Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Két győzelem, egy vereség

Az elmúlt hétvégén győzött a turiai Mladost és a Srbobran labdarúgó csapata, a Napredak labdarúgói veszítettek

Sorrendben az ötödik győzelmát aratta vasárnap a Vajdasági Labdarúgó Liga északi csoportjában versenyző turiai Mladost labdarúgó csapata. A csapat a tizedik forduló keretében hazai pályán az újnagyfényi (Novi Žednik) Preporod együttesét fogadta és 1:0 arányban győzött. Az újabb három bajnoki pontnak köszönhetően a turiai gárda két hellyel feljebb került a táblázaton, és 19 bajnoki ponttal a 4. A következő fordulóban, október 23-án a Mladost a szikicsi (Lovćenac) Njegoš együtteséhez utazik. A találkozó vasárnap 14 órakor kezdődik.

Szombaton és vasárnap a tizedik forduló mérkőzéseit játszották a Szabadkai Ligában is. A Srbobran labdarúgó csapata községi rangadó keretében a kiserdei pályán a nádaljai a Napredak csapatával mérkőzött, és 4:0-ás fölényes győzelmet aratott. A találkozó tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt, hiszen a kék-fehérek három alkalommal is betaláltak az ellenfél hálójába. Először Komlenić, majd Radovanović, és ismét Komlenić volt eredményes. A találkozó 80. percében Dukić 4:0-ra növelte a hazaiak előnyét, a nádaljai csapat pedig kapitulált. A Srbobran csapata az újabb három bajnoki pontnak köszönhetően a táblázat élére került, a kiserdei gárda eddigi mérlege 8 győzelem, egy döntetlen és egy vereség. A következő fordulóban csapatunk idegenben a bajmoki Radnički 1905 együttesével mérkőzik.

Az ugyanebben a rangfokozatban versenyző nádaljai Napredak csapata a szenttamási vereséget követően a táblázat 13. helyére csúszott, 10 fordulót követően mindössze kilenc pontja van. A következő fordulóban a nádaljai labdarúgók a torzsai (Savino Selo) Budućnost csapatát fogadják. A Napredak csapatának nagy szüksége van a győzelemre, mert így elrugaszkodhat a táblázat alsóházától.

 

P. L.

szenttamas.rs