Nyugdíjas oldal

Szenttamas.rs

 

Segítenek, ahol csak lehet

Mintegy 1200 tagja van a szenttamási Nyugdíjasok Egyesületének

 

Szenttamás község területén mintegy 2700 nyugdíjast tartanak nyilván, közülük 1200-ra tehető azoknak a száma, akik tagjai a helyi Nyugdíjasok Egyesületének. A helyszínen járva megtudtuk, a tagok létszáma az utóbbi egy évtizedben csaknem megkétszereződött, hiszen sokan rájöttek, hogy a szervezet nagyban hozzájárul az életefeltételek javításához és a mindennapok megkönnyítéséhez. Ljubica Alargić elnökasszony elmondta, az 1948-ban alakult szenttamási községi nyugdíjas egyesület három alapszervezetből áll, mégpedig a szenttamási, valamint a turijai és a nádaljai szervezetből. Jómaga 2011-ben vette át az egyesület vezetését, azóta többszörösen megnövelték az aktivitásokat, sokkal bővebb és minőségibb lett a tevékenységük.

− Egyesületünk főleg a szociális segítségnyújtásra összpontosít, azaz segít a nyugdíjasoknak, hogy könnyebben átvészeljék a téli és egyébként is nehéz időszakot. A nyugdíjak összege egyáltalán nem irigylésre méltó, ezért minden alkalmat megragadunk, hogy támogassuk a tagságot, főleg a kisnyugdíjasokat, hiszen ők vannak a legnehezebb helyzetben.

A legnagyobb kiadást mindenképpen a téli tüzelő beszerzése jelenti, amit már hosszú évek óta kilenc egyenlő részletben fizethet a tagság. Évek óta jó kapcsolataink vannak a beszállítókkal, így a tavalyi válságos időszakban, amikor már a beszerzés is nehézségekbe ütközött és a tüzelőt méregdrágán árulták, egyesületünk kedvező áron biztosított minőséges szenet és fát azoknak, akik igényelték. A tüzelőn kívül többhónapos lefizetésre biztosítunk tartós élelmiszercsomagokat, továbbá igény szerint friss csirkehús is vásárolható, mindez lényegesen olcsóbban, mint az üzletekben – sorolta Ljubica Alargić.

Kiemelte, a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítás Alap tavaly két alkalommal hirdetett pályázatot a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők szolidaritási segélycsomagjainak kiosztására, amit helyi nyugdíjasok egyesületén keresztül bonyolították le. Kétféle szolidaritási segélycsomagra lehetett pályázni, az egyik alapvető élelmiszereket, a másik személyi higiéniai termékeket tartalmazott, a csomag nagyságát pedig a jelentkezők, azaz a pályázók száma és a nyugdíj összege határozta meg.

A szenttamási egyesület elnökasszonya elmondta azt is, hogy rendelkeznek saját klubhelyiséggel, amely egész nap nyitva tart és ahol hetente több alkalommal találkozhatnak a nyugdíjasok. Hozzátette, évente többször is szerveznek alkalmi kirándulásokat, ilyenkor gyógyfürdőket, kolostorokat, nevezetességeket keresnek fel.

A szenttamási Gyökér József 13 éve nyugdíjas, azóta tagja az egyesületnek, és elégedett az eddigi munkával és a kedvezményekkel.

− Mondhatom, hogy az egyesületen keresztül nagyon minden kedvezményes áron szerezhető be. A tűzrevaló mellett különböző konzervek, dunsztok, sőt, friss csirkehús is vásárolható, többhavi lefizetésre és kedvező áron. A gyógyfürdőbe is az egyesületen keresztül adjuk át a kérvényeket, minden évben megszervezik az utazást, emellett kirándulni is járunk – mondta József.

Dinjaški Ilona 12 évvel ezelőtt vonult nyugdíjba, ő is elégedett a nyugdíjasok egyesületében folyó munkájával:

− Miután nyugdíjas lettem, bejelentkeztem az egyesületbe és azóta is rendszeresen részt veszek a munkában és mindenben, amit szerveznek. Több alkalommal is kaptunk támogatást a községtől, a önkormányzat segíti munkánkat. Esténként sűrűn összejövünk a klubhelyiségben, a beszélgetés mellett kártyázunk, társasjátékozunk. Sok vidéki szervezet jár hozzánk, mi is többfelé voltunk már – mondta Ilona.

 

 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs