IGAZSÁG! ALSZOL?
Március 15-ére emlékeztek az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken
Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke minden évben ünnepi műsorral tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt. A március 15-én tartott megemlékezést Csányi Erzsébet tanszékvezető nyitotta meg:
‒ Igazság! Alszol? hangzik a mai műsor címe. Egy olyan kort idézünk föl, amikor a magyar történelem egyik legfényesebb, legszentebb forradalma tört ki, amikor az ember tegező viszonyban volt az olyan fenséges eszmékkel, mint az igazság, a szabadság, a tisztesség. Tegező viszonyban lenni az emberszabású eszmékkel – ez jellemzi e 170 évvel ezelőtti időket, s mi e szépséges, romantikus lángolással minden évben egy kicsit azonosulunk. Emlékezünk e testközeliségre, szánkba vesszük azokat a szavakat - nyomokat és színeket keresünk, játszunk. A legszebb ugyanis, amivel a mai napon ünnepelhetünk, az a játék. Itt ez az ünnepi műsor is egy játékba von be mindannyiunkat, egy játék részesei lehetünk, amibe a hallgatók segítségével lépünk be, nélkülük nehezebb lenne elképzelni, hogy az igazság olyan, mint egy élőlény: meg kell szólítani, itt van velünk, mellettünk, csak épp elszunnyadt, fel kell ráznunk, és máris indulhatunk a harcba, ami nem végződhet rosszul, mert az igazságnak előbb-utóbb győznie kell. A márciusi ifjak számára ebben nincs kétely, mint ahogy az sem kétséges, hogy a nap süt. E napsütés ragyog ránk minden március 15-én, e napsütésbe hívjuk most Önöket is!
A köszöntő után a tanszék harmadéves hallgatója, Patyerek Réka által rendezett művészeti összeállításban Szabó Tímea, Nagy György Anikó, Kálmán Beáta, Fekecs Emese, Tomić Glória, Csíkos Dániel és Patyerek Réka lépett fel. A nagy tapsot kapott produkcióról Patyerek Réka elmondta: ‒ Olyan szövegeket próbáltam összeválogatni, amelyek közel(ebb) állnak a generációmhoz. Úgy vélem, ez sikerült is, hiszen a visszajelzések is ezt tükrözik. A műsor két fragmentumból állt össze, tehát nem egy folyamatosan folyó versáramlatot hoztunk létre, hanem megtördeltük a műsor szerkezetét, éreztetve az akkori alapérzéseket, a cselekmények sorozatát. Az első részben inkább a forradalmi eszméket, a lángoló légkört tükröző versek hangoztak el. A második pedig a jelenkorra vonatkozott. Mondanivalónk többek között az volt, hogy az identitás-tudatunkat meg kell őriznünk, tudnunk kell, hogy honnan jövünk, ismernünk kell kulturális-történelmi értékeinket. Mert ha ezeket elveszítjük, elértéktelenedünk, akkor Arany Jánost idézve: "nem lesz az Istennek soha több magyarja."
Az egyik szereplő, Kálmán Beáta elmondta, mindenki önmagát adta a darabban: ‒ Szerintem jól sikerült, és megérte. Nem volt nagy terünk ahhoz, hogy ,,nagy” munkát tudjunk végezni. Petőfi egyik versét adtam elő. Egy olyan versről van szó, amely arról szól, hogy mit és hogyan csinálunk, és miért kellene küzdenünk – mondta a Magyar Tanszék másodéves hallgatója. Hozzátette, alapvető kötelességünk ott lenni egy-egy ilyen ünnepségen, és ha lehet, megszólalni. Vajdasági magyarok vagyunk, és nekünk is nagy esemény volt az 1848/49-es szabadságharc, mindenképpen meg kell ünnepelnünk, mert egyszerűen hozzánk tartozik.
Az ünnepi műsor gerincét dr. Dévavári Zoltán történész, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanára Nemzetté válás és polgáriasodás című előadása képezte. Kiemelte, március idusán az előadók többsége szinte menetrendszerűen minden évben az 1848. március 15-én történt eseményekre reflektál, viszont keveset tudunk az előzményekről és az azt követő időszakról: ‒ Azt gondolom, hogy bizonyos szempontból nem árt ettől néha elszakadni, és elsősorban a reformkor törvénykezésére, illetve a polgárosodásra és a modern nemzetté válás folyamatára figyelni, az áprilisi törvényekre fókuszálni, illetve arra, hogy mi is történt a forradalom és szabadságharc bukását követően, mi volt a reformkor végkiteljesülése az 1867-es kiegyezést követően.
Dr. Dévavári Zoltán rendkívül ihletett és értő előadása méltó módon tette élményszerűvé a forradalom és szabadságharc 170. évfordulóját a Magyar Tanszék ünnepi közönsége számára.
P. L.
