Hírek

Szenttamas.rs

 

CÉLUNK A VAJDASÁGI MAGYAR ÁLLAMI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYRENDSZER FEJLESZTÉSE

58 éves a Magyar Tanszék

 

Ötvennyolc évvel ezelőtt tartotta meg székfoglaló előadását Sinkó Ervin, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének első tanszékvezetője. Ezen a napon kezdődött meg Vajdaságban az intézményes magyartanárképzés, és ezen a napon tartják évről évre a hagyományos tanszéknapi rendezvényt, amely keretében (1970 óta) odaítélik a Sinkó Ervin Irodalmi Díjat, és dicséretben valamint könyvjutalomban részesítik azokat a hallgatókat, akiknek az összesített eredményük meghaladja a kilences átlagot.

Dr Csányi Erzsebet

Dr. Csányi Erzsébet tanszékvezető kifejtette, a Tanszék életében a változások, a fejlődés, a korhoz való idomulás mellett nagyon fontos az intézmény jelenlétének folyamatossága, ami az egész vajdasági magyarságra nézve közösségformáló kisugárzó erővel rendelkezik: ‒ A Magyar Tanszék 58 éve működik, hallgatói teljes magyar nyelvű képzésben részesülnek, s ennek a lehetőségnek a folyamatos jelenléte a vajdasági magyarság számára túlnő azon, ami a diplomák számában mérhető. Őrzi ugyanis azt a fénykört, ami egy közösség szakadatlan önértelmező munkájában szükséges a széttekintéshez, a környezet felméréséhez. Természetesen közben változnak a generációk is, a Tanszék is halad a korral, a könyvtárban folyik a digitalizáció, és egyre nagyobb kihívások elé néznek a tanárok is. Azt hiszem, hogy ez az 58 év egy nagyon érdekes történet. A Tanszék megléte biztosítja nemcsak az oktatás, hanem a tudományos kutatás feltételeit is, és ezeket az eredményeket a mai napig fenn tudjuk tartani, kiadói programunk keretében három tudományos folyóiratot szerkesztünk – mutatott rá a magyar tanszék vezetője. Hozzátette, a vajdasági magyar nemzeti közösség jelentős tudatformáló forrása minden olyan vajdasági magyar állami felsőoktatási intézmény, amely magyar nyelven biztosítja a polgárok számára a képzési formákat. Az újvidéki Magyar Tanszék mellett ilyen a Művészeti Akadémia magyar színitagozata, valamint a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Szabadkán, és véleménye szerint ezt az intézményrendszert kellene újabb karokkal bővíteni.

Dr Horváth Futó Hargita

A Magyar Tanszéken az elmúlt iskolaévben is aktív tudományos és oktatói munka folyt, amiről dr. Horváth Futó Hargita tanszékvezető-helyettes tartott prezentációval egybekötött összefoglalót. Ezt követően dr. Katona Edit egyetemi rendes tanár A „testesültség” alakzatai a fogalmi metaforákban címmel tartotta meg érdekfeszítő székfoglaló előadását, majd megemlékeztek Koncz István költő születésének nyolcvanadik és halálának huszadik évfordulójáról. Dr. Toldi Éva méltatását Csáki Edina olvasta fel.

A tanszéknapi program a fiatal vajdasági magyar irodalom ünnepi pillanatát is magába foglalja. 1970 óta a Magyar Tanszék napján ítélik oda a Sinkó Ervin Irodalmi Díjat. Sinkó Ervin irodalmár, egyetemi tanár rendelkezése értelmében a díjat az a vajdasági fiatal kapja, aki magyar nyelven megjelent önálló irodalmi művével, vagy hozamosabb ideig folytatott irodalmi, illetve tudományos tevékenységével kiemelkedő munkát hozott létre. A Sinkó Ervin Irodalmi Díj idei bírálóbizottsága – Novák Anikó elnök, Hózsa Éva, Toldi Éva – október 6-án megtartott ülésén az idei Sinkó-díjat a szabadkai Hernyák Zsókának ítélte oda Morze című kötetéért. A kötet a zEtna Kiadó gondozásában jelent meg, és ez a szerző első kötete.

Dr Novák Anikó

Dr. Novák Anikó a díj átadásán elmondta, a bizottság olyan könyvet keresett, amelyben megcsillan az egyéni hang és végigvonul az egész köteten: ‒ Kompakt szerkezetet kerestünk, illetve az egész köteten végigvonuló színvonalat. E kritériumokat szem előtt tartva választottuk Hernyák Zsóka kötetét. Vizuálisan is jól megmunkált kötetről van szó, amelynek a játékosság nemcsak tematikus eleme, hanem könyvészetileg is fontos jellemzője. A könyv elölről és hátulról is olvasható, és olyan érzésünk van, mintha két könyvet olvasnánk. Az egyikben a sokféleképpen alkalmazható szakmaiság dominál, a másikban pedig erőteljesebb a személyes beszédmód. Sűrített kisprózákról van szó, amelyek a Tanár Urat szólítják meg.

Hernyák Zsóka

A díj átvételét követően Hernyák Zsóka elmondta, ez az első kötete, de műveit folyamatosan publikálja a vajdasági és a magyarországi folyóiratokban. A Morze legkisebb darabja két évvel ezelőtt íródott: ‒ Egyre inkább a hosszabb prózájú világ felé kacsingatok, és ebben próbálom kiművelni magam. Próbálkoztam már másképpen tekinteni az egészre, mert azt hiszem, hogy a próbálkozás a munka része, de úgy érzem, hogy ebben a rövidpróza műfajban is nagyon otthon vagyok. Ha egyszer majd úgy érzem, elég volt, vagy unalmas, akkor megpróbálkozom mással – mutatott rá a fiatal szerző.

Az ünnepség folytatásában a Magyar Tanszék dicséretben és könyvjutalomban részesítette azokat a hallgatókat, akiknek az összesített tanulmányi átlaga meghaladja a kilences átlagot. A könyvjutalmakat és okleveleket dr. Kovács Rácz Eleonóra és dr. Bíró Anna adta át. Dicséretben és könyvjutalomban részesült a tavalyi iskolaév másodéves hallgatói közül Korhecz Dalma, Fekecs Emese és Tomić Glória, a tavalyi harmadévesek közül Čekić Teodóra, a végzős, negyedéves hallgatók közül pedig Kanyó Fruzsina. A mesterhallgatók közül Fehér Viktor, Pihe Dóra, Szalma Judit és Rizsányi Attila. A műsort az Újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves hallgatója, Györe Szabolcs csellójátéka tette ünnepélyesebbé.





 

Paraczky László