Hírek

Szenttamas.rs

 

A kortárs képzőművészet nem zárt

 

Dr Csányi Erzsebet

Előadássorozatot tartott az elmúlt hétvégén az újvidéki Magyar Tanszéken a budapesti Független Képzőművészeti Tanszék. Pénteken előadások, szombaton pedig workshop várta az érdeklődőket. A Független Képzőművészeti Tanszék 2013 óta van jelen különböző felsőoktatási intézményekben, Újvidékre a sorrendben 30. kortárs képzőművészeti kurzust hozták.

‒ Fontos cél, hogy nem művészeti képzési területekre, hanem egyéb általános területekre is szeretnénk eljuttatni a kortárs kultúrát, amellyel igazából a fiatalokat szeretnénk megszólítani. Nagy hiányosságai vannak az okatásnak ezen a területen az elmúlt évtizedekben, mi ezt igyekszünk valamilyen módon helyzetbe hozni. Kurzusaink nyitottak, és várjuk az egyetemeken kívülről érkezőket is, a helyi kulturális aktivistákat, bárkit, aki kíváncsi a kortárs kultúrára – magyarázta Menesi Attila képzőművész. Mint mondta, a projektben mindig más szereplők vesznek részt, ez alkalommal három előadást és egy worshopot hoztak Újvidékre. Az első előadás a múlt század 80-as éveinek kortárs kultúrájával foglalkozik, továbbá azzal, hogy manapság hol keresendő a kortárs képzőművészet. Azt ugyanis nem feltétlenül galériákban vagy mozgalmakban kell keresni, hanem elképzelhető, hogy az utcán jön szembe velünk vagy bárhol máshol.

A Kontaktzóna folytatásában a budapesti Kürti Emese művészetörténész, kutató A Balkán Yoko Onója elnevezéssel Ladik Katalin és a magyarországi avantgard kapcsolatáról tartott előadást. Mint mondta, a költő, performer, színésznő Magyarországon egyre inkább újrafelfedezés alatt áll. Jugoszláviában a rendszerváltás előtt sztár volt, de elsősorban a nagy nemzetközi intézmények, múzeumok fedezték fel az életművét. Több rangos elismerést és díjat kapott Szerbiában és Magyarországon is, 2016-ban pedig Yoko Ono neki ítélte a Lennon Ono- békedíjat.



A rendezvény résztvevői ezt követően élő narratív videojátékban vehettek részt. Szimán György, a Magyar Képzőművészeti Egyetem friss diplomás médiaművésze ezzel kapcsolatban elmondta, a videojátékok művészi szempontból is igen jelentősek, ezért próbáljunk meg máshogy tekinteni rájuk: ‒ Művészeti hozzáállással vagy szűrővel próbáljuk megközelíteni a videojátékokat, feltárni, milyen lehetőségek vannak ebben a témában, bár ezek inkább felvetések. Tulajdonképpen azzal foglalkozunk majd, hogy a videokultúra és a popkultúra hogyan és hol találkozik, és hogy milyen narratív lehetőségek vannak akár előadásmódban, akár végigjátszásokban.

Szombaton 10 órától az újvidéki Tudósklubban Ádám Anna, a budapesti Gray box művészeti vezetője tartott performansz-workshopot, ahol a kertépítés folyamán különböző személyes narratívákat jeleníthettek meg a résztvevők. A magyarországi művész kiemelte: ‒ A művészkollektívánknak van egy sajátos eszköztára, ez pedig a ruha. Ezt egészítettük ki mindenféle műanyaggal és művirágokkal, kövekkel, kavicsokkal. Ez volt az eszköz, és ezen túl fordítottuk a személyes narratívákat, történeteket egy vizuális művészeti nyelvre, egyszerűbben egy fordító workshopot produkáltunk.









 

P. L.