Hírek

Szenttamas.rs

 

Örömet szereznek az ötödikesek

A dreai Lurkóház számára elkészült az ajándékcsomag

Segíts te is! Kövesd a példánkat!-jelmondattal hívja fel a figyelmünket a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola V.3 osztálya, akik osztályfőnökük ajánlatára gyűjtésbe fogtak.

Balázs Luca: egyik nap az osztályfőnökünk megkérdezte tőlünk, hogy támogatnánk-e azt az ötletet, amiről ő is a szentmisén értesült, és már a tavalyi osztályával is megvalósított. Elmondta, hogy örömszerzésről lenne szó. Csodálkoztunk, de hirtelen mind a tizenhároman igent mondtunk az ötletre. Tíz napon keresztül ki mikor tudta behozta a suliba az adományát, amit egy-egy dobozba tettünk.

Kiss Artúr: Az oszi azt is elmondta, hogy nekünk csupán egy üdítőről vagy egy zacskó nyalánkságról kell lemondanunk, és a kapott zsebpénzen tartós élelmiszert vehetünk, ami másoknak nagyon sokat jelent. Tudjuk, hogy sok kicsi sokra megy.

Salamon Máté: Ezzel a gyűjtéssel nem dicsekedni akarunk, hanem azt szeretnénk, ha iskolatársaink és falubeli emberek is követnék példánkat, és az ünnep közeledtével adományoznának a rászorulóknak.

− Írtunk egy levelet is − szóltak közbe a többiek, melyben boldog karácsonyt kívántunk a Lurkóház lakóinak, és reméljük csodás ünnepük lesz.




 

szenttamas.rs