Szerkesztő rovata

Szenttamás.rs

 

Négyéves a szenttamas.rs hírportál

 

Ma vagyunk pontosan négy évesek. 2012. december 24-én indult a szenttamas.rs hírportál, ekkor mutattuk be először az előző napok eseményeit. Célul a szenttamási és a szenttamásiakat is érintő, érdeklő eseményekről való tájékoztatást tűztük ki, mégpedig tárgyilagosan, pontosan az újságírói etikával összhangban. Ezt a mai napig betartottuk, és betartjuk, tetszik ez valakinek vagy sem. Űrt akartunk betölteni, ami már akkor huzamosabb ideje érezhető volt, hiszen már nem létezett magyar nyelvű tájékoztatás községünkben, és nem is volt látható e probléma megoldása, hiszen pénz nélkül, csak szeretetből és tenniakarásból ezt nem könnyű csinálni, főleg magas szinten és folyamatosan. Mi ezt a célt próbáltuk megvalósítani, és most ha visszatekintünk az elmúlt időre megállapíthatom, hogy sikerült is. Egy kis statisztikát megemlítenék, hiszen a megjelent tartalmak száma már magában is óriási, amit a leírt, dokumentált esemény-beszámoló, riport is bizonyít a rengeteg képanyaggal. A szenttamas.rs címen ma már közel 2.300 címszó alatt levő anyag található a világhálón, több ezer képpel, melyek között nagyon sok több oldalra is kiterjed. Foglakoztunk a községben előforduló problémákkal, bemutattuk közösségünk mindennapjait, ünnepeit, sikereit, eseményeit,  többször szólítottunk meg embereket környezetünkből, riportokat közöltünk távolabbról is bemutatván más közösségek tagjait, eseményeket, embereket.

Sokkal több látogatónk van a közösségi oldalon keresztül, mert hírpotálunkat a Facebookon is követhetik az olvasók.

A honlap látogatottsága az elejében szerény volt, majd az utóbbi két évben jelentősen megnőtt olvasóink száma, ami arra enged következtetni, hogy értékelik munkánkat, és igénylik beszámolóinkat. A mai napig több mint 80.000 látogató keresett fel bennünket, ennek több mint a fele az utóbbi egy év alatt. Olvasóink táborának mintegy 20%-a külföldről, a nagyvilágból olvas bennünket, ami arról tanúskodik, hogy érdeklik őket az itthoni események, hiszen anyanyelven csak mi tudósítunk róluk. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt felismerték, de felfigyeltek ránk a Magyar Nemzeti Tanácsban, a vajdasági magyar írott és elektonikus médiumokban, sőt cikkeket vesznek át tőlünk, másolnak községünk és más községek médiumai, de külföldiek is.

Igyekeztünk az olvasói igényeket és a fejlődést is kísérni, viszont a fejlesztés már több anyagi eszközt és munkát igényel, amit egyre nehezebb biztosítani, de remélem, ezt is sikerül teljesítenünk.

Büszkék vagyunk arra, hogy hírportálunkon egy embernek állandó munkát biztosítottunk, szerény megélhetést, lassan már három éve.

Illene bemutatni a csapatot is, aki mindezt megvalósítja:

Paraczky László újságíró, a hírportál egyetlen fizetett munkatársa, aki minden eseményen jelen van, így a leírtak első kézből valók és pontosak,

Horváth Futó Hargita, aki önzetlenül segít és felügyel, hogy a leírtak a magyar nyelv nyelvhelyességi és helyesírási szabályainak megfelelően kerüljenek az olvasó elé.

Németh Dezső, az anyagi és műszaki hátteret biztosítja az online tájékoztatási felület működéséhez.

A helyi honlapokkal, a srbobran.rs és a srbobran.net hírportállal szoros együttműködést valósítunk meg, segítjük egymást.

Nagyon sok minden van, amit meg lehetne még valósítani, de ahhoz emberek és idő is kell, meg sokkal több munka és nagyobb anyagi támogatás. Mi nyitottak vagyunk az együttműködésre, fejlődésre.

Hálásak vagyunk támogatóinknak, hogy felismerék értékünket, támogatnak bennünket, és remélem, újakra is számíthatunk.

Most, karácsony előestéjén szeretnék megköszönni minden támogatást, munkatársaimnak az önzetlen segítséget, családjaink önzetlen megértését, hogy ilyen sok időn át mellőznek bennünket.

Mindannyiunknak, a kedves olvasóinknak is kellemes karácsonyi ünnepeket, nagyon boldog és sikeres új esztendőt kívánok.

 

Németh Dezső

Karácsonyi üdvözlet