Szeretem, amikor a méhecske megcsíp
Beszélgetés Hodonicki Antal szenttamási méhésszel, aki őseitől leste el a méhészkedés fortélyait
A méz egészségünkre gyakorolt hatását már nem kell ecsetelni: a sejtek táplálásához szükséges minden anyagot tartalmaz, emellett természetes immunerősítő, baktériumölő, gyulladásgátló. Megfázásra, torokfájásra és immunerősítésre is kiváló, ugyanakkor az érzékeny gyomor, a vérszegénység, sőt nyílt sebek, horzsolások külső kezelésére is kiválóan alkalmas.
Szenttamáson a méhészet fénykora a múlt század 70-es és 80-as éveire tehető, amikor az itteni méhészek egyesülete csaknem az összes mézet Szlovéniába és a nyugati országokba szállította. Az ország széthullásával és a növényvédő szerek terjedésével csökkent az érdeklődés a méhészet iránt, sokan egyszerűen felszámolták az állományt. A szenttamási Hodonicki Antal és felesége, Gizella azonban a mai napig is ápolják ezt az igen szép, ám nehéz, és sok kockázattal járó foglalkozást. A családot egy csípős napon látogattam meg, az udvarban álló méhészkocsi és kaptárak fotózását követően a beszélgetést a meleg szobában folytattuk. Hodonicki Antalnak saját elmondása szerint édesapja is méhész volt, így volt kitől tanulnia, ugyanis ezt a hivatást csakis alapos tudással lehet művelni.
A szenttamási Hodonicki Antal és felesége, Gizella
− Ötvenhét évvel ezelőtt kerültünk össze a feleségemmel, akkor vettem két családot, és azóta folyamatosan méhészkedünk. Később tíz-tizenkét családdal folytattuk, de csak az udvarban tartottuk a kaptárokat. Az idő múlásával azonban fokozatosan növeltük az állományt, egyre komolyabban kezdtünk foglalkozni a méhészkedéssel, nagyban csináltuk, értékesítettük. Vidékre is jártunk a kaptárokkal, eleinte Szabadkára, az ottani akácosokba, később már Szlavóniába, a repcére, mert azelőtt errefelé nem termesztettek repcét. Boszniában is több alkalommal jártunk, a sajátom mellett a méhésztársak kaptárokkal megrakott kocsiját is húztam, hiszen az út néha több napig is tartott – meséli a nyugalmazott méhész. A kérdésre, hogy hogyan osztották fel egymás között a napraforgóval vagy repcével bevetett területeket, elmondta, hogy a méhészek előzőleg táblákkal „lefoglalták” a parcellát, ahova a kaptárokat szállították. Nem volt tehát elegendő csupán kinézni a helyet, hanem meg is kellett azt jelölni.
Hodonicki Gizella 1997-ben a tisztesfűvel benőtt búzatarlón
Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre? Mi volt annak idején a menő, az értékesebb méhlegelő?
– Az idény az akácfa virágzásával kezdődött, de annak idején legértékesebb, legfinomabb és „legegyszerűbb“ a tisztesfű-méz volt. A fehér virágú növény aratás után az árpa- és búzatarlókon nőtt. A méhek sokszor egész nyáron kint voltak, hiszen ez a gyomnövény mintegy 100 napon át virágzott, csak pergetni kellett. Néha alig győztük a munkát. A vegyszerek alkalmazásának következtében azonban ez a virág mára kipusztult. Miután a tisztesfű elvirágzott, a hársfákhoz, vagy pedig napraforgó-parcellákra vittük a kaptárokat, hiszen a napraforgóméz is nagyon finom, és keresett a piacon. Később errefelé is megjelent a repce, aminek mi, méhészek örültünk. Egyedüli hátránya az volt, hogy ezt az ipari növényt (is) rendszeresen permetezték. Szerencsére, a folyamatról időben értesítették a méhészeket, így néhány napra becsuktuk a méheket.
Régebben több gyümölcsös volt a határban, oda nem vitték a kaptárokat?
– Vittük, csak rövidebb ideig. A gyümölcsfákat ugyanis rendszeresen permetezik, így folyamatosan kapcsolatban kellett lenni a tulajdonossal. Permetezés esetén a méheket becsuktuk, majd amikor a veszély elmúlt, akkor ismét kiengedtük.
Amennyiben párhuzamot kellene vonni az évtizedekkel ezelőtti és a mostani méhészet között, nagy lenne a különbség?
– Nem igazán. Az eszközök modernebbek, felgyorsult a pörgetési folyamat, a tárolásra is inkább műanyag edényeket használnak, azelőtt pedig alumínium kannáink voltak. Ide sorolnám azt is, hogy annak idején jobban összetartottak a méhészek. Például a kaptárok szállításánál többen összefogtak, fogadtak egy kamiont, arra mindenki felrakta a kaptárokat, és így vitték ki a parcellára, a legelőre, vagy az erdőbe.
Ma már ezt ki-ki a maga módján oldja meg. Hogyan történt, illetve történik a pörgetés?
– Amikor messzebbre mentünk, sátorban csináltuk, vagy pedig könnyebb deszkákból ácsoltunk egy kisebb kunyhófélét, és ott pörgettünk. Egyikünk szedte ki a kaptárból a kereteket, a másik hordta a sátorba, a harmadik kézzel tekerte a pörgetőt, a negyedik az edényeket felügyelte. Mindent összegezve igazi csapatmunkáról volt szó. Ma már a feleségemmel ketten csináljuk az egészet, a pörgetőt pedig akkumulátor hajtja. Ha viszont közel vannak a kaptárok, akkor hazahozom a kereteket, kipörgetem és visszaviszem.
Mikor beszélhetünk jó hozamokról? Mi minden befolyásolja a méz minőségét, mennyiségét?
– Két tényező fontos: az időjárás és az ember. Az időjárásról annyit, hogy ha például a repcénél vagy az akácnál virágzás idején szép az idő, nincs szél, vagy eső, akkor sokkal több virágport gyűjtenek a méhek. Ha viszont szeles, esős idő van, az akác elvirágzik, és akkor lőttek a hozamnak. A legjobb igazából az enyhe időjárás, és az, ha például éjszaka esik egy kis eső, másnap pedig kisüt a nap, és felmelegszik a levegő. Olyankor a méz szinte csorog kifelé a kaptárból. A másik tényező az ember, aki a vegyszerekkel mérgezi a kártevőket, ezzel együtt a növényeket és a méheket is. Néhányszor előfordult, hogy nem értesítettek időben bennünket az adott parcella permetezéséről, így csaknem az összes méh elpusztult. Ilyen esetben felbecsülhetetlen kár éri a méhészeket, hiszen a következő idényt a nulláról kell kezdeni.
A tapasztalt méhész szerint milyen a minőségi méz? Egyáltalán hogyan lehet ezt megállapítani?
– Minden méz minőségi, ami természetes és a természetből van. Nagyon nagy becsben tartják az emberek az akácmézet, mert eléggé kevés van belőle és tiszta, vagyis nincs benne más növény. Számomra viszont a kevert méz sokkal egészségesebb, mivel több helyről gyűjtik a virágport a méhek, közöttük sok olyanról, ami már magában gyógynövény. Ha ehhez hozzáadjuk azt, hogy ebben a mézben több a virágpor, mint például az akácban, akkor nem kell tovább magyarázkodni.
Hodonicki Antal méhészkocsijával a kelebiai akácosban 1997-ben
Talán az egyik legnehezebb kérdés: Honnan tudjuk, mi vásárlók, hogy melyik az igazi méz? A boltok polcai ugyanis tele vannak mézzel, amelyeknek ráadásul az ára is alacsonyabb, mint a piacon kaphatóknak...
Beszélgetőtársam elgondolkodik, majd elmondja, hogy a kaptárban lévő nektárnak mintegy ötven százaléka víz. A méhek folyamatosan dolgoznak, még éjszaka is, és „szárítják”, olyannyira, hogy az igazi mézben tizenkilenc-húsz százaléknál nem lehet több víz. Hozzáteszi, amennyiben csak lehet, mézet közvetlenül a termelőtől vásároljunk, olyantól, akit ismerünk.
Elárul egy idevágó szakmai titkot is. Miközben felesége, Gizella, vizet forral a teának, behoz egy üveg mézet. Megmutatja, hogy nincs felnyitva, majd lefelé fordítja az üveget. Közben egy nagyobb buborék jelenik meg a mézben, ami lassan megy felfelé, vagyis az üveg alja irányába. Elmagyarázza, ez azt jelenti, hogy a méz sűrű, tehát érett. Amennyiben a buborék gyorsan megindul felfelé, a méz ritkább, tehát nem eléggé érett. A minőséget viszont nem lehet kívülről megállapítani. Hozzáteszi, egyesek szerint az igazi méz kristályosodik, mások szerint viszont a hozzáadott cukortól kristályosodik. Az igazság szerinte valahol a kettő között van.
− A repcéről gyűjtött méz gyorsan, mintegy három hét alatt kristályos lesz. Csinálhatunk vele bármit, ezt a természetes folyamatot nem tudjuk elkerülni – mutat rá az idős méhész.
Teázunk, és újra visszaevezünk a múltba. Antal elmeséli, hogy Szenttamáson régebben sokan foglalkoztak méhészettel, de legtöbben kicsiben dolgoztak, vagyis csupán a családi szükségletekre tartottak méheket. Néhányan nagyban dolgoztak, ott komolyabb mennyiség összejött, ők a mézet csak a nagyvárosokban tudták értékesíteni. Mindent összegezve a méhészet fő foglalkozásként a településen a múlt század második felében volt igazán volt népszerű, később sokan feladták.
Újra visszakanyarodunk a szakmához. Megtudom, hogy a méhek igazából két csoportba oszthatók: az ún. nyári méhek, vagyis a dolgozó méhek mindössze néhány hétig élnek, míg az ún. téli méhek a kaptárban akár több hónapig is élhetnek. Egy nyári méhecske néhány hét alatt közel 1000 virágot látogat meg, ez alatt az idő alatt csupán fél kiskanálnyi mézet gyűjt össze, amihez a virágport a lábain szállítja a kaptárba. Azt, hogy hányat fordul, lehetetlen kiszámolni. A téli méhek egy labdaszerű csomóba gyűlve telelnek, így melegítik és védik az anyát. Beszélgetőtársam kiemeli, nagyon fontos a téli odafigyelés, hiszen ilyenkor a teljes család legyengül, és folyamatosan ügyelni kell, hogy legyen elég táplálék a kaptárban.
− Télen a méhek legyengülnek, ezért ha néha kinyitok egy-egy kaptárt, örülök annak, ha közülük egy-egy megcsíp, mert ez azt jelenti, hogy erősek, egészségesek – mondja mosolyogva.
A 2020-as év a méhészek szempontjából milyen évnek mondható?
− Röviden összefoglalva igen gyenge évet tudunk magunk mögött. Az akác virágzása idején folyamatosan esett az eső, így a méhek nem dolgoztak, a napraforgó esetében sem volt jobb a helyzet, repcét pedig keveset vetettek. Éppen ezért Újvidéken például gyorsan elfogytak a tartalékok, az eladók hozzánk jöttek mézért, de sajnos nekünk sincs. Elmondható tehát, hogy méhészeti szempontból tavaly rossz évet zártunk – szögezi le végezetül a szenttamási méhész.
Szégyenlősen ugyan, ám beköszöntött a tavasz. A fák kivirágoztak, a méhek pedig munkába lendültek. Ugyanúgy, ahogyan minden tavasszal. A méhészek pedig remélhetőleg joggal bízhatnak abban, hogy az idei év sokkal jobb lesz majd a tavalyinál.
Hodonicki Antal méhész
Forrás: Magyar Szó
P. L.
