Hírek

Szenttamas.rs

 

67 éves a szenttamási Iskoláskor Előtti Intézmény

A sportcsarnokban kilenc óvoda tagozata közösen ünnepelt

A szenttamási Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény március 20-án ünnepelte az intézmény napját, egyúttal az 67. születésnapját is. Ez alkalomból Biljana Bajić igazgatónő elmondta, hogy az ünnepséget tizenegyedik alkalommal rendezték meg a városi sportközpontban. A teltházas csarnokban a községben működő kilenc óvoda mindegyik csoportják üdvözölhették a szülők és a hozzátartozók.

A rendezvényt Radivoj Debeljački polgármester nyitotta meg, aki először is köszöntötte a nagy múltra visszatekintő intézmény egykori és jelenlegi dolgozóit:

– Ha most feltenném a kérdést, hogy az életünkben mi a legnagyobb kincs, hiszem azt, hogy mindannyian egyetértenek velem, a gyermek. Ha azt kérdezném, mi a legnagyobb kívánságunk, azt felelnék, hogy ők sokkal jobban éljenek, mint mi. Örömmel fogadtam a kezdeményezést, hogy az ovisok újra közösen ünnepeljék az intézmény születésnapját, hogy jót szórakozzanak, és mi is velünk együtt. Szép programot biztosítottunk, de fontos, hogy a gyermekekkel ne csupán a mai napon foglalkozzunk, hanem egész évben. Úgy gondolom, hogy az önkormányzat és iskoláskor előtti intézmény együttműködése jó, és hogy az előző években az összes közös kitűzött célt elértük. Bízunk abban, hogy ez így marad a jövőben is – mondta Radivoj Debeljački.

Ünnepi beszédében az intézmény igazgatónője bejelentette, az animátorok és legkisebbek énekkel, tánccal varázsolják elénk a tavasz első napját. A munkafolyamatról és a tervekről szólva kiemelte:

– Az előző évekhez hasonlóan folyamatosan igyekszünk biztosítani az óvodákban a minőséges munkát. Az óvónők számára biztosítottak a szakmai továbbképzések, követjük az iskoláskor előtti intézményre vonatkozó újításokat, állandóan javítjuk a munkafeltételeket és igyekszünk megvalósítani a szülők javaslatait, hogy a kicsik számára még minőségesebb tartózkodási feltételeket és oktatást biztosítsunk. Tudni kell, hogy az önkormányzat támogatásával folyamatosak az óvoda épületekbe történő beruházások, amiért a kollektíva nevében ezúton is szeretnénk megköszönni – mondta Biljana Bajić.

A folytatásban a község területén működő kilenc óvoda mutatta be ünnepi műsorát. Mindannyian abban, hogy az idei tavasz valóban olyan szép és vidám lesz, mint amilyenek a gyerekek voltak a fellépésen.

− Nagyon örülök, hogy telház volt, és a szülők mellett a nagyszülők, hozzátartozók is szebbé tették számunkra ezt a napot. Őszintén remélem, hogy mindenkinek tetszett az ünnepi műsor – mondta az igazgató.

 



 

Szöveg és fotó: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső

szenttamas.rs