Művelődés

Szenttamas.rs

 

 

Szombaton tartják az Őseink Zenéjét

 

A szenttamási Városi Sportcsarnok ad otthont 2018. január 20-án, szombaton, a sorrendben 16. Őseink Zenéje rendezvénynek. A szervezők ígérik, a népzene kedvelői újra egy színvonalas, produkciókban gazdag és látványos rendezvényen találkozhatnak, szórakozhatnak, a táncházban pedig együtt táncolhatnak.

A szervezést illetően minden a helyére került, még néhány apróságot kell elrendezni, de ez minden nagy rendezvény velejárója, mondta a szerda esti szervezőbizottsági ülést követően Németh Dezső, a Gion Nándor Kulturális Központ elnöke, a rendezvény egyik szervezője: ‒ Adott a lehetőség, hogy a népzene kedvelőivel, és mindazokkal, akik szeretik a magyar néptáncot, a jó hangulatot és társalgást, szombaton este újra együtt legyünk. A 20 órakor kezdődő koncertet megelőzően 18:30 órától idén újra lesz gyermekjátszóház, amelyet a kisteremben tartunk, és ahol a legkisebbekkel Robotka Angéla foglalkozik majd. Nagy szeretettel várjuk a gyerekeket, hiszen a játszóház és a közös, érdekes játékokat követően szüleikkel, nagyszüleikkel megtekinthetik a népzene és néptánc kiválóságait. A koncert 20 órakor kezdődik, Micsik Béla népzenész nyitja meg tekerrőlanton kísért dalokkal. Utána a magyarországi Mentés Másként Együttes lép színpadra, majd a kishegyesi Rizgetős, a szabadkai Róna és a topolyai Cirkalom néptáncosokat láthatja a közönség, a csoportokat a Fokos és a Csalóka zenekar kíséri. A koncert után kicsik és nagyok számára a már hagyományos táncház következik, amit ezúttal is táncoktató vezet majd – mondta Németh Dezső. Hozzátette, az előcsarnokban a látogatókat kézművesek és kirakodóvásár várja, de lesz kürtőskalács, borkínálat, tepertőspogácsa és zsíroskenyér is. A január 20-án sorra kerülő szenttamási népzenei rendezvényt az Arany János MME és a Gion Nándor Kulturális Központ szervezi, fő támogatója pedig a szenttamási önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Belépődíj nincs.

 

P. L.

 

P. L.