Hírek

Szenttamas.rs

 

FELHÍVÁS

Pótfelvételi az újvidéki Magyar Tanszéken

Az újvidéki Magyar Tanszéken még 11 szabad hely várja a végzős középiskolásokat, ebből 6 állami, 5 pedig önköltséges. A jelentkezés szeptember 1-én és 2-án, a felvételi vizsga pedig szeptember 5-én lesz az újvidéki Bölcsészettudományi Kar épületében (Újvidék, dr. Zoran Đinđić 2.).

A nyelvek, a kultúra, az olvasás, a fordítás iránt érdeklődők számára nagyszerű lehetőség az újvidéki Magyar Tanszék. A következő tanév több újdonságot is hoz. Az elsőévesek kezdő szinttől tanulják a szerb nyelvet a legjobb szakemberektől. Emellett az új, gyakorlatorientált képzés lehetővé teszi, hogy számos élethelyzetben, munkakörben kipróbálhassák magukat már egyetemi éveik alatt.

A Tanszéken végzett hallgatók nemcsak tanárként helyezkedhetnek el, de sikeresek lehetnek a művelődési élet, a média minden területén is, sőt, a versenyszférában is kamatoztathatják nagyszerű kommunikációs képességeiket, kreativitásukat, ahogyan ezt a volt diákok karriertörténetei is mutatják.

Bővebb információ a Magyar Tanszék Facebook- és Instagram-oldalán vagy a 021 485 38 78-as telefonszámon kapható. A felvételivel kapcsolatos tudnivalók a Virtuális Magyar Tanszék Edmodo-felületén találhatóak, ahová a https://new.edmodo.com/ weboldalon a bf3wzf osztálykód megadásával lehet regisztrálni.