Hírek

Szenttamas.rs

 

Összedőlt egy ház tetőszerkezete

A család tagjai közül szerencsére senki sem sérült meg

Vasárnap délután összedőlt Szenttamáson a Napredna utca 7-es száma alatti lakóépület teteje. A háztető egyik része átcsúszott a szomszédos udvarba, a hátsó homlokzat az udvarba zuhant, aminek következtében a hátsó fal egy része kidőlt.

Kovács Rudolf, a ház tulajdonosa elmondta, vasárnap délután 17 óra tájban hatalmas reccsenés hallatszott. Feleségével és két lányával kirohantak a házból, és akkor látták, hogy a ház teteje „eltűnt”, az udvar pedig tele van téglával.

− Tizenhárom évvel ezelőtt vásároltuk meg ezt a régi a házat, azóta valamennyit javítottunk rajta, azonban az anyagiak hiánya nem tette lehetővé a komolyabb beruházásokat. Belülről rendbeszedtük, aláfalaztunk ahol kellett, és csak most derült ki, hogy a tetőszerkezet volt a legrosszabb állapotban. Belül több helyiségben is megrepedt a mennyezet, mert a tető nyugati oldala a padlásra dőlt. Szerencsére sehol sem szakadt be, épségben kimenekültünk – mondta Rudolf. Hozzátette, rövid időn belül a helyszínre sietett a Helyi Közösség tanácsának elnöke, aki elmondta, hogy az eset a Szociális Központ hatáskörébe tartozik, ők gondoskodnak a károsultak elhelyezéséről és szociális ellátásáról.

Ottjártunkkor még szállingózott a hó, a rokonság és a szomszédok pedig a romok eltakarításán dolgoztak.







 

Paraczky László

szenttamas.rs