Hírek

Szenttamas.rs

 

A NATO bombázásokra emlékeztek Szenttamáson

Istentisztelet és koszorúzás az elesettek és hősök emléművénél

A NATO bombázás áldozataira emlékeztek tegnap Szerbia-szerte. A légicsapások 23. évfordulóján a szenttamási orthodox templom udvarában lévő emlékműnél koszorút helyeztek el a 90-es évek háborúiban, továbbá a NATO bombázásokban életüket vesztett civilek és katonák emlékművénél. A megemlékezésen a családtagok és hozzátartozók, továbbá a község vezetői azt üzenték, készen állnak megbocsátani, feledni azonban nem. Mint elhangzott, 1999-ben, miközben az ostromlástól védte magát, Szerbia kiállt az összes állam szuverenitása és a nemzetközi törvények védelme mellett.

A jelenlévőket Milica Zarić Szenttamás polgármester-helyettese alkalmi beszédében emlékeztette a 23 évvel ezelőtti, 78 napon át folyó bombázásokra, amelyek több ezer áldozatot, felbecsülhetetlen anyagi kárt, megmérgezett természetet és kiszakított független autónom tartományt eredményeztek. Az óriási, nemzetek feletti, multinacionális katonai erő globálisan rászakadt egy pici, de büszke országra és az itt élőkre. Senkit sem érdekelt, hogy 10 kilométeres magasságból, hajóról és még ki tudja milyen fedezékből kit gyilkolnak és miért. A nép megtörése volt a cél, közben pedig férfiak, nők, idősek, gyermekek estek áldozatul, a bombák hidakak, iskolákat, kórházakat romboltak le.

Az emlékműnél koszorút helyeztek el a szenttamási önkormányzat, a hadsereg, a rendőrség, a hódsági, újvidéki, zombori, törökkkanizsai, zsablyai és szenttamási Háborús Veterán Rokkantak Egyesülete, a Szerb Veteránok Szövetsége, a szenttamási Hrabri Borci veterán harcosok egyesülete, továbbá a politikai pártok képviselői. A NATO erői 1999 március 24-én kezdték el bombázni Jugoszláviát. A légvédelmi szirénák először 19 óra 45 perckor szólaltak meg. Az első légicsapások célpontja között volt többek között Zombor, a detonációk és a lángokat Szenttamáson is hallani és látni lehetett. A 78 napig tartó légitámadásban becslések szerint legalább 2500 polgári lakos, katona és 167 rendőr halt meg, a sebesülte





 

Paraczky László

szenttamas.rs