Mezőgazdaság

Szenttamas.rs

 

Megkezdődött a betakarítás

Szenttamáson egyelőre csak a korai fajtájú szóját és a naprafogót szedik

A közép-bácskai gazdák is elkezdték az őszi termények betakarítását. A szenttamási Pionir Rt. szakemberei szerint a naproforgót kivéve a hozamok a vártnál alacsonyabbak lesznek. Pajdl Zsuzsanna, a birtok igazgatója szerint – kedvező időjárás esetén – a korai kukoricahibridek betakarítását a szokásostól eltérően valamennyivel később kezdhetik a gazdák, de a szóját és a napraforgót már szedik. Az agronómus elmondta, a július végén hullott kiadós csapadék valamennyire pótolta a nedvesség hiányát a talajban − így a terméskiesés a jóslatoktól eltérően valamelyest kisebb lesz − továbbá késleltette a beérést.

Tulajdonképpen már a tavasszal később vetettek az emberek, hiszen hideg volt az időjárás, és nem érdemes hideg földbe tenni a magot, mert csak sínyleni fog. Sőt, amennyiben tovább tart a hideg, a vetőmag tönkre is mehet. Ezért sokan április végén, sőt még május közepén is vettettek szóját, kukoricát és napraforgót, és már akkor észrevehető volt, hogy a betakarítás is később lesz. A kukoricánál és a szójánál a július végén hullott nagy mennyiségű eső valamelyest javított hőség és aszály okozta helyzeten, így átlagban 30 százalékos terméskieséssel kell számolni. A szóját illetően itt a birtokon a korábbi, háromnullás, kétnullás fajtákat szedtük le először, és mondhatom, hogy elég nagy terméskiesés volt. A napokban áttértünk a többi szójafajtára, a középérésű csoportra, ahol már kicsit jobbak a hozamok. Ami a kukoricát illeti, szinte szemmel látható, hogy jelen van a betegség, sok helyen az üszöködés, továbbá a szárkukac támadta meg. A növény szára törik, a cső még nem kombájnozásra való, mert elég magas a szem nedvességtartalma. Attól tartok, hogy sok cső a földön fogja végezni még a betakarítás előtt – fogalmazott a szenttamási szakember.

Pajdl Zsuzsanna elmondta azt is, hogy folyamatosan szedik a napraforgót, és talán az egyetlen olyan növény, ahol idén nem lesz olyan nagy terméskiesés, hiszen a napraforgó szereti a meleget.

− A betakarítási unkálatok mellett hamarosan kezdődik a talajelőkészítés az őszi kalászosok, továbbá a repce vetésére. Jelenleg van elegendő nedvesség a talajban, szépen fel lehet majd szántani, majd fokozatosan elő lehet készíteni a földeket, ahol szükség van rá pótolni kell a foszfort, hogy jó minőségű földbe tegyük az őszi vetőmagot – mondta az agronómus.

 

Paraczky László

szenttamas.rs