Művelődés

Szenttamas.rs

 

Dragica Stojanović kapta Lenka gyűrűjét

A nagybecskereki költő negyven éve foglalkozik versírással, eddig tizenegy önálló kötete jelent meg

Az irodalom és a költészet, ezen belül is a szerelemes versek írásának motiválása volt a célja 2006-ban a szenttamási Kultúrotthonnak, amikor először hirdette meg Lenkin prsten elnevezéssel a Keressük a legszebb szerb szerelmes verset! elnevezésű pályázatát. Az intézmény így állít emléket a szenttamási Lenka Dunđerskinak, aki ihlette a minden idők legszebb szerelmes versének, a Santa Maria Della Salute szerzőjét. A Kultúrotthon azóta minden év novemberében meghirdeti a pályázatot. Feltételként megszabták, hogy a versnek olyan kötetben kell megjelennie, amely az elmúlt egy évben jelent meg. A pályázatra az idén is több ezer vers futott be, a Dr. Zoran Đerić, dr. Dragana V. Todoreskov és Biljana Puškar összetételű zsűri úgy döntött, hogy a díjat az idén Dragica Stojanović Odkad te ne volim című vers szerzőjének ítéli oda. A vers a Gluvonema című könyvben jelent meg amelyet nagybecskereki Városi Könyvtár adott ki 2022-ben.

Az ünnepélyes díjátadóra szombaton este a Zsebszínházban került sor. A jelenlévőket először Dejan Korceba, a Kultúrotthon igazgatója köszöntötte, aki többek között elmondta a pályázat és az eredményhirdetés az elmúlt 17 év alatt egyhetes rendezvénnyé nőtte ki magát, amelyeket különböző kiállítások, történelmi tribünök, könyvbemutatók, továbbá próza-és versmondással egybekötött irodalmi estek jellemeztek:

− Folyamatosan törekszünk arra, hogy községünket teljes egészében bekapcsoljuk a Lenka gyűrűje elnevezésű projektumba, hogy községünket Lenka kisvárosának nevezzük, hogy Szenttamás legyen és maradjon a vajdasági szerelmi költészet és a romantika fővárosa – fogalmazott Korceba.

Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere felszólalásában rávilágított, hogy a község büszke történelmi múltjára, hagyományaira és kultúrájára, ezeket olyan megnyilvánulások révén, mint Lenka gyűrűje, igyekszik megőrizni és ápolni. Egyúttal kiemelte a Dunđerski családnak jelentős szerepe volt az ortodox egyházzal és a Szerb Maticával történő együttműködésben, a gazdasági szerepvállalás mellett pedig a vajdasági kulturális élet kialakulásában és annak megőrzésében.

− Fontos, hogy a Szerb Maticával közösen egy újabb gyűjtemény jelenjen meg, amelyben egy helyen rendszerezzük a családdal kapcsolatos információkat arról, hogy mi-mindent tettek népünkért, és az általuk hagyott hagyatékról, ami ma a kulturális identitás elengedhetetlen része – fogalmazott a szenttamási polgármester.

A díj átvételét követően Dragica Stojanović elmondta, közel 40 éve foglalkozik versírással, Szenttamáson eddig négy alkalommal kerültek versei a szűkebb körbe, és nagyon boldog, hogy idén az általa írt szerelmes vers győzött.

− Különösen örülök annak, hogy az idén sikerült megnyerni a jutalmat, hiszen Lenka visszatért Szenttamásra, ma történt az életnagyságú szobor leleplezése. Nem kizárólag szerelmes verseket írok, bár azokból is összejött egy újabb kötetre való. A legutóbb megjelent Gluvonema című könyvben a díjazott vers mellett további tízhez a szerelem adta az inspirációt. A négy évtized alatt tíz verses- és egy novelláskötetem jelent meg, sikeres könyvbemutatóim voltak Barcelonában és Madridban is. Az idén a Lenka gyűrűje mellett a Stevan Sremac díjat is megnyertem, így ez az év rendkívül sikeres volt számomra – mondta Dragica Stojanović, majd felolvasta győztes verset.

Laza Kostić Santa Maria della Salute című költeményét ezúttal Petar Benčina színész szavalta el, az ünnepi hangulatot pedig a belgrádi Obilić Akadémiai Kórus fokozta.

 





 

Szöveg és foto: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs