Hírek

Szenttamas.rs

 

8,4 tonna papírt gyűjtöttek a szenttamási diákok

 

A Csigabigi szakkör szervezésében a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában 2017. október 14-én Papirko elnevezéssel immár harmadik alkalommal rendeztek nagyszabású papírhulladék gyűjtési akciót. A versenyjellegű papírhulladék-gyűjtésbe, amelynek koordinátorai Vörös Adrianna biológia szakos tanárnő és Gluvákov Lenke magyartanárnő voltak, az iskola 17 alsós és felsős tagozata kapcsolódott be, akik csaknem 8,4 tonna papírhulladékot gyűjtöttek össze.



Vörös Adrianna tanárnő hírportálunknak elmondta, az akció célja az idén is a minél nagyobb mennyiségű papírhulladék begyűjtése volt, a legeredményesebb osztályok pedig a védnökök által biztosított nyereményeket, édességcsomagokat kapják: ‒ A gyerekeknek két hét állt a rendelkezésükre, hogy összegyűjtsék a hulladék papírt, de olyan esetről is tudomásunk van, hogy egyesek egész évben gyűjtöttek. Szombaton pedig már a kora reggeli óráktól érkeztek az iskolaudvarba a megrakott személygépkocsik, kerékpár-utánfutók, de sokan kerékpáron és talicskában tolták a papírt. Az idén sikerült két digitális mérleget biztosítani, így a begyűjtött mennyiség mérése is sokkal gyorsabban haladt. A traktorok húzta pótkocsikon érkezett papírt a szárító melletti nagy mázsán mérték le és hozták az iskolaudvarba, ahonnan nagy teherautókon Újvidékre, az ottani Tehnopapir vállalatba szállították újrafeldolgozásra. Az idén már sokkal gördülékenyebben ment a szállítás, ugyanis három nagy, markolóval ellátott teherautót küldött a vállalat. Tavaly ugyanis este 10 órág itt voltunk és rakodtunk, az idén pedig délután 2 órára már összetakarítottuk az udvart – magyarázta a biológia szakos tanárnő.

Az akcióra visszatérve elmondta, az összegyűjtött papírért kapott pénzt ezúttal is tanfelszerelés vásárlására költik, továbbá házi olvasmányt és egyéb könyveket vásárolnak az iskolakönyvtár számára: ‒ Az elmúlt években nagyon sok mindent sikerült megvenni az iskolának az így kapott pénzből, és erre büszkék vagyunk, hiszen generációk használják majd ezeket az eszközöket, felszerelést. Eddig a biológia terem részére vásároltunk egy torzót, iskolai csontvázat, két nagy, erős mikroszkópot és faliképeket. A pénz egy részét ezúttal is félretesszük, a Tudományok Fesztiválja rendezvényünkre, ami ugyancsak nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében. A kollégákkal pedig utólag megbeszéljük, hogy a felmaradt összeget mire költjük – mutatott rá az akció koordinátora. Hozzátette, a gyerekek mindinkább rájönnek az újrahasznosítás lényegére, hogy minden egyes akció folyamán tucat fát mentenek meg a kivágástól, ugyanakkor ezáltal pénzt is lehet keresni: ‒ Tulajdonképpen ez a fő célja a papírgyűjtésnek, a közös, tudatos ökológiai tudat fejlesztése, a diákok környezettudatos gondolkodásának megerősítése a tudatos, kritikus és ésszerű környezethasználathoz. Az akciónak verseny jellege is van, hiszen az osztályok egymás között is versenyezhetnek, hogy ki gyűjtötte be a legtöbb papírt. Hálás köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon támogatta az akciót: a szülőknek, az ügyeletes tanároknak és tanítóknak, a cégeknek, akik a gyerekek számára félretették a kartondobozokat, az Adróczky Alapítványnak, ami az egyik digitális mérleget, továbbá az édességcsomagokat biztosította a győztes osztályok és a részvevő gyerekek számára, továbbá a Parkvets állatorvosi rendelőnek, ami a másik digitális mérleget biztosította.

A helyszínen megtudtuk: a nyolcadikosok az idén nem vettek részt az akcióban, ők ugyanis külön gyűjtik és adják el a papírt. A kapott pénzen a ballagás költségeinek egy részét fedezik, illetve osztálykirándulást szerveznek.

Az idei hulladékpapír gyűjtésének végleges eredménye, az alsósoknál:

1. IV/3.: 746.40 kg

2. IV/4.: 256,6 kg

3. II/3.: 254 kg

4. I/3.: 170.40 kg

5. III/4.: 147.20 kg

6. II/4.: 108.50 kg

7. IV/1.: 92.80 kg

8. III/1.: 73.60 kg

A felsősöknél a következő eredmények születtek:

1. VI/3.: 1740 kg

2. VII/4.: 1544.50 kg

3. V/3.: 1053.90 kg

4. VII/2.: 685 kg

5. VI/2.: 485.90 kg

6. VII/3.: 368.80 kg

7. V/4.: 271.40 kg

8. V/1.: 210.10 kg

9. VI/4.: 165.30 kg

A végeredmény 8374,4 kg összegyűjtött papír, amivel a gyerekek tonnánként 17 fát mentettek meg a kivágástól.















 

 

Paraczky László