Hírek

Szenttamas.rs

 

Részletfizetésre is nyaralhatunk Sutomoren

 

A szenttamási Plava obala nyaraló a montenegrói tengerparton Sutomore központjában található, mintegy 30 méterre a strandtól. A járványügyi helyzet miatt tavaly csupán részben üzemelt nyaraló idén június 1-jétől teljes kapacitással működik, és várja a hazai és külföldi vendégeket, hallottuk Miroslav Reljićtől, a nyaraló igazgatójától. Kiemelte, az árak 6-7 éve nem változtak, a nyaralás pedig részletben is törleszthető.

− A három emeletes épületben 34 szoba áll a vendégek rendelkezésére 104 fekvőhellyel. Közülük 2 négy- és egy ötszemélyes apartman. Minden szobához külön fürdőszoba, hűtőszekrény, erkély tartozik. Az egész épületet minden év tavaszán rendbehozzuk, kívül-belül átfestjük, megjavítjuk amit kell. A nyaraló tavaly a járvány miatt csak részben üzemelt, ennek ellenére idén tavasszal ugyanúgy elvégeztük a felújítási munkálatokat. Az idei beruházások közül külön kiemelhető, hogy új vízmelegítőket szereltünk fel, amelyek össz értéke mintegy 740 ezer dinár, továbbá új ágyneműket, törölközőket biztosítottunk. Két héttel ezelőtt ismét jártam a nyaralóban, és mondhatom, hogy teljesen felkészülten várjuk a pihenni vágyókat. A montenegrói határon való átkelés zökkenőmentes, semmilyen tesztre és oltási igazolásra nincs szükség, csupán az útlevelet, vagy a személyi igazolványt kell felmutatni, így bízunk abban, hogy az idei idényben maximális lesz az objektum kihasználtsága. Az előző évek tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy a nyaralók közel fele szenttamási, vagy a környező településekről érkezik, a többiek pedig az egész ország területéről és külföldről is – sorolta a szenttamási nyaraló igazgatója.

Hangsúlyozta, a sutomorei strand is változott, megszépült, a sétányt kiszélesítették, az itt lévő kávézők kerthelyiségeit pedig átköltöztették, így csaknem kétszer szélesebb a sétány, és nem bömböl minden este a zene sem. Így az egyik leghoszabb montenegrói stranddal és sétánnyal rendelkező városkában sokkal kellemesebb és élvezhetőbb a pihenés.

− A vendégek számára az étkezés a nyaraló közvetlen közelében lévő Izvor étteremben igény szerint előre rendelhető. 10 éve nagyon jól együttműködünk, a legnagyobb sutomorei étteremről van szó, kiváló a konyha, amivel visszajáró vendégeink is elégedettek. A községi tanács döntése alapján az idei nyaralási árak és a fizetési feltételek az előző évekhez viszonyítva nem változtak. Főidényben a 10 napos ott tartózkodás (9 éjszakázás) teljes ellátással a felnőttek számára 31250,00 dinár személyenként, a 2–7 éves gyermekeknek 25.000, a 7–10 éves gyermekek számára pedig 26.250 dinár. A félpanziós ellátás, napi két étkezéssel a felnőtteknek 27.500, a gyermekeknek pedig 22.500, illetve 23.750 dinár. Amennyiben valaki csak éjszakázni szeretne a nyaralóban, az árak a következőképpen alakultak: a felnőttek részére 9 éjszaka 15.625, a gyermekek részére pedig 13.125 dinárba kerül – mondta Miroslav Reljić. Hozzátette, nyaralhatunk részletfizetésre is, ebben az esetben indulásig a teljes összeg 50%-át be kell fizetni, a fennmaradt összeg pedig az év végéig egyenlő részletekben törleszthető. Készpénzfizetés esetén 10 % árengedményt hagynak jóvá.



 

Forrás: Magyar Szó

szenttamas.rs