Hírek

Szenttamas.rs

 

Éljen május elseje!

 

Egy kis történelem

 

A májusi munkaszüneti napon a Beatrice együttes által is megénekelt 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás elvének bevezetéséért vívott küzdelmet ünneplik világszerte.

1889. július 14-én alakult meg a II. Internacionálé, mely úgy határozott, hogy 1890. május 1-jén a szakszervezetek közösen vonuljanak fel a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. Egy évvel később az Egyesült Államokban május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították. Május elseje a 20. században fokozatosan vált szocialista ünneppé, elsősorban a Szovjetunióban és a volt szocialista országokban lett nemzeti ünnep. Ezzel párhuzamosan az eredetileg a munkások ünnepének hívott napot a munka ünnepévé változtatták a szocialista blokkban, mivel ez jobban megfelelt az uralkodó rezsimeknek. Az elnevezés a diktatúrák bukása után is megmaradt a volt szocialista országokban. Az egykori Jugoszláviában az idősebb generáció legtöbb tagja még úgy emlékszik a május elsejékre, mint a zászlós felvonulások, a majálisok és a sör-virsli ünnepére.

 

Szenttamáson a kiserdőben ünnepeltek

A szenttamásiak apraja és nagyja egészen a múlt század nyolcvanas éveinek közepéig május elsején a Kiserdőben ünnepelt. Közösen, a munkaszervezetenként külön erre a célra felállított (nagy) sátrakban. Az ünnepi készülődés már napokkal előbb megkezdődött, a településen is, ugyanakkor az óvodákban, iskolákban is. Az utóbbiakban a diákok május elsejére virágokat tettek és kis zászlókat ragasztottak minden ablakba úgy, hogy az utcán haladók ezeket jól láthassák. A szenttamási vállalatok „mindenesei” szerszámokkal, ásókkal, kaszákkal kivonultak a kiserdőbe, és a labdarúgó pálya körül előkészítették a terepet a sátraknak. Lekaszálták a füvet, kivágták a bozótost, egyengették a terepet. Valahová földet hordtak (kézi erővel), kivitték a nagy sátrakat, szétosztották az áramkábeleket. A sátrakba asztalok és padok kerültek, és szinte mindegyiket lombos nyárfaágakkal, lufikkal, zászlókkal díszítették fel. A községben akkoriban több vállalat működött, ezek dolgozói együtt ünnepelték a munka ünnepét. Külön sátra volt a kiserdőben az Elan Munkaszervezet munkaegységeinek, a Pionir Mezőgazdasági Vállalatnak, a Srbobran Földműves Szövetkezetnek, a Jugodent Fémfeldolgozó Üzemnek, a Šipad Bútorgyárnak, a Május 1. Építőipari Vállalatnak, továbbá az Ukus, a Jedinstvo és a Vojvodina Kereskedelmi Vállalatnak stb. Mindent összevetve 810 nagy sátor várta vendégeit május elsején. Emellett persze az elmaradthatatlan vásárfia, a cukorka- és mézeskalácsárusok is az odavezető út mellett vertek tanyát. Az ünnepnapon kora reggel már gyülekeztek a dolgozók, ki-ki a maga vállalatában, és innen a vörös sarlós, kalapácsos és ötágú csillagos zászlókkal, szerbmagyar feliratú Éljen május 1-je! transzparensekkel, Tito bekeretezett, beüvegezett képével az élen, kettesével, gyalogosan indultak meg a városközponton és a nagyhídon át a kiserdő felé. A focipályán délelőtt 10 órától folyamatosan zajlottak az események: kispályás focitorna, kövérek és soványak közötti focimérkőzés, kötélhúzás és más csapatversenyek. A községben folyó munkás sportjátékok döntőit is május elsejére időzítették, hiszen ilyenkor több száz fős nézősereg és szurkolótábor biztatta az egyéneket, csapatokat. A sátrak előtt és mellett nagy üstökben sertés és marhahúsból főtt a gulyás, forgott a nyárson a malac és a bárány, emellett rostélyos és bográcsos volt mindenütt. A legtöbb sátorban élőzene szólt, a füst és pecsenyeillat mellett a tambura- és vegyes együttesek sokszor a késő éjszakai órákig húzták a talpalávalót. Nyugodtan elmondhatjuk, akkor május elseje nagy ünnep volt. Ének, móka és kacagás jellemezte, sőt, amikor hazaért a nép, az otthoni kerti sütögetés sem maradt el.

 

Fiatalok az akárcerdőben

              Az idő múlásával, a 80-as évek elején, kamaszként teljesen másképp láttuk a nagy szocialista ünnepet. Már nem akartunk beállni a felvonulók közé, és a kiserdő sem érdekelt bennünket, hiszen tele voltunk a füst, pecsenyeillat meg a nyakkendős öreguraknak a testvériség-egység fontosságának megőrzéséről szóló meséivel. Csendes lázadóként különvonultunk, és bizony volt, aki ferde szemmel nézett ránk. Ilyenkor persze a kamaszoknál az első elszívott cigi után jön a második, vele a sör és a konyak, de mivel titokban csináltuk, csak este volt rá lehetőség. Közbejött véletlen folytán azonban néhány évre előre megoldottuk a május elseje és másodika megünneplését hazai módra, ráadásul korlátlan cigi és alkoholfogyasztási lehetőséggel. Ugyanis a településtől néhány kilométerre, Szenttamás keleti határrészében, Devecserben, a Krivaja partján felfedeztük a kampolási lehetőség paradicsomát, az akácerdőt. Igazi nagy erdő volt ez, tele öreg akácokkal, meg sűrű bodzabokrokkal. Nehezen volt megközelíthető, egyetlen dűlőút vezetett oda, talán ez volt benne  a vonzó. Napokkal, sőt hetekkel előbb kimentünk, a folyóparton kivágtunk 1-2 kiszáradt fát (amivel később tüzeltünk), egy kisebb területen kiirtottuk a bodzát, hogy azután április 30-án már a reggeli órákban idepakoljunk. Lovaskocsival hoztuk/hozattuk ki a cuccot. Több bála szalmát, sátrakat, kempingasztalt, szétnyitható székeket, több láda sört és üdítőt, egyszóval minden olyasmit, ami egy jó bulihoz kell. 1015 fős csapatunk azután felverte a sátortábort, gödröt ásott a tábotűznek, csónakokat hozott a parthoz, és nekiláttunk a sütésnek, főzésnek, meg a közös pénzen vett ital fogyasztásnak. Cigizni is lehetett minden mennyiségben, az elemes kazettás magnóról pedig Edda, Omega meg Piramis dalok szóltak. Nem szólt, hanem bömbölt a zene, ugyanis itt, távol a külvilágtól senkit sem zavartunk, nem is tudta senki, hol vagyunk. És ez volt a jó az egészben. Este a csillagok és tábortűz fényénél táncoltunk, vicceket meséltünk, néha előkerült egy gitár is, a napközi fürdőzés és lubickolás a Krivaja vizében, és persze a néhány üveg sör pedig a szalmával bélelt sátrakban hamar álomba ringatott bennünket. Másnap azután kezdődött minden elölről. Kávéfőzés, reggelire nyárson sült kolbász és szalonna, ebédre bográcsos, vacsorára meg nyulat készítettünk nyárson. A lányok kártyáztak, tollaslabdáztak és énekeltek, mi fiúk meg vagy fürödtünk vagy horgásztunk. Három négy napig tartott a majális, ami után újra vissza kellett ülni az iskolapadokba. Mielőtt hazamentünk, bármennyire is furcsán hangzik, mindent szépen összetakarítottunk magunk után, a szemetet zsákba szedtük és hazahoztuk, a tüzet pedig gondosan eloltottuk, a hamuval teli gödröt betemettük. Az akácos sokáig a mi társaságunk titka volt, évekig. Talán ezért maradtak szép emlékek ifjúságunk majálisairól.

 

Paraczky László

szenttamas.rs