Hírek

Szenttamás.rs

 

46 cipősdobozt kézbesített a szenttamási Női Fórum

 

A Vajdasági Magyar Szövetség szenttamási Női Fóruma idén karácsonyra is megszervezte a cipősdoboz akciót, amely során humanitárius ajándékokat gyűjtöttek a nehéz szociális helyzetben élő gyermekek számára. Az idei akció folyamán 46 cipősdobozt gyűlt össze, valamennyi a jóakaratú emberek adománya.

Szabados Fodor Beáta, a községi tanács tájékoztatási tanácsosa ezzel kapcsolatban elmondta, a csomagokat a tavalyi akcióhoz hasonlóan újra úgy osztották szét, hogy minél több családnak jusson: A csomagokat a Női Fórum elnökségének tagjai a tanítónőktől kapott listák alapján mindenkinek házhoz vitték. Idén olyan csomagunk is volt, amely a legkisebbek számára, de olyan is, amely nyolcadikos diákok számára készült – mondta a tanácsos.

Brasnyó Erika a szenttamási Női Fórum elnöke nyilatkozatában kifejtette, idén is jó helyre kerültek a cipősdoboz-ajándékok: 46 csomagot kézbesítettünk olyan családoknak, ahol több testvér él együtt, és igazából rá vannak szorulva a támogatásra. Legtöbb ilyen családnál csak az egyik szülő dolgozik, nagyon nehéz anyagi körülmények között, a legtöbben albérletben élnek. Ezeken a gyerekekek szerettünk volna leginkább segíteni mondta Brasnyó Erika.

VMSZ Női Fórumának cipődobozosajándék akciója 2016. december

VMSZ Női Fórumának cipődobozosajándék akciója 2016. december

szenttamas.rs