Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Idegenben kapott ki a Srbobran

Felemás eredménnyel szerepeltek a szenttamási labdarúgó csapatok az elmúlt hétvégén játszott mérkőzéseken. Idegenben veszített a Srbobran, a turiai Mladost és a nádaljai Napredak pedig hazai pályán győzött.

 

A tavaszi bajnoki idényben négy győzelmet és egy döntetlen mérkőzést követően két vereség következett, így a Vajdasági Labdarúgó Liga északi csoportjában versenyző Srbobran labdarúgó csapata lejjebb csúszott a táblázaton. A kiserdei kék-fehérek a 27. fordulóban idegenben, a palánkai Krila Krajine csapatától súlyos, 4:0 arányú vereséget szenvedtek. A Srbobran labdarúgói így a táblázat 13. helyére csúsztak, továbbra is 31 bajnoki pontjuk van. A következő fordulóban, május 1-jén a kiserdei pályán községi rangadóra kerül sor, a szenttamási csapat a turiai Mladost együttesét fogadja. A találkozó 16 óra 30 perckor kezdődik.

Újabb győzelmet könyvelt el vasárnap a turiai Mladost labdarúgó csapata, amely egy igen nehéz, és mindvégig bizonytalan kimenetelű mérkőzésen végül 3:2 arányban múlta felül a bácsföldvári Vojvodina együttesét. A turiai csapat kiválóan játszott, és a győzelemnek köszönhetően 57 bajnoki ponttal felkerült a táblázat második helyére. A Mladost az eddig lejátszott 27 mérkőzésből 18 alkalommal nyert, a csapat további mérlege pedig 3 döntetlen és 6 vereség. A jövő vasárnap sorra kerülő községi rangadón a turiai gárdának nagy esélye van arra, hogy otthonában győzze le a Srbobran csapatát, ami után megszilárdítaná jelenlegi pozícióját.

Szombaton és vasárnap a 23. forduló mérkőzéseit játszották a Szabadkai Ligában. A nádaljai Napredak labdarúgói szombaton 17 órától a táblázat közepén tanyázó njegoševói Proleter együttesét fogadták és 3:1 arányban megnyerték a találkozót. A Napredak ezzel a győzelemmel továbbra is az előkelő 3. helyen áll, 44 bajnoki pontot gyújtött. A következő fordulóban, május 2-án a nádaljai labdarúgó csapat a táblázat alsóházában tanyázó kucorai Iskra vendégei lesz szombaton 17 órától a táblázat közepén tanyázó njegoševói Proleter együttesét fogadják.

 

P. L.

szenttamas.rs