Sporthorgászat

Szenttamas.rs

 

Tartományi szintű horgászversenyt tartottak Szenttamáson

 

A Szenttamási Mozgássérültek Sport és Rekreációs Egyesülete volt a szervezője a Tartományi Mozgáskorlátozottak Szövetségének sorrendben XV. Sporthorgász találkozójának, amelyet 2020. június 27-én tartottak, a Duna-Tisza-Duna csatornán, a Nagyhídnál lévő versenypályán.

A versenyjellegű rendezvényre 12 vajdasági község egyesülete nevezett be, a négy főből álló csapatokba pedig 3 férfi és egy nő került. A híd melletti pályán így mintegy 48 horgászhelyet jelöltek ki. Maga a verseny reggel 8 órától délig tartott, és a nagy hőség ellenére is igen sok ezüstkárászt és más fehér húsú halat sikerült kifogni.

A Tartományi Mozgáskorlátozottak Szövetségének elnöke, Milorad Kilibarda elmondta, a sporthorgászaton kívül évente még kilenc olyan versenyszám van, amelyben a tagság összemérheti erejét: − Szenttamás már régóta fogadja a legjobb sporthogászokat, idén is csaknem ötvenen jöttek el, és négy szektorban folyik a verseny. Bácspalánka, Szabadka, Újvidék, Nagybecskerek, Verbász, Kúla, Fehértemplom, Kikinda, Pancsova, Pazova és Indjija képviselteti magát három férfi és egy női versenyzővel. Szép az idő, és remélem, hogy a nagy meleg ellenére is bőven lesz kapás – mondta Milorad Kilibarda.

A horgászversenyen a következő eredmények születtek:

Az 1. szektor győztese Tápai Sándor (4125 gr, Nagybecskerek), a második helyre Čapelja Vlatko Került (3890 gr, Bácspalánka), a harmadik pedig Miličević Željko lett (3495 gr, Kúla).

A 2. szektorban a legjobb Horvat Josip lett (4460 gr, Kikinda), a második helyen Kožik Jovan végzett (4115 gr, Nagybecskerek), a harmadik helyre Bobanček Branimir került (3330 gr, Bácspalánka).

A 3. szektor győztese Vujković Tibor (4565 gr. Verbász), a második helyen Jaskov Antal végzett (3778 gr, Nagybecskerek), a harmadikon pedig Jovanović Boris (3760 gr, Pazova).

A 4. szektorban a nők mezőnyében Ličina Nada győzött (3480 gr, Kúla), a második helyen Gajić Bratislavka végzett (3015 gr, Pancsova), a harmadik pedig Bozsó Rozália lett (2215 gr, Nagybecskerek).

Összesítésben az első csapat a Negybecskerek, a második Kúla, a harmadik pedig Bácspalánka.













 

Paraczky László

szenttamas.rs