Hírek

Szenttamas.rs

 

A 15. Petrovdani Horgászversenyt tartották Szenttamáson

A szenttamási Šaran Sporthorgász Egyesület a Petrovdan alkalmából szervezett ünnepségek keretében július 13-án a Duna‒Tisza‒Duna-csatorna partján immár 15. alkalommal rendezte meg a hagyományos egyéni horgászversenyét.

István Károly, a Šaran egyesület tagja, az egyik horgászbíró portálunknak elmondta, az idei versenyre 50 horgász nevezett be, akik összesen öt csoportban versenyeztek (három férfi, egy női és egy gyermekcsoport). A versenyzők többek között Bezdánból, Péterrévéről, Moholról, Belgrádból, Cservenkáról, Mitrovicáról, Pazováról, Nagybecskerekről, Turiáról stb. jelentkeztek.



A résztvevők 7 óra körül érkeztek a Nagyhíd lábánál lévő gyülekezőhelyre, ahol a szervezők reggelivel várták őket, de emellett a versenyzők pólót és ebédet is kaptak. A reggeli után a horgászhelyek sorszámainak húzása következett. Miután mindenki felkészült, közvetlen 9 óra előtt a csali beszórása volt soron, maga a verseny pedig a férfiak számára 9 óra 15 pertől indult és 12 óra 15 percig tartott. A nők és a gyerekek valamennyivel előbb, 8 óra 30 perckor rajtoltak, és ugyancsak három órán át horgásztak.

Délben, illetve 13 órakor a versenybírák elvégezték a kifogott hal mérését, és a fogást azonnal visszaengedték a csatornába. A díjazottak sorrendje a következőképpen alakult:

Felnőttek:

1. szektor:

1. Sekulić Milan (Óbecse) 9.905 g, 2. Szabó Zsolt (Zenta), 3. Janko Zornjan (Lalić).

2. szektor:

1. Pavlićević Miloš (Belgrád) 9.125 g, 2. Kiskároly Róbert (Bácstopolya), 3. Glogovac Dragan (Nagybecskerek, világbajnok horgász).

3. szektor:

1.Pápai Sándor (Törökbecse) 6.700 g, 2. Savanov Đorđe (Mitrovica), 3. Knežević Ljubomir (Kanizsa).

4. szektor (gyerekek):

1 .Vuković Luka (Szenttamás) 2.685 g, 2. Oláh Viktor (Szenttamás), 3. Puškić Mihajlo (Szenttamás). A verseny legfiatalabb horgásza a 4 éves turiai Ivanović Anđela volt, aki 2.045 gramm halat fogott.

5. szektor (nők) :

1. István Franciska (Szenttamás) 4.925 g, 2. Ličina Nada (Cservenka), 3. Mikić Radana (Pazova).

A három legtöbb halat fogott horgász külön elismerésben részesült:

1. Sekulić Milan (Óbecse) 9.905 g, 2. Pavlićević Miloš (Belgrád) 9.125 g, 3. Kiskároly Róbert (Bácstopolya) 8.640 g.

Az eredményhirdetést követően a horgászok közös ebéden vettek részt Turián, a Kod Mirjane étteremben.





 

P. L. (Fotó: A. B.)