Hírek

Szenttamas.rs

 

A kulturális turizmus lehetőségeire hívta fel a figyelmet az idei díjazott

 

A szenttamási önkormányzat dísztermében hétfőn ünnepélyes keretek között kiosztották az idei októberi díjat és a köszönőleveleket azoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak az itt élő polgárok és közösségünk előrehaladásához. A város Októberi díját az idén dr. Horváth Futó Hargita egyetemi tanár kapta több mint két évtizedes kultúraszervezési és értékmegőrzési munkásságáért, valamint Szenttamás kulturális értékeinek népszerűsítéséért.

A díjátadási ünnepséget követően arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a város legrangosabb elismerése, Horváth Futó Hargita a sajtó képviselőinek elmondta, Szenttamáson nagyon sok kulturális érték létezik, amelyet a város lakosai, valamint a városvezetés örökségül kapott, és nem szabad hagyni, hogy mindez kihasználatlanul maradjon, erre irányította rá a figyelmet a díjátadáson tartott beszédében:

− Tavaly ősszel Budapestre hívtak, ahol egy portréfilmet készítettek rólam, többek között az őseimről és a szülőhelyemről is beszélnem kellett. Elmondtam, hogy az őseim nagyjából mindannyian Szenttamáson születtek, egyszerű munkásemberek voltak. Az édesanyám oldaláról a nagyapám halász volt, stukatúrt készített, édesanyám nagymamája pedig citerakészítő, nagyon szépen énekelt, zenélt, és egy kutatás azt is bebizonyította, hogy a Kárpát-medencében ő volt az egyetlen nő, aki saját kezűleg készített citerákat. Elég sokat meséltem az őseimről, nem szépítettem semmit, s a műsor végén az újságíró megjegyezte: „Látszik, hogy maga nagyon büszke az őseire”. Elmondtam, igen, mert Szenttamáson, ahonnan jöttem, megtanítottak bennünket a munkára, a tiszteletre, a családi értékek fontosságára, olyan alapdolgokra, hogy az utcán minden embernek köszönni illik, és természetesen arra is, hogy tiszteljük az őseinket, akik lehet hogy nem voltak módosak, tanultak, de a munkájukkal, a hozzájárulásukkal, a tetteikkel lehetővé tették, hogy az utánuk következő nemzedékek tanuljanak és érvényesülési lehetőséget kapjanak. És ők voltak azok, akik kiépítették Szenttamást, templomokat építettek, iskolákat, intézményeket... Azért fontos számomra ez a díj, mert remélem, hogy ráirányítja a figyelmet azokra a történelmi, irodalmi és más emlékekre, értékekre, amelyekre kutatásaink során mi is és az előttünk tevékenykedő helytörténészek is rámutattunk, mindezeket össze kellene kapcsolni, intézményesíteni, s felkínálni a turistáknak. Emlékhelyeink, fesztiváljaink, gazdag művelődési programunk van, legendáink, finom ételek. Gion Nándor, Végel László szülőhelye Szenttamás, de itt született és itt van eltemetve Lenka Dunđerski is, aki megihlette Laza Kostić költőt, és az egyik legszebb szerb nyelven írt vers, a Santa Maria della Salute kötődik hozzá. Mindezt ki kellene használni, egybefogni. Úgy gondolom, hogy Szenttamásnak jó lehetősége van bekapcsolódni Szerbia turisztikai vérkeringésébe, és azt javasolnám a képviselőknek, hogy az elkövetkező négy évben legyen ez az egyik cél, amelyet megvalósítanak – fogalmazott dr. Horváth Futó Hargita.

 

P. L.

szenttamas.rs