Hírek

Szenttamas.rs

 

A mosoly minden nyelven ugyanazt jelenti

Szabadnapjukon dolgoztak a nádaljai iskolások és tanárok

Munkával és szórakozással töltötték a nádaljai Žarko Zrenjanin-Uča Általános Iskola diákjai és tanárai az idei tanév utolsó előtti (szabad) szombatját. A mosoly minden nyelven ugyanazt jelenti elnevezésű projektum keretében a nap folyamán sportrendezvényeket, kreatív műhelymunkát és festőműhelyt is tartottak.

A projektum kezdeményezői Branislava Stanaćev, az intézmény igazgatója és Tijana Melezović földrajztanár voltak, és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával valósult meg. Az elképzelés megvalósítását, amelynek fő célja a gyermekek körében a multikulturalizmus és a tolerancia érvényesítése volt, az iskola több tanára is támogatta. − A projektum további céljai a szabadidő kreatív felhasználása, valamint a műhelymunkákon keresztül a diákok vállalkozói szellemének fejlesztése. Ilyen módon szeretnénk hozzájárulni az itteni közösség megerősödéséhez és fejlődéséhez, hiszen nálunk a kulturális, etnikai, vallási és bármilyen más sokszínűség is összefonódik és különlegessé teszi mindezt – mondta többek között az iskola igazgatója.

Egyúttal megköszönte a kollégáknak, a szenttamási önkormányzatnak és a látogatóknak, a projektum megvalósításához nyújtott támogatást.

Az aktivitások között a sportoláson kívül lehetőség adódott a kreativitás fejlesztésére is, így minden diák talált magának elfoglaltságot. Jelena Grozdanić, Zoran Mijić és Dragan Matarugin tornatanárok vezetésével a község területén lévő négy általános iskola legjobb labdarúgó-csapatai mérték össze erejüket és tudásukat, akik pedig nem fociztak, az iskola sportpályáján többtusában versenyeztek. Labdarúgásban a serleget a Petar Drapšin Általános Iskola diákjai nyerték, a legjobb sportolónak pedig Nikola Jovanović, a nádaljai iskola hetedikes diákja bizonyult.

A kreatív műhelymunkákba főleg a lányok kapcsolódtak be, akik a dekupázstechnika elsajátítása mellett Marija Tutorov kémiatanárnő vezetésével több apró dísztárgyat készítettek. A műhelymunka végén minden résztvevő köszönőlevelet kapott.

A festészet kedvelői Đorđe Ćorić rajztanár felügyelete az iskola falára különböző motívumokat, ábrákat, figurákat festettek. A nap végére az egész iskola falát telefestették, ettől különös, vidám hangulatot kapott az iskola udvara.









 

Paraczky László

szenttamas.rs