Bejelentő

Szenttamas.rs

 

Jézus barát gyalogtúra Szenttamáson

Egy hónap múlva több száz gyermeket várnak Szenttamásra

Mint az utóbbi években, úgy az idén is két időpontban tartják meg az érdeklődő vajdasági (és anyaországi) általános és középiskolás diákok számára a Jézus-Barát Gyalogtúrát, Szenttamáson. A hitközpontú események sorában az elsőre július 18. és 22. között került sor, a második pedig július 25. és 29. között lesz.

A Jézus-Barát Gyalogtúra 2003-ban szerveződött meg első ízben, plébánosok és lelkes pap- és szerzetesnövendékek jóvoltából, és azóta mindig más helyszíneken kerül sor azokra. Céljuk az igényes kikapcsolódás és lelki fejlődés biztosítása főleg azoknak a vajdasági gyermekeknek, akiknek társadalmi helyzetük miatt nincs lehetőségük más kikapcsolódásra vagy utazásra a nyári szünidő alatt. Zsúnyi Tibor atya a két táborral kapcsolatban elmondta, az egész szabadkai, sőt az anyaországból is lesznek résztvevők:

‒ A tábor a templomudvarban, a plébánia mögötti telken, továbbá az iskolában kerül megrendezésre. A táborra minden fajta élelmiszert elfogadunk. Kérem a családokat, hogy amennyiben lehetséges, akár többen is összefogva húskészítménnyel is támogassák a tábort. A jelentkezési lapokat az iskolában osztjuk szét, illetve egyházközségünk minden családja kapni fog egy tájékoztató levelet. A jelentkezéseket és az adományokat a szenttamási plébánián várják.

 


 

P. L.

szenttamas.rs