Hírek

Szenttamas.rs

 

Megkezdődött a 12. Öko-kamp tábor

 

A Gyöngy, a  Fejlődésben Lemaradt Személyek Egyesülete 2017. július 24‒28-ig a kiserdei stadion mögötti téren immár tizenkettedik alkalommal szervezi meg a nagy népszerűségnek örvendő Ökö-kamp nevű táborát. A központi téma ezúttal is a környezetvédelem, de emellett naponta más-más műhelymunka is folyik majd. A nyitónapon délelőtt zenétől és gyermekzsivajtól volt hangos az erdő, közben pedig egy nagy üstben rotyogott az ebéd, sertéspaprikás.  

A táborban négy csoport gyerek egyszerre dolgozhat és barátkozhat – tudtuk meg Vojvodić Annamária pszichológustól. A fogyatékkal élők mellett itt vannak roma gyerekek, továbbá nevelőszülőknél elhelyezett és egyszerű családból származó gyerekek.  A pszichológus az első nap történéseit, továbbá a tábor további eseményeit felvázolva elmondta, a volontőrök és az egyesület dolgozói egy összehangolt terv alapján vezetik a tábort, ugyanúgy, ahogyan eddig is. Tekintettel a nagyszámú érdeklődőre, a gyerekeket hét csoportba osztották, és minden csoporttal külön-külön oktatók foglalkoznak azzal, hogy a foglalkozásoknak érdekes, figyelemfelkeltő, ugyanakkor oktató-nevelő hatása is van: ‒ Több fontos dolgot is ki kell emelni, amikor ennyi gyerek egy helyen van. Az egyik legfontosabb talán az, hogy ez a tábor szülők részvétele nélkül folyik, és mindenképpen segít abban, hogy a gyerek önállóbbnak érezze magát, ami nagy hatással van a személyiségfejlődésre. A különféle tevékenységekben elért sikerek ugyanis növelik az önbizalmat, és a gyerek a táborból kikerülve büszkén elmeséli otthon, hogy önállóan tett vagy hozott létre valamit. A közösség érzése egy újabb fontos hozadéka az itt tartózkodóknak, hiszen a gyerek elsőkézből tapasztalja, milyen érzés egy vidám csapat tagja lenni, azon belül pedig barátokra tenni szert. Végül pedig nem kevésbé fontos, hogy az új élményekkel való gazdagodás egyértelműen hozzájárul a gyerek személyiségének színesedéséhez, hiszen elsősorban a tapasztalat formálja őket, azok által válnak egyedivé. Mindent összegezve, a tábor kiváló lehetőség a sérült gyermek számára, hogy életre szóló élményeket szerezzen és játékosan fejlődjön – szögezte le beszélgetőtársunk.
Danka Djurić defektológus Újvidékről érkezett a táborba, és mint mondta, ez az első ilyen jellegű, komolyabb foglalkozása a sérült és a nem sérült gyermekekkel. Szerinte nagyon összehangolt munkáról van szó, a volontőrök többsége már igen gazdag tapasztalattal rendelkezik, és tudják, melyek azok a feladatok, játékok, sportvetélkedők, amelyek megragadják a gyermekek figyelmét és érdekesek: ‒ Reggeli után hét csapatra osztjuk a gyerekeket, és minden csapatnak van egy vezetője. Utóbbiak munkáját volontőrként az újvidéki egészségügyi egyetem, a BTK és más egyetemek hallgatói segítik, itt 7‒10 emberről van szó. A napi foglalkozásokat úgy állítottuk össze, hogy azok korosztálytól és csoporttól függetlenül mindenki számára érdekesek legyenek. Különböző ritmikus táncokat tanulunk, kötelet ugrálunk, labdajátékokat játszunk, sportvetélkedőket szervezünk. Közben pedig mi oktatók nagyon odafigyelünk, hogy a gyerekek hogyan fogadják el a másikat, hogyan dolgozzák fel a különbségeket vagy éppen a sikereket. Ugyanakkor éreztetjük velük, hogy mindannyian egyenjogúak, tehát senki sem tesz közöttük különbséget. Ez nagyon fontos úgy a sérült, mint az egészséges gyermekek életében – mutatott rá beszélgetőtársunk. Hozzátette, az idei táborban is minden nap más helyiségből várnak látogatókat, Nagybecskerekről, Verbászról, Kúláról, Bácsfeketegyről, Bácstopolyáról, Zsablyáról és Újvidékről is érkeznek vendégek.
A tervek szerint az idei Ökö-tábor pénteken a műhelymunkákon készült tárgyak kiállításával és rock koncerttel zárul, ugyanakkor ezen a napon a Kék Kör egyesület dolgozói a gyermekek számára általános egészségügyi vizsgálatot terveznek.
A sorrendben 12. Öko-tábor fő támogatói a szenttamási önkormányzat és a Lepši Snovi Nevelőszülők Egyesülete. További támogatók: Peđa Miloščin magánfuvarozó, a Hit és Kondić pékség, a Švrća könyvkereskedés, a BIS üzlet és több magánszemély. Segítségükkel a táborlakók napi háromszori étkezést és uzsonnát kapnak.












Paraczky László