Művelődés

Szenttamas.rs

 

Hét vers a döntőben

Szombaton adják át a Lenka gyűrűje-díjat

A szenttamási Kultúrotthon az idei évben 17. alkalommal állít emléket a szenttamási Lenka Dunđerskinak, aki megihlette a minden idők legszebb szerelmes versének, a Santa Maria della Salutenak a szerzőjét, Laza Kostićot. Az országos költészeti verseny döntőjére minden év novemberében kerül sor Szenttamáson, ezt megelőzően több ezer beküldött versből választják ki és díjazzák a legszebbet. Feltételként a szervezők csak azt szabták meg, hogy a versnek olyan kötetben, vagy folyóiratban kell megjelennie, amely új, azaz az elmúlt egy évben jelent meg. A dr. Zoran Đerić (elnök), dr. Dragana V. Todoreskov és Biljana Puškar összetételű zsűri november 9-én Újvidéken döntött a legszűkebb körbe kerülő hét versről. Ezek: Otkad te ne volim (Dragica Stojanović verse a Gluvonema című könyvben jelent meg Nagybecskereken), Tebi što na pesmu ličiš (Radovan Vlahović verse a Soba što noću svetli című könyvben jelent meg Beodrán), Igra (Katarina Pantović verse Ritual pred spavanje című könyvben látott napvilágot Szabácson), Živina (Aleksandra Batinić verse a Svaštojed című könyvben jelent meg Kraljevón), La Cylpa (Prošla vremena) című vers szerzője Lazar Bukumirović (a Trag című folyóirat 70. számában jelent meg Verbászon), Treća upala pluća (Biljana Milovanović Živak verse a Koraci folyóirat 7−9 számában jelent meg Kragujevácon) és végül a Mali noćni psi című vers, melynek szerzője Jasmina Malešević, a verbászi Trag folyóirat 69. számában jelent meg idén márciusban.

A zsűri a végleges döntést november 15-i ülésén hozza meg, a díjátadás pedig a Lenkin prsten (Lenka gyűrűje) elnevezésű rendezvény gáláján lesz november 19-én.

 

 

Szöveg: Paraczky László

Fotó (2019, archívum): Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs