Riportsorozat

Szenttamas.rs

 

Montenegrói nyaralás

Sutomore – egy turista szemével 3. rész

Sutomore településen három (működő) templom van, mind a háromban tartanak istentiszteletet: egy ortodox, egy „kettős” felekezeti és egy római katolikus templom. A városka központját a stranddal összekötő Iva Novaković (fő)utca elején áll a Szent Mária római katolikus templom. A történészek szerint az épület a XII. század végén épült, és a törökök által megsemmisített templom alapjaira épült, méretei ugynanakkorák. A templomudvarba látogatókat tárta kapu várja, viszont a templom zárva van. Az ajtóra kifüggesztett értesítése szerint az érdeklődők minden este 20 és 21 óra között közös rózsafűzér-imán vehetnek részt, emellett gyónási lehetőség is van. Katolikus ünnepi (nagy) szentmisét vasárnap 10 órától tartanak.



Többször próbálkozás és kérdezősködés után végre sikerül elérnem az itt (is) szolgálatot teljesítő dr. Dejan Turza atyát, aki a horvátországi Belišće városkából került a montenegrói tengerpartra. Mint mondja, annak ellenére, hogy nagyon közel lakott a magyar határhoz, csak keveset beszél magyarul, és ezért azonnal elnézést is kért. Nem sokat tudni magyarul, de kicsit érteni és beszélni, mondta mosolyogva: − Három helyiségben misézek vasárnaponként. Sutomore mellett a közelben található Brća és Šušanj településeken is található katolikus templom, így vasárnap délelőtt folyamán másfél órás eltéréssel (az utazás és a távolság miatt) misézek. Az esti imádságokat főleg a turisták miatt vezettük be, hiszen ilyenkor nyáron nagyon sokan és sokfelől érkeznek a tengerpartra. Főleg lengyelek, csehek, szlovákok, magyarok jönnek a vasárnapi misére és az esti imádságokra. Itteni imaközösségünk az idén ünnepeli ötéves fennállását, és ebből az alkalomból úgy döntöttünk, hogy negyven napon át esti imanapot tartunk. Este nyolc órától kilencig közösen mondjuk a rózsafüzért, persze mindenki a maga nyelvén, azt követően szentmisét mutatunk be, majd hálaadó imával zárjuk a napot. Az említett három településen közel 1500 római katolikus hívő él, egyházközösségileg pedig a kotori püspükséghez tartozunk. A tisztelendő nővérek otthona Petrovacon található, itt van az idősek otthona is, és itt is minden este van szentmise – sorolta Turza atya. Hozzátette, Sutomore nyugati részén, mintegy 1,5 kilométerre a tengerparttól és a Haj-nehaj vár romjainál áll a Szent Tekla templom, amelynek két oltára van, és ahol főleg egyházi ünnepen és temetések alkalmával tartanak istentiszteletet. Sokszor egy napon, de más időpontokban pravoszláv, illetve római katolikus szentmisékről van szó.

 

Kétoltáros templomok

Ha hinni lehet a történészeknek, akkor az egész spicsi (Spič) vidéken (ahova Sutomore is tartozik) valamikor 12 kisebb kétoltáros templom állt. Mára már csak négy maradt, háromban még mindig tartanak istentiszteletet. Egyik közülük a már említett Szent Tekla templom, amely valamikor a 13. század végén, illetve a 14. század elején épült, és mára a más nemzetiségű hívek békés egymás mellett élésének és a tolerancia mindennapi gyakorlati alkalmazásának helyszíne lett. Az egyhajós épület tetejét hasított kőlapok takarják, faragott kőből épült, további érdekessége pedig, hogy a belvilága egy méterrel lejjebb van a bejáratnál. Hogy ez miért van így, eddig még senki sem adott magyarázatot. A harangot tartó toronyszerűséget később építették az épületre. Az 1979-es tengerparti földrengésben a kistemplom erősen megrongálódott, gyorsan helyrehozták, sajnos kevés szakértelemmel. A földrengésben keletkezett hibákat és a mai formáját csak a 2005. évi szakszerűen történt felújítást követően nyerte el, miután felkerült a montenegrói védelem alatt álló műemlékek listájára. A templom közepén, a két oltár között a földön egy márványból készült síremlék fekszik, Marco Giorgio püspök emlékére, aki 1700-ban halt meg. A Szent Tekla templom bejáratával szembeni síremlék ugyancsak nagyon régi. A kőből készült síremlékre egy pajzsot és egy kardot véstek, és mindössze a D’Andria felirat olvasható rajta. Feltételezik, hogy egy keresztes hadjáratokban részt vett harcos földi maradványait temettek ide. A Sutomoren és környékén élő montenegróiak magasfokú tolerancia és békés egymás mellett élésének példáját mi sem igazolja jobban, mint az, hogy 2014 húsvétját a pravoszláv és a katolikus hívők egyazon napon ünnepelték. Először Petar Cerović atya tartott ortodox istentiszteletet, a katolikus hívek a templom előtt álltak, és velük együtt imádkoztak. Ezt követően Dejan Turza atya misézett, mise végén pedig együtt köszöntötték a legnagyobb keresztény ünnepet. A két pap az ősi szokásoknak megfelelően festett tojással koccintott.





A további három kétoltáros templom: a spicsi fennsíkon található Szent Petka templom, a Szent Demeter templom (Nehaj településen) és a Szent Rókus templom (Sutomore kijáratánál).

 

(folytatjuk)

 

Fotó és szöveg: Paraczky László