Montenegrói nyaralás
Sutomore – egy turista szemével 5. rész
A bari születésű, de Sutomoreban élő Persida Djukić nyugdíjkiegészítésként házilag készített olívaolajat, fügelekvárt, szilvalekvárt, mézet és mandarinból készült lekvárt is árul. Mint mondta, nem azért, mert ezzel sokat lehet keresni, hanem van ideje, és mindezeket a gyerekeinek, unokáinak is csinálja. Ami felesleg, azt árulja, mert minden évben van friss, nem éri meg tartalékolni. A fügét főleg, hiszen rengeteg terem, néha már unják is. Az elmúlt évtizedekben a már hagyományos fügeaszalás, fügeméz, fügepálinka mellett szinte mindent készítenek belőle, mert csaknem mindenki udvarában terem 2-3 fügefa, de az utak mentén, a hegyoldalban is nő, terem, csak győzzék szedni és feldolgozni. A piactól nem messze lévő háza előtt árul, az udvarban hatalmas lugas ontja a hűvöst, itt beszélgetünk azzal a kikötéssel, hogy nem készíthetek róla fotót, csak az udvarról és az általa készült termékekről. És persze a „kivilugasról”.
− Sokáig a textiliparban dolgoztam. Igazából 1979-ben, a nagy földrengést követően változott meg minden, pozitív értelemben. Az ország akkor összefogott, támogatta az itteni szerencsétlenül járt családokat, 1980-ban pedig már több gyár is épült, beindult a feldolgozóipar, és a kereskedelem is fellendült. Kereskedelmi végzettséggel egy nagy állami vegyeskereskedésnél kaptam újra munkát, a bari áruházban dolgoztam. Akkor még ott éltem, hiszen Antivariban, azaz az óvárosban születtem, gyökereim is oda kötnek. Annak idején (a földrengés után ‒ a szerző megjegyz.) azt a részt is felújították, azóta is rengeteg turista látogatja.
A kérdésre, hogy miből élnek errefelé az emberek, elmondta, itt a fő foglalkozást a turizmus jelenti, ez mellett a kereskedelem az, ahol legtöbben bevételre tesznek szert, és szépen meg lehet belőle élni. Fejlett a szőlészet, a borászat és az ugyancsak régi foglalkozásnak számító olívaolaj-termesztés, de csaknem minden házban van pálinka is, hiszen rengeteg gyümölcs terem errefelé. A füge és a szőlő mögött szorosan a szilva áll, ezt követi a szeder, a mandarin, a málna és a citrom. Az utóbbi időben nőtt az érdeklődés ezen a vidéken a különböző mediterrán virágok iránt, egyre többen foglalkoznak vele. Podgorica nincs messze (kb. 40 km), ott szinte mindent el lehet adni, akár áron alul is, jönnek a viszonteladók, és viszik északabbra vagy Boszniába.
− Még három igen fontos terméket meg kell említeni. Az egyik a vadon termett rózsabogyó, amelyből szintén rengeteg van, különböző gyógykészítményeket állítanak elő belőle. A másik igen felkapott termék a gránátalma, amelyből szörp és bor készül (sokszor mézzel keverik), de a magjából a kozmetika számára olajat is sajtolnak.
Kifejtette, míg a gránátalma fán terem, és eléggé nagyméretű gyümölcsnek számít, addig a vadon termő inkább bokros, cserjés helyen érik, és sokkal apróbb, de édesebb. Magjából készül a szörp, ami ásványvízzel fogyasztva kiváló természetes immunerősítő, gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, nagy szerepe van a szív és érrendszeri megbetegedések gátolásában. A gránátalmából készült bornak is hasonló tulajdonságai vannak, de vigyázni kell, fogyasztását nem szabad túlzásba vinni.
− Én a vadon termő gránátalmát, ami egyébként savanyú, összegyűjtöm, meghámozom, magját lepréselem. A léhez a tömegének megfelelő mennyiségű cukrot kell hozzáadni, üvegekbe önteni, és máris kész a természetes gyógyszer. Tartósítani is lehet azzal, hogy akkor műanyag palackokba öntjük, és lefagyasztjuk. Korlátlan ideig eláll, és fogyasztható.
A harmadik fontos gyümölcs a kivi, amit itt a tengermelléken úgy termelnek, mint például Vajdaságban a szőlőt, vagyis lugast alakítanak ki, akár a ház előtt, akár másutt. Itt van, a fejünk felett. Nem kell megvárni, hogy beérjen, zölden is fogyasztható, és ha jól tudom, sokkal több benne a C-vitamin, mint a citromban. Mindenki kedveli, de főleg a gyerekek. Nem kell még megmosni se, csak meghámozni, és máris ehető – teszi hozzá mosolyogva a hetvenes évek közepén járó asszony. Halkan megjegyezi: ‒ Montenegróban, de főleg a tengerparton nemcsak a sós levegő, hanem az említett gyümölcsök fogyasztása miatt általában kevesebb a náthalázas beteg és a légúti megbetegedések száma, mint a környező országokban, hiszen folyamatosan (és néha tudatlanul) erősítik az emberek immunrendszerüket.
A fügével kapcsolatos dolgokat szándékosan hagyjuk a végére, hiszen ennek a déli gyümölcsnek a termesztése valóban elterjedt. Persida néni elmondta, a füge fajtától függően Péter-Páltól már szedhető, de az igazi szüret augusztus első napjaiban kezdődik: − A mi vidékünkön három fajta van: fekete, zöld és az úgynevezett lila füge. Utóbbi háromszor terem egy évben, de a legelső termése a legnagyobb és a legédesebb. A különbség az árban is észrevehető, hiszen az első termést 5‒6 euróért, a harmadikat pedig mindössze 3,5‒4 euróért lehet értékesíteni. A turisták nagyon szeretik a fügemézet, de az aszalt fügét is kilószámra viszik. Itt ugyanis sokkal olcsóbb, mint Szerbiában. Hogy hogyan aszaljuk? Ugyanúgy, mint őseink: az érett fügét sűrűn egymás mellé rakott nádszálakra tesszük, amelyek alá vékony léceket helyezünk, ami a súly alatt meghajol, de később visszakerül eredeti állapotába. A gyümölcsöt hálóval feltétlenül le kell takarni, mert nem szabad, hogy légy vagy más rovar (pl. darázs) hozzáférjen. A nap melegétől a füge először kiereszti a levét, ami a nád között lecsorog egy lemezre, ez a finom fügeméz. Amikor kifolyik a nektár, nagyon oda kell figyelni, nehogy hirtelen és teljesen kiszáradjon a gyümölcs. Amikor még finom puha (2‒3 nap után) bevisszük hűvös helyre, ahol még egy napig szárad. Én úgy csinálom, hogy sima felületre rakott papíroson vékonyan meghempergetem lisztben, így nem ragad össze, majd felfűzöm. Árulni nem igazán szoktam, megeszik az unokák. Felakasztjuk, és egész télen eláll, azonban vigyázni kell, hova tesszük, mert még csöpöghet. Legjobb, ha a füzérek alá kisebb tepsit teszünk, mondta beszélgetőtársam. Hozzátette, a szomszédoktól, ismerősöktől sokat hallott a mandarinból készült lekvárról. Idén csinált először, és megtetszett a családnak (az is). Ugyanúgy kell készíteni, mint a klasszikus lekvárt. A mandarint meghámozzuk (nem kell megmosni), ledaráljuk először nagy, majd apróbb lyukú darálón. Azután az egészet átpasszírozzuk (erre a célra a paradicsompasszírozó is megfelel), így az inas részek visszamaradnak, és csak a sima gyümölcs és lé kerül a lábasba. Nagyon lassú tűzön kell főzni, és közben folyamatosan keverni, mert odaég. Ízlés szerint adható hozzá cukor és citromlé. Ő egyiket sem tett bele, hiszen így természetes az íze. Kb.1,5‒2 óra kell, mire besűrűsödik. Amikor kihűl, üvegekbe tesszük, a tetejére „levegős” csomagolást teszünk. Erre a célra klasszikus vászon is tökéletesen megfelel. Nem szabad celofánnal vagy bádogkupakkal lezárni, mert levegő híján gyorsan megromlik.
Fotó és szöveg: Paraczky László
