Hírek

Szenttamas.rs

 

 

Munkálatok a szenttamási sportcsarnokban

 

A Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság az idén januárban újra megjelentette a pályázatokat a különböző önkormányzati projektek finanszírozására és társfinanszírozására. Az 1,42 milliárd dinár értékű keretből az igazgatóság a köztulajdonban lévő, továbbá az iskolák keretében működő sportlétesítmények kiépítésének és újjáépítésének finanszírozására és társfinanszírozására, egyúttal pedig a sport népszerűsítésére helyi szinten 70 millió dinárt szán. Ebből a keretből Szenttamás a városi sportcsarnokban lévő helyiségek renoválására 4.161.672,94 dinárt kapott.
A városi sportcsarnokot az előző években részben felújították. Idén az objektumban található vizesgócok, a kisteremnél található öltözők, továbbá a kisterem padlózatát fogják teljesen felújítani, hallottuk pénteken a Községi Közigazgatási Hivatal Településrendezési, Lakásügyi, Kommunális és Környezetvédelmi Osztályán. A részleteket illetően elmondták, a június 26-án indult munkálatok folyamán a csarnok hátsó bejáratánál lévő vizesgócok, az irodáknál található két vizesgóc, a kisteremmel szemben lévő öltözők és vizesgócok, az étterem konyhája, továbbá a kisterem padlózata kerül teljes felújításra. Ezalatt pedig a teljes vízvezeték, csempék, szigetelés, mosdók, WC kagylók, vízcsapok, villamos vezetékek stb. cseréjét kell érteni. A kisterem padlózata már huzamosabb ideje nagyon rossz állapotban volt, emiatt eltávolították. A frissen öntött betonlap alá szigetelőanyagot raktak, ide később új parketta kerül. A projektum utolsó fázisában a sportcsarnok főbejáratát újítják fel, mégpedig úgy, hogy a tolókocsival való megközelítés sem ütközik akadályba. A munkálatok, amelyhez az önkormányzat a költségvetésből 1,8 millió dinár biztosított, várhatólag augusztus közepéig befejeződnek.
A szenttamási sportcsarnok szakaszonkénti felújítása ezzel még nem ért véget, ugyanis a csarnok keleti részén található, egykoron az ország legkorszerbűbb tekepályája és az ahhoz tartozó helyiségek évek óta használhatatlanok. Hogy ezeket mikor újítják fel, egyelőre nem tudni.













P. L.