ezeket a dolgokat, mint ő, amikor itt volt színházigazgató. Sokat írt Pestről is, főleg a 90-es években. Jómagam csak 2 éve élek Pesten, bár egyre jobban kezdem ismerni a várost, és nagyon szeretem azokat a helyeket, amelyekről írt, ugyanakkor, hozzá hasonlóan az új dolgokat is felfedezni. A 90-es évek óta ugyanis a főváros sokban megváltozott, de sok mindent meg is lehet benne ismerni, amikről írt. Az írásain keresztül eljutottam oda, ahol ő volt, megkóstoltam azt, amit ő megkóstolt, végigjártam azt, amit végigjárt. A helyzet úgy alakult, hogy az Újvidéki Egyetemen az elmúlt hétvégén szerveztek egy tudományos konferenciát, amelyen részt vettem. Úgy gondoltam, ha már itt vagyok, veszek ki néhány nap szabadságot, hogy egy kicsit körülnézzek a Vajdaságban, hiszen erre még soha nem volt időm. Az első szabadnapomon döntöttem el, hogy a Gion Nándor Emlékházat feltétlenül felkeresem, megnézem az író személyes tárgyait, írógépét, ágyát, régi képeit és egy az helyen összegyűjtött műveit. Ezzel egyidejűleg pedig felkeresem a regényeiben szereplő helyszíneket, utcákat, hiszen azok még ma is megvannak, és megpróbálom összerakni az eseményket úgy, ahogyan ő azokat átélte és megírta. Olvastam az interneten, hogy az emlékházból van lehetőség ezeket a helyeket körbejárni, és rájöttem, ez az, amire nekem szükségem van – mondta szinte egy szuszra Csilla.

A budapesti lány álma azon a bizonyos hétfői napon beteljesedett. A Keglovics utca sarkán található emlékház fotózása után megálltunk a valamikori Krebsz-malom maradványainál, és a Szív-nél, ahol a Gion-regények gyerekhősei találkoztak. Paska Tibonak, a kálvária gondnokának a segítségével a Virágos Katona stációképénél is készültek fotók, a külön meglepetés pedig volt az, hogy kálváriakápolna tetejéről ugyanúgy beleshettünk a szomszédos házak udvarába, mint azt annakidején Gion  regényeinek szereplői tették. Megelevenedett az Ezen az oldalon című novelláskötet, de történelmi fotók készültek a rk. temetőben lévő tömegsírokról, a Szent Kereszt Felmagasztalása templomról, az ott található festményekről, kegytárgyakról is.

Horváth Csilla megígérte: még idén nyáron visszajön, de magával hozza barátait is, hogy azok is meggyőződjenek róla: a Gion-regényekben szereplő helyszínek „valósak”.

Horváth Csilla 2015. május 25.

 

Paraczky László