Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Három győzelem

Idegenben tarolt a nádaljai Napredak, a Srbobran és a turiai Mladost labdarúgó csapata pedig hazai közönség előtt győzött

A Vajdasági Liga északi csoportjában a sereghajtó szépligeti (Gajdobra) Hercegovac labdarúgóit fogadta vasárnap a turiai Mladost csapata. Az elvárásoktól eltérően a vendégek kemény és fegyelmezett játékot mutattak fel, ami alaposan megzavarta a hazai labdarúgó csapatot, végül a találkozót a Mladost együttese nyerte 2:1 arányban. A turiai labdarúgóknak ez volt a hetedik győzelme az őszi idényben, így 12 fordulót követően a csapatnak 25 ponttal sikerült megőrizni a 3. helyet a táblázaton. A következő fordulóban a Mladost Čelarevora utazik, ahol szombaton a ČSK Pivara csapatával küzd meg a bajnoki pontokért.

Szombaton és vasárnap a tizenkettedik forduló mérkőzéseit játszották a Szabadkai Ligában is. A Srbobran labdarúgó csapata vasárnap a kiserdei pályán a tiszaszentmiklósi(Ostojićevo) Sloga együttesét fogadta, és 3:0 arányban nyert. A kiserdei csapat így továbbra is a táblázat első helyén áll, az eddigi mérkőzéseken 31 bajnoki pontot szerzett. A kék-fehérek november 6-án a sóvéi (Ravno Selo) Proleter együtteséhez utaznak. A találkozó 13 órakor kezdődik.

Az ugyanebben a rangfokozatban versenyző nádaljai Napredak csapata szombaton idegenben a törökkanizsai Obilić NK csapatával játszott, és 1:5 arányban győzött. A nádaljai labdarúgó csapatnak nagyon nagy szüksége volt a győzelemre, hiszen így elrugaszkodott a táblázat alsóházától, 12 forduló után 13 bajnoki pontot gyűjtött. A Napredak az előttünk álló hétvégén a tornyosi Tornjoš labdarúgó csapatát fogadja. A találkozó szombaton 13 órakor kezdődik.

 

P. L.

szenttamas.rs