A kistermelők felszámolják saját magukat
Az almás és barackos ládák halmazai között szabadkai gyümölcstermelőkkel beszélgettünk a pénteki szenttamási hetipiacon. A riportalanyok elmondták, hogy ma már nem a kártevők, hanem az időjárás a legnagyobb ellensége a gyümölcsnek. A tavaly nyári aszály és a jégverés sok kárt okozott a Szabadka környéki termelőknek is. Jelenleg azonban nehéz megjósolni, hogy milyen termés lesz az idén. A meleg de csapadékos nyarak miatt kitűnő lehet a termés, ha nem veri el egy jégeső, ami tízévente egyszer fordul csak elő. Viszont az sem jó, ha sok eső esik, hiszen a gyümölcsösökben ilyenkor a „feje tetejére áll a világ”. A meleg, párás idő elősegíti a gombabetegségek megjelenését, ugyanakkor a gyümölcs is teleszívja magát vízzel, hiányzik a meleg idő, ami növelné a benne lévő cukrot, így semmi sem annyira zamatos, mint amennyire kellene. Szüretek idején a családok mellett napszámosok is szedik a termést, a szállítást és az értékesítést szintén közös összefogással történik. A leszedett gyümölcs 40 százalékát nagyban értékesítik, 60 százaléka pedig egyenesen a fogyasztók asztalára kerül.
-A barack lehullott, az alma szétrepedezett – értékeli egy mondatban az idei évet Fábián Ilona, hajdújárási gyümölcstermelő. Az aszály sem jó, de az ilyen csapadékos időjárás sem, ami mostanában van. Öt hold gyümölcsösünk van, a legtöbb az alma, de van sárga- és őszibarack is. A sárgabarack már a fán rothadásnak indult, az őszibarack is hullik, a téli alma pedig már most
repedezik a sok esőtől. Az árakról jobb nem beszélni, hiszen ha piacra visszük, a vevő sokallja, ha pedig nagyban eladjuk, semmit sem kapunk érte, mert a viszonteladó is keresni akar rajta. Az almát például nagyban 6 dinárért veszik, ezt pedig azt jelenti, hogy a napszámos csak akkor tudja megkeresni a bérét, ha egész nap szedi az almát. Akkor hol vagyunk mi termelők? Hol van az üzemanyag, a permetezés, az újratermelési anyagok – teszi fel a kérdések sorát Ilona. - Több, mint 40 éve járunk a szenttamási piacra, ez volt itt a bácskai részen a legjobb és legerősebb piac. Télen, nyáron amit idehoztunk, szinte mindig eladtuk. Ismerik az itteni vevők a minőséges homoki gyümölcsöt, és ezért mindig szívesen jövünk. Viszont, az utóbbi 4-5 évben nagyon megváltozott ez a piac is, mint ahogyan például a csantavéri vagy a szabadkai piacok is. Észrevehető, hogy nincs az embereknek pénzük, alig tudnak valamennyit venni az áruból, de mi sem hozunk le annyit. Törzsvásárlóink, akik annakidején 3-4 kg almát vittek, most csak egy vagy fél kilogrammot vesznek. Már csak ketten csináljuk a férjemmel az egészet, egy napszámos segít. Úgy tűnt, hogy majd a fiam meg a menyem továbbviszik a gyümölcstermesztést, azonban az egyik évben majdnem minden elfagyott, a következő évben a jég, majd pedig az aszály tette tönkre a termést, így visszaléptek, hiszen teljes ráfizetés volt az egész munkájuk. Itthagytak mindent, és kimentek külföldre dolgozni. Az biztosabb jövőt hoz nekik, mint ez a bizonytalan gyümölcstermelés. Mi a férjemmel már nem megyünk innen sehova. Csináljuk, amíg bírjuk, ha ráfizetéssel is, mert nincs más választásunk. Fiatal korunktól kezdve ebbe nőttünk bele, ebbe a kemény munkába, és ezen ilyen korban már nem lehet változtatni, már csak azért sem, mivel mindketten betegeskedünk. Még néhány év, utána nem tudom, mi lesz – panaszkodott a hajdújárási termelő.
A bácsszőlősi Fábián Antal tavaly hagyott fel a gyümölcstermesztéssel. Mint mondta, almát, barackot és szilvát termelt 22 éven keresztül, de megunta a sok bizonytalanságot meg a ráfizetést. 18 évig az állami szektorban dolgozott, annakidején viszont úgy tűnt, a gyümölcsös jobban kifizetődő, így nekivágott a termelésnek és a piacozásnak. De, mint mondja, belefáradt, és idén őszre kivágja az összes gyümölcsfát: - Nemcsak én hagyok fel ezzel a hiábavaló munkával, szerintem mind több kistermelő számolja fel a gyümölcsösét. Kaptunk ugyan állami segélyt, de az szinte semmit sem jelentett. Az újratermelési anyagok, a permetszerek, az
üzemanyag ára évről évre emelkedik, a gyümölcs ára pedig zuhan. Ilyen feltételek mellett még a nagyobb termelők sem tudnak talpon maradni. Hogy miért? Tavaly például a környéken az összes termést elverte a jég, ennek ellenére senki még csak meg sem kérdezte, hogy hogyan éltük túl ezt a katasztrófát. Senkitől sem kaptunk segélyt. A tartalékunkat lassan feléltük, így csődbe ment az egész vállakozás. Kivágom a fákat és megpróbálom eladni a földet, ha lesz rá vevő. Már nyugdíjas vagyok, így lesz miből megélni. Bár, ha utánaszámolunk, az is minimális, hiszen mi termelők bármennyit is fizettünk évtizedekig a nyugdíjalapba, 15 ezer dinártól senki sem kap több nyugdíjat. Az ilyen kistermelőknek, mint amilyenek mi vagyunk, nincs semmi jövője a gyümölcstermesztésben. Próbáltuk mi nagyban is értékesíteni, többször is. Azonban két évben egymásután teljes ráfizetés lett a vége, hiszen egy vállakozó felvásárolta az egész faluban a termést, el is vitte, de soha nem fizette ki. Ez már maga a teljes csőd, hiszen a nyugdíjalapot és az egyéb járulékokat továbbra is fizetni kell, nem beszélve az újratermelési anyagokról. Az idősebbik fiam kertészeti főiskolát fejezett, a fiatalabbik az informatikai szakon végzett, de egyikük sem akarja átvenni a gyümölcsöst, mert nem látnak benne jövőt. Egyedül a nagyobb területen gazdálkodóknak éri még meg ezzel foglalkozni, hiszen tudnak valamennyit tartalékolni, és ezáltal talán fenn tudnak maradni. Nekünk kistermelőknek már nem éri meg dolgozni – mondta a bácsszőlősi termelő.
Paraczky László
